Mezuza

IMG_5393.jpg

A zsidó lakások jobb oldali ajtófélfáján kis tokban a szentírás meghatározott, pergamenre írt verseit kell elhelyezni. (Deut. 6:4–9; 11:13–21) A szövegek és az elhelyezés módja az egyiptomi kivonulásra és arra emlékeztet, hogy az Örökkévaló megóvta a zsidó házakat, miközben csapásaival Egyiptomot sújtotta. A kis hengerré összetekert pergamendarabot rejtő tok gyakorlatilag bármi lehet, ami megóvja a szöveget a betűk lekopásától, használhatatlanná válásától. A tokra vágott kis nyíláson keresztül három héber betű látszik: sin–dalet–jod. Ez egyik értelmezésben a „Saddaj” istennév, a másik szerint az „Izrael ajtóinak őrzője” héber mondat rövidítése. A vallási előírások alapján a pergamenre írt szöveg megrongálódása vagy használhatatlanná válása esetén a szent szövegeknek kijáró tisztelettel el kell temetni. A kiállításban látható mezuza a Kazinczy utca 41–ben, Kővári Dezső kóser mészérszékében volt az egyik ajtón. Az 1914 óta folyamatosan működő kóser húsüzemet 2002–ben bezárták, és az épületet le akarták bontani. Az Óvás! civil egyesület nyomására az épületet végül nem bontották le. Az épületben talált iratok mellett kegyeletből a mezuzát is a Magyar Zsidó Levéltárba szállítottuk 2002 decemberében.