MILEV

Browse Items (12979 total)

  • Az ezüstből készült hengeres test belsejében feltekerve Eszter könyvének szövegét tartalmazó pergamen. A tokon lévő kis pajzson felirat:

    ישראל דירירה הי'ו

    I.D. 5619

    (Derera Izrael a temesvári szefárd hitközség elnöke volt)

    Tags

  • Misloah manot tál.
    Az ábrázolás alapja a megillai történet egy jelenete. Mordehájt királyi díszruhában lóháton, a kantárt Hámán tartja.

    Feliratai:
    ז''י''ב ומשלוח מנות איש לרעהו ומתנות לאביונים תקכ''ח ל
    Monogram: D.J.B.
    "Küldjenek ajándékokat barátaiknak és adományokat a szűkölködőknek"
    (Idézet Eszter könyvéből)
    דער ש''מ''ט גהערט זעליגמן ליבש ואשתו מרת יאכט תחי'' מבייאר
    שהאל
    "E tányér Zeliamon Leiber és neje Jashet tulajdonában a bajai templomból"
    הברון ממרדכי=Áldott legyen Mordecháj
    ארור המן=Átkozott legyen Hámán
    גוט פורים=Jó purimot!
    Tags

  • A Zsidó Múzeum épülete több szimbolikus történeti esemény emlékét hordozza. A második teremben látható díszes ablaksor az 1931-ben átadott épület eredeti berendezéséhez tartozott, és csodával határos módon épségben vészelte át a huszadik századot. Az üvegablakok annak emlékei, hogy a múzeumot a gazdag és befolyásos pesti zsidó hitközségi elit támogatásából, adományaiból hozták létre. Valamennyi ablak a korszak egy-egy tekintélyes családjának emlékét őrzi, akik gyakran más pesti jótékonysági intézmények alapítói és donátorai között is feltűnnek.
    Az üvegképeken jobbára bibliai történetek ábrázolásait láthatjuk: Dávid és Góliát, Izsák feláldozása, Mózes megtalálása, Hámán és Mordechaj, Dániel látomása, Fáraó álma, Dávid király imája, Babilon vizeinél, Salamon házavató imája, Dániel az oroszlánveremben, Deborah, Becalél. A bibliai témákat két történeti kép egészíti ki: Juda Halévi halála és Majmonidész tanítványai körében.
    A Magyar Zsidó Múzeum első kiállítása 1916-ban, egy lipótvárosi lakásban nyílt meg, jelenlegi helyére 1932-ben költözött. Ezt az tette lehetővé, hogy a hitközség megszerezte a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, melyen felépítette a múzeum jelenlegi épületét. Korábban itt zárt házsor volt, és a Wesselényi utcának nem volt kivezetése a kiskörút felé. 1896-ban, a millenniumi városrendezési munkák részeként ezt korrigálták, és lebontották azt a házat, melyben 1860-ban megszületett Theodor Herzl, a modern politikai cionizmus első képviselője. A klasszicista épület a mai Wesselényi és Dohány utcák sarkán állt, ott, ahol ma a múzeum előtti füves tér található.
    A modern kultúrház építésével párhuzamosan lebontották a zsinagóga bal oldali előreugró szárnyának kétharmadát, hogy a zsinagóga homlokzata láthatóvá váljon, és az épület betölthesse a neki szánt reprezentatív szerepet. A múzeum épülete a zsinagógával egyező külső burkolattal, nyitott árkádsorral készült el. Az eredeti tervekben a telek hátsó traktusában, szintén 1931-ben felépített Hősök zsinagógája és a múzeum között árkádsorokkal körülvett kert szerepelt, melybe még vízmedencét is terveztek. A tervek nem válhattak valóra, mert a második világháborúban az itt kialakított gettóban meghaltak egyik tömegsírja lett a kert, ahol 2222 mártír nyugszik. Az üvegablak-sor erre a kertre néz.





  • A judaizmusban imádkozás közben a hajdani Szentély, a zsidó nép örök fővárosa, Jeruzsálem felé fordul a közösség. A sivviti tábla a jeruzsálemi, azaz keleti irány meghatározására és megjelölésére szolgál.
    A zsinagógák berendezésének jellegzetes, a zsidó népművészetet jellemző darabjai a sivviti táblák. Nevüket a rajtuk szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapták: „Sivviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsoltárok könyve, 16:8) A papírkivágás a 18-19. században lett népszerű a zsidó közösségekben, elsősorban a lengyel és a galíciai területeken. Ezzel a technikával elsősorban férfiak dolgoztak, jesiva-bóherek, melammedek és tanítványaik.
    A sivviti különösen szép példája a papírkivágásoknak. Különlegessége, hogy az általános gyakorlattal szemben nem színezett, a fehéren hagyott papír gazdag csipkemintát ad ki, melyben szinte kizárólag a héber betűk dominálnak. Feliratai a zsinagógákban és zsinagógai tárgyakon gyakori mondatok, elsősorban zsoltár-idézetek. Felül középen kezdődik a frigyszekrényeken is gyakori felirat: „Napkeltétől napnyugtáig dicsérve legyen az Örökkévaló neve”. A zsoltárvers két vázából kiindulva félkörívesen veszi körül a lap középpontjában lévő, legnagyobb betűkkel írt négybetűs istennevet. A lap tetején nagy betűkkel kiemelve a zsoltárvers első szava „Mizrah” = kelet utal egyben a tárgytípus másik funkciójára, az ima keleti irányának jelölésére. A tábla négy sarkában Jeruzsálemre és Cionra utaló zsoltáridézetek, az egyéb mondatszalagokban az Örökkévaló segítségét kérő idézetek szerepelnek. A betűk mellett gazdag növényi ornamentika, valamint két-két szarvas és oroszlán alakja díszíti a sivviti táblát.

  • A kettős szék az askenázi zsidók körében elterjedt bútordarab, melyet a körülmetélés alkalmával használnak. A Tóra szövege szerint két jele van Isten és a zsidó nép szövetségének: a szombat megtartása és a nyolcnapos fiúgyermekek körülmetélése. A szertartáshoz kapcsolódó rituálék egyrészt a rabbik körültekintő szabályozásából, másrészt pedig a népi hiedelmekből és legendákból alakultak ki.
    A kettős szék a körülmetéléshez kapcsolódó rabbinikus kommentárok alapján alakult ki, első írásos nyoma egy hetedik századi kódexben, a Mahzor Vitry-ben olvasható. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu, (azaz Illés próféta) foglal helyet. Élijáhu alakja a hagyományban szorosan összefonódott a születés és a körülmetélés eseményeivel. Ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. Élijáhu e szerepének eredetét a rabbinikus bibliakommentárok között kell keresnünk. Élijáhu volt, aki megújította a szövetséget Isten és a bibliai zsidó közösség között, így ő az is, aki őrködik, amikor egy újszülött a körülmetélés révén a zsidó nép tagjává válik.
    A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követi. Magyarországon is általánosan használták, de a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
    A használatból kiszorult székek közül néhányat a Zsidó Múzeum őrzött meg.
    Felirat a peremének jobb sarkában:
    סנדקאות
    "A koma ülőhelye"
    Bal sarkában:
    תריז לפק
    "A 617. évben (1857) a kis időszámítás szerint"

  • Noha már a Tóra is határozottan elítél és tilt mindenféle varázslást és démonokkal kapcsolatos hiedelmet, a népi vallásosságban szerepet kapnak az olyan tárgyak, melyek a hit szerint megvédik viselőjüket a bajoktól és nehézségektől. A szövegközpontú zsidó tradícióban az amulettek és kámeák szent szövegek részleteit tartalmazzák, esetleg egy–egy betű vagy rövidítés idézi meg az túlvilági segítséget.
    A tizennyolcadik századi, itáliai barokk amulettből számos példány ismert. A tárgy belsejében, a tetején lévő szalagcsokor és az alul látható szőlőfürt között kis fémrúdra tekercselték azt a mágikus szövegekkel teleírt pergamendarabkát, amelynek az amulett védelmező hatását tulajdonították. Az ezüst tokon a gazdag akantuszleveles díszítés között a zsidó ikonográfia számos szimbóluma megtalálható, elsősorban olyanok, melyek a szentéllyel és isten védelmező erejével kapcsolatosak.
    A szalagcsokor alatt a baldachin egyik oldalán a főpap két jellegzetes attribútumát, a főpapi süveget és a füstölőt, másik oldalán pedig a törvényadás és a megváltás szimbólumait, a tízparancsolat két kőtábláját és a szentélybéli menórát láthatjuk. Mindkét oldalon felhők között a Shaddai azaz Örökkévaló olvasható, mely a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű isten egyik lehetséges megnevezése a zsidó hagyományban.
    A tárgyat a neves zsidó műgyűjtő, Dirsztay Béla ajándékozta a múzeumnak 1915-ben.

  • A hagyományos itáliai ketuba-formát követi Abraham ben Zalman és Leona bat Chajim Falco 1680-ban, Veronában készült házassági szerződése. A kettős kapu alakban írt hagyományos szöveget gazdag barokk mintázat és a zodiákus jegyek keretezik. A csillagjegyek szimbólumai követik az általánosan elterjedt gyakorlatot, de értelmezésükben a zsidó hagyomány is szerepet kap, például az ikrek csillagjegyét Jakob és Ézsau jegyének tekintették.
    A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
    A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

    Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

    Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon
    Tags

  • A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedaka. Az emancipáció előtti korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a zsidó közösségek szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagjainak ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese: aki megteheti, adományokkal támogathatja a segítő egyletek munkáját, aki rászorult, az pedig ezek segítségével kerülhet olyan helyzetbe, hogy adományozhasson.
    Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
    Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
    A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
    A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
    Feliratai:
    A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
    Adományok szegény arák támogatására
    הכנסת כלה
    Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
    1910

  • A temetéshez a szomorúság és a gyász mellett az eljövendő világ, a megváltást követő időszak reménye is kapcsolódik. Ezt ábrázolja gyönyörűen a gyöngyösi hevra kadisa emléklapja: a halottak körüli szolgálatokat, majd a temetést ábrázoló kis képkockákból álló keret közepén a Messiás előhírnöke látható lóháton, s tőle jobbra már azt ezt követő időre ígért feltámadás.
    A keret képeit a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett embert ágyában és az orvos látogatását. A baloldali képsorban már megjelennek a hevra kadisa tagjai is: meglátogatják a beteget, együtt imádkoznak, majd a halál beálltát követően két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre. Ezt követően virrasztanak és imádkoznak, a földön fekvő, lepellel letakart halott fejénél gyertya ég. Ezután a holttest rituális megmosdatása szintén a hevra feladata, akik a megtisztított, fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett holttestet koporsóba helyezik.
    A temetéshez a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva adományokat gyűjt. A kép felirata a perselyeken is gyakran olvasható, jól ismert mondatot idézi, miszerint a jótékonyság megment a haláltól. (Példabeszédek 10:2, TB Sabat 156b) Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést.
    (TZs)
    Tags

Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2

Proudly powered by Omeka.

Hungarian Jewish Museum and Archives 2024