Politzer Saga 8: A nők története

mp4

7 min

Forgács Péter

Film narráció
„Története különben csak a férfinak van. A híres asszony olyan ritka, mint a kopasz asszony. (…) Voltaképpen a tisztes asszonynak nincs is története. Születik, férjhez megy, urát segíti, gyermeket nevel és meghal.” – írta a korszak zsidó világának hű ábrázolója, a lapszerkesztő Ágai Adolf. A Magyarországon élő zsidókat polgári és politikai jogok terén 1867-ben egyenjogúsították az ország többi nem nemesi származású lakosával. A hétköznapi életben azonos törvényi feltételekkel vehettek részt, mint a nem zsidó többség, bekapcsolódhattak a modern Magyarország megteremtésébe, mint tették ezt a Politzer család férfitagjai is. Rájuk vonatkoztak a törvények, ők vehettek részt a választásokon, ők alapítottak gyárakat, bankokat, ők mehettek egyetemre és lehettek tudós orvosok vagy köztiszteletben álló ügyvédek. A lányok akkor még nem. A lányokkal szemben mások voltak a társadalmi elvárások. Illés legnagyobb lánya, Berta Anton Hermannhoz ment feleségül. Ő egyike volt a legokosabb, szellemben és szívjóságban egyaránt kiváló asszonyoknak, remek kis novellákat írt – később családi nyomásra abbahagyatták vele az írást, ahogyan Zsigmond lánya, Margit sem zongorázhatott, pedig Bartók Béla nagy tehetségnek ítélte. A művészi megmutatkozás, színpadra lépés nem volt összeegyeztethető a tisztességes úrilány fogalmával. Misner Ignác Lili lánya elkezdte ugyan az egyetemet, hiszen néhány karra 1895 után már beiratkozhattak, de miután férjhez ment, abba kellett hagynia. Hiába tekintett a zsidó nőkre a kortárs közvélemény a modernitás szimbólumaiként, az új művészeti irányzatok egyetemen képzett közönségeként, az új divatok fogyasztóiként, az egyéni élethelyzetek nagyon sokszor árnyalták ezt az általános képet. Mindazonáltal, fokozatosan, a női emancipáció is éreztette hatását, és lassacskán a Politzer lányok előtt itt kitágultak a lehetőségek. A lányok férjhez mentek, és ezzel más családokkal kapcsolták össze a Politzerek sorsát. A Politzból menekülni kényszerült Eisiknek közel háromszáz leszármazottja élt valaha Magyarországon – egy részük emlékét, történeteit megőrizte a családi emlékezet, mások valamiért kipörögtek ebből a történetből – hogy más családi emlékezetek szereplői lehessenek. A családi történetet lejegyző Zsigmond egyik nagynénje, Róza egy debreceni kereskedő felesége lett, és házasságuk nagyon szerencsétlen volt. A férj egy könnyelmű, jelentéktelen férfi volt, aki nagyon hamar eltékozolta a vagyont, és két év különélés után meg is halt. Róza hazaköltözött, idős édesanyját ápolta és gyermektelenül halt meg. Másik nagynénje, Léni férjhez ment a kecskeméti Leopold Kleinhez, ami szintén rossz választás volt. Férje kedélytelen ember volt, és vallásos fanatikus lett belőle. Jóllehet tizenkét gyermekük született, de az ő történetükre Zsigmond a családi felejtés jótékony fátylát borította. Egészen biztos, hogy ők is szeretett és tisztelt ősei lettek valakiknek – de ez már más családok történetéhez tartozik. Illés egyik lánya, Riza a nagybányai gyáros Bedő Béla felesége lett. Fiuk, Rudolf örökölte Ádám híres művészeti gyűjteményének egy részét, amit a nagybányai művésztelep alkotásaival és más kortárs művekkel gazdagított, amivel az egyik legjelentősebb gyűjtővé vált Magyarországon. Misner Ignác lányai közül Margit másounokatestvérével, Politzer Gyulával kötötte össze az életét. Gyula volt a családi leánykiházasító alap kezelője, amit még nagyapjuk, Hay Jakab alapított azzal a céllal, hogy hozományt biztosítson a család leányainak. Margit az első világháborúban három évig vöröskeresztes nővérként szolgált egy kórházban, egészen addig, amíg egy betegség nem kényszerítette arra, hogy feladja emberszeretetből végzett munkáját. Idősebbik lánya, a csodaszép Lili a jónevű Virány családba házasodott. Férje, Alfréd családja Budapest közlekedésének fejlesztésével alapozta meg egzisztenciáját, az 1890-es évektől ők üzemeltették a propellereknek nevezett dunai átkelőhajókat, a Lánchíd mellett akkoriban az egyetlen lehetőségét a Buda és Pest közötti forgalomnak. Férje egyik testvére, Virány Egon 1928-ban egy „Európai Egyesült Államok” tervét publikálta. Alfréd, Lili férje vegyész volt, saját vegyészeti gyárát igazgatta, emellett aktívan sportolt, síelt, evezett, legfőképpen bridzselt, amit még diák korában, amerikai útja során szeretett meg. Egyszer lovaglás közben balesetet szenvedett – innen eredeztették súlyos neurózisát, amitől az egész család sokat szenvedett. Nem volt boldog házasság, Lili és gyermekük Gábor gyakran ki voltak téve az erőszakos apa dühének. Húga, Bözsi Ambrus Sándor ügyvéd felesége lett. Ambrus Sándor Glück Sámuelként született édesanyja második házasságából, majd nevét Ambrusra magyarosította. Anyja révén féltestvére volt a Mihelfy Elvira nagyváradi költőnő. Ambrus Sándor az egyetem elvégzése után hadbíró volt az albán fronton, majd vöröskatonának is behívták 1919 tavaszán. Később elhunyt apósa praxisát átvéve, a kőbányai pénzintézet ügyésze lett. Misner Ignác, Ambrus Sándor és Bözsi, Virány Alfréd és Lili valamint gyermekeik valamennyien az Ignác által 1887-ben építtetett Teréz körúti bérházban éltek. Velük éltek, háztartásaik része volt a személyzet, a háztartási alkalmazottak, szakácsnők, nevelőnők – hiszen ez a polgári életmód része volt. És talán a történethez tartozik még néhány eltitkolt szerető is – de ez már örökre az ő titkuk marad. Ahogyan egyelőre ismeretlen sok-sok nagynéni, unokatestvér, elfelejtett rokon sorsa is.