MILEV

Szertartáskönyv

Item

Title

Szertartáskönyv

Identifier

64.1058

Creator

Henich Léb Hellschein

Description

Az óbudai hevra kadisa imakönyve példa arra, hogy a zsidó egyesületek és magánszemélyek ha tehették, még jóval a nyomtatás feltalálása után is kézírásos, gazdagon díszített imakönyveket használtak. Az Óbudai imakönyv címlapja a nyomtatott héber könyvek címlapjainak formáját követi, a vékony térkitöltő vonalakkal a rézmetszeteket kívánták utánozni. A könyv címlapját ezüst lemez díszíti, melyen feltüntették a dátumot (1844), valamint a hevra kadisa vezetőit és elöljáróit. Érdekes, hogy az ezüstlemez eredetileg más célokra használt darab lehetett, hiszen 1821–es ezüstjele a könyv írásánál korábbi.

A kóser tinta jóval több vasat tartalmaz, mint az egyéb, elterjedt tintafajták. Ez a pergamenen tartósabb, nehezebben pereg le, a papírt viszont szinte szétroncsolja. Az óbudai imakönyv lapjai az erős tinta miatt szinte teljesen összetörtek, közepük morzsálódott, a betűk kiestek. A könyv restaurálása során a zsidó vallásjog, a halakha elveinek megfelelően szem előtt tartottuk a betűk, az írás és a szöveg szentségét. Az összetört lapokról kihullott betűket a lehetőség szerint visszaillesztettük, amit pedig nem sikerült, azokat egyenként konzerválva külön dobozkában megőrizzük. A restaurálási munkát Fehrentheil Henriette végezte 2007 nyarán.

Coverage

Óbuda

Date

1844

Text

imakönyv

Restoration

Ars Alba Restaurátor Bt, Fehreintheil Henriette, 2007. A restaurlás képeit lásd: https://www.facebook.com/pg/mzsml/photos/?tab=album&album_id=10151237437717167

Elhelyezés

látványraktár

Citation

Henich Léb Hellschein, “Szertartáskönyv,” MILEV, accessed December 5, 2025, https://collections.milev.hu/items/show/140.

Geolocation