Jakobovics Fülöp portréja

64_1822.jpg

Jakobovits Fülöp pesti orvos, az 1805–ben alapított Zsidókórház főorvosa egyike volt azoknak, akik a formálódó pesti közösség szellemi arculatát meghatározták. 1839–ben az ő kezdeményezte, hogy a zsidó közösség petícióval járuljon a magyar országgyűlés elé. Mozgalmának eredményeként az 1840–ben összzeülő országgyűlésen már felmerült a zsidók polgárosítására vonatkozó javaslat, igaz, ekkor még kevesen támogatták. Ugyanez az országgyűlés viszont elfogadta azt a nagy jelentőségű törvényt, aminek nyomán zsidók is bírhattak ingatlantulajdont – utat nyitva ezzel a modern polgári életben való még aktívabb részvételnek. Jakobovits részt vett a zsidó földművesek és iparosok képzésére és támogatására létrehozott egylet (Magyar Izraelita Kézmű és Földművelési Egyesület) létrehozásában, majd nyolc éven keresztül az elnöki tisztét is betöltötte. Az egyesület, – melyet Kossuth Lajos is támogatott ! – fontos szerepet játszott a zsidó közösség polgárosításában és a magyar nyelv elterjesztésében. Jakobovits Fülöp portréja jellegzetes asszimilált portré: viselete a korszak elegáns férfiviselete fehér mellénnyel és szalonkabáttal. A hagyományos zsidó viseletben elképzelhetetlen fekete csokornyakkendőt visel, ugyanakkor fejfedő nélkül. Jakobovits a Király utca elején, az egyik városi patikát is befogadó Gömöry házban (Király utca 12.) élt, egyebek mellett Brill Sámuel Löw pesti rabbi szomszédságában. 

Jakobovics Fülöp portréja