Browse Items (12979 total)
-
Tóraszekrény-függöny (parokhet)
A tóraszekrény és a zsinagógai tér elválasztását díszes tóraszekrény függöny biztosítja. A tárgy héber neve, a parokhet először az első szentély leírásában tűnik fel, ahol a Szentek Szentjét és a templomteret választotta el. A Második Szentély függönyeit Josephus Flavius leírása szerint szüzek hímezték a Szentély szomszédságában.
A zsinagógák tóraszekrény függönyei a Szentélyre emlékeztetnek. A liturgia Jeruzsálemre, a Szentélyre emlékeztető részeinél a közösség kelet, Jeruzsálem, azaz a függöny felé fordulva imádkozik.
A legkorábbi fennmaradt tóraszekrény függönyök díszítése a bibliai Szentély építészeti részleteit idézi, és minden elemnek szimbolikus jelentése van. A kettős csavart oszlopok a Szentély előtti két oszlop, Jákin és Boáz megidézői. Az oszlopokra szőlőinda tekeredik, tetejükön vázában virágcsokor látható. A korona a királyok koronáira hasonlít, de a Tórával kapcsolatos tárgyakon a Tóra koronája kifejezésre emlékeztet. A Misna Pirké Avot fejezetében olvasunk a Tóra, a papság és a királyság koronájáról. A Tóra koronája keter tora kifejezés minden tórával kapcsolatos tárgy jellemző dísze írásban is és vizuálisan megjelenítve is. A korona mellett olvashatjuk a parokhet készíttetőinek nevét: Holitsch Zekil és neje, Bella. Az adományozás éve a két oszlop tetején álló váza mellett látható: a héber betűk számértéke az 5502–es zsinagógai évnek, azaz 1742-nek felel meg.
A parokhetnek jellegzetes, hét karélyos felső drapériája van. A drapéria hagyományos neve kaporet, mely elnevezés a hajdani tízparancsolat tábláit tartó láda aranyból öntött fedelére utal. A 18. századi kaporetek textilből készülnek, karélyaikban a Szentély egy–egy berendezési tárgyának hímzett képével. A héber olvasási iránynak megfelelően, jobbról balra haladva ezek a következők: Áron főpapi fejdísze, a tizenkét áldozati kenyér asztala, egy rézedény, a tízparancsolat kőtáblái, a füstölő oltár, a nagy arany menóra és Áron főpapi mellvértje, az efód. A kaporet két végén szárnyakat idéző díszek, kerubszárnyak láthatók. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utalt, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
A gazdagon díszített tóraszekrény–függöny jellegzetes példánya a tizennyolcadik században Közép-Európában készült parokheteknek. Ezeket – a zsidó szertartási tárgyak többségétől eltérően – jobbára zsidó férfiak készítették gazdag házaspárok megrendelésére.
A parokhet eredetileg az óbudai zsinagóga berendezéséhez tartozott. 1896-ban szerepelt azon a kiállításon, melyet a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségsorozat keretében rendeztek. A kiállításon a zsidó szertartási tárgyakat a többi felekezet kegytárgyai között mutatták be, ami ott és akkor a zsidó vallás elismerését, befogadását is jelentette.
A tóraszekrény függöny az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből 1945 után került jelenlegi helyére.
Felül a drapéria részben a pajzsokban a Szentély berendezési tárgyai találhatók. Jobbról balra haladva:
Arany mellvért- Szent az Örökkévalónak, Asztal, Réz mosdó, Áldozati oltár, Arany menóra, Efód.
A függönyön, a korona körül jobb oldalon: Ajándékozta a vezető Zékel úr, fia az elpihent Simon Holitsch-nek áldás emlékére!-
Bal oldalon: És hitvese Bella úrnő, leánya a vezető Wolf Abelesz-nek, -áldás emlékére!Tags parasa -
Fűszertartó
A Biblia leírása szerint a világ megteremtése után a hetedik napon Isten megpihent, és megszentelte a napot, a szombatot. A zsidó vallástörvények szerint a zsidó élet alapköve a szombat megtartása, melynek gazdag és nagyon alaposan szabályozott rituáléja alakult ki. A szombat fogadása és a szombat búcsúztatása közötti időszakra a rabbinikus legendák szerint minden zsidó egy különleges, kiegészítő lelket is kap, ez a nesama jetéra. Ez a kiegészítő lélek a szombat végén eltávozik a testtől, ami szomorúvá, és különösen esendővé teszi ekkor az embereket. A szombat és a hétköznapok elválasztásának szertartása a havdala, vagyis elválasztás. „Áldott, aki elválasztja a szentet és a hétköznapit, a világosságot és a sötétséget, Israelt és a többi népeket, a szombatot és a hétköznapokat.” A szertartás borra és fényekre mondott áldásokból, valamint illatos fűszerek megszagolgatásából áll, ami a szombat kellemességére emlékeztet. Az illatos fűszereket tartalmazó fűszertartót kicsit megrázva, illatanyagát aktiválva kézről kézre adják. Fűszertartó bármi lehet, amiben a fűszerek illata élvezhető. Léteznek gyümölcs, hal, madár, kisvonat és még számos egyéb formában, de legelterjedtebb mégis a torony alakú fűszertartó lett. A toronyalak elterjedtségét indokolhatja, hogy a szombati liturgiában a tornyot többször is pozitív tartalommal, az isteni erő és segítség szimbólumaként említik.
A torony alakú fűszertartók Európában a 16. századtól terjedtek el, és formájuk általában követi a területen alkalmazott építészeti elemeket, nem ritkán egy az egyben megmintázva középületek vagy akár templomok tornyait is.
A tornyok tetején gyakran látunk kis zászlócskákat, melyek az építészeti hatást fokozzák. A szintén gyakran alkalmazott kis csengettyűkkel együtt a fűszertartók mozgatása során lobognak, csilingelnek, amivel a szaglás mellett további érzékszerveket vonnak be a szertartás élvezetébe. A csengettyűk a rossz szellemek elriasztásában, távoltartásában is szerepet játszhatnak.
A részben aranyozott ezüstfiligrán torony zászlójának felirata szerint adományokból készült 1831-ben, és a Kanizsai Jótékonysági Egylet tulajdona.
A Batthyányiak birtokát képező Nagykanizsán a 18. század első felétől működött a hitközség. Számos jótékonysági, kulturális és más feladatokat ellátó egyesület működött a közösségben. 1829-ben a zsinagógai szertartások művészi színvonalának emelése érdekében férfikórust szerveztek, s bevezették a bécsi kántor, Salamon Sulzer szerzeményeit. Magyarországon először itt használtak zsinagógában orgonát 1845-ben, Löw Lipót rövid nagykanizsai rabbiskodása idején. 1884-ben itt alkalmazták az Országos Rabbiképző Intézet első végzettjét, Neumann Edét, aki bevezette a Geiger Ábrahám féle német reform imakönyv használatát Nagykanizsán.
Felirat a zászlócskán:
ועשה מהנדבות
בשנת תקצא
"Készült az adományokból az 591.(1831.) évben"
Alsó részén:
כוס זה - שיין - לצדקה
קאנישא
"A kanizsai cedoko (hitközség) tulajdona"
-
Sófár (Kosszarv)
A zsidó naptár kétféle rendszert egyesít magában, ezért luniszoláris, azaz hold és napszerinti naptárnak nevezzük. A zsidó hónapok holdhónapok, azaz holdújulástól holdújulásig tartanak, míg a zsidó év átlagos időtartama megfelel a napév időtartamának. A zsidó vallás az évek számítása tekintetében a világ teremtését tekinti kiindulópontnak, ami a rabbinikus hagyomány szerint az i.e. 3760-as év volt, tehát napjainkban az 5770-es éveket éljük. A zsidó naptárban a napokat estétől következő estéig számítják, ezért az ünnepek mindig az esti csillag feljövetelével kezdődnek.
A zsidó újév, Ros Hasana ősszel, szeptember – októberben van. A hagyomány szerint ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa, Ros Hasana a megtérés napja. A zsinagógában a Tórából Izsák feláldozásának történetét olvassák fel. A zsinagógai ünnepi liturgia legkiemelkedőbb pillanata a sófárfúvás. Ez a hangszer kosszarvból készül, s arra az eseményre emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről.
A Zsidó múzeum gyűjteményében számos régi sófár található. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy az Isten dicsőítésére használt tárgyakat a lehető legelmélyültebb, vallásos tisztelettel övezett munkavégzés során alakították ki.
Tags Catalog1916 -
Szukoti óntál
Ón. Kerek fenekén a sátorban étkező család, a sátor tetején lombfűzér. Peremén vésett héber felirat. Széle cakkozott, egy nagyobb és egy kisebb gyöngysort imitáló koszorúval.
Felirata:
"Sátrakban lakjatok hét napig"
בסכת תשבו שבעת ימים
3Mózes 23:42: -
Herendi szédertál
Tavaszi ünnep az egyiptomi szabadulásra emlékeztető pészah. A történelmi eseményre és az isteni csodákra emlékeztető nyolc napos ünnep során tartózkodni kell a kovászos ételek fogyasztásától, ezért az ünnep jelképe lett a macesz, vagy kovásztalan kenyér. Az ünnepet a szédereste vezeti be, melynek során meghatározott rendben kell elfogyasztani olyan rituális ételeket, melyek az egyiptomi szolgaságra és a szabadulásra emlékeztetnek. Az est szertartáskönyve a haggada, melyben a történelmi események leírása mellett szerepelnek az elmondandó imák, énekek és egyéb kapcsolódó történetek is. A széderesti vacsora hagyományos kellékei a szédertálak, melyeken több esetben külön kis tartók szolgálhatnak a jelképes ételek elhelyezésére. Vannak emeletes szédertálak is, melyeken elkülönítve lehet elhelyezni a maceszlapokat.
A 18-19. században a zsidók többsége még falun élt, s házaló kereskedésből, terményfelvásárlásból, a földesúri javak bérletéből tartotta fenn magát, népes családját és a zsidó közösségi intézményeket. A reformkorban fokozatosan bekapcsolódhattak az akkoriban fejlődésnek induló magyar ipar megteremtésébe, s a modernizáció fontos elemévé váltak.
A később világhírűvé váló herendi porcelángyárat Fischer Mór tatai fazekas alapította 1839-ben. A herendi gyárban készült szédertálak között két különleges, széderező család festett képét ábrázoló is található. Mindkettő peremén a szédereste hagyományos mozzanatainak felsorolása látható kis medaillonokban. A tálak öblébe egy-egy széderestét tartó családot festettek. Mindkét kép olyan, amely a zsidó közösségben ismert volt a tizenkilencedik század közepe-vége felé. A rózsaszín tálban lévő kép az 1609-ben megjelent egyik első illusztrált, nyomtatott széderesti elbeszélés, a velencei haggada egyik jelenete után készülhetett, míg a kék tálban lévő Oppenheim 1867 körül készült széderjelenetének adaptációja.
A rózsaszín szédertál a Magyar Zsidó Múzeum első tárgyai közül való: 1914-ben került a gyűjteménybe a pápai Lövy Lipót ajándékaként. A kék tálat 1945 után, a Joint anyagi segítségével vásárolta meg a múzeum.
Tags Catalog1916 -
OMZSA Haggada Haggadah published by the National Hungarian Jewish Relief Action
Pészach ünnepe történelmi gyökerű vallási ünnep, melynek során az egyiptomi szabadulásra, a történelmi néppé, szabad néppé válásra emlékeznek a zsidó közösségekben. Az ünnepet a rituális étkezéssel szertartásossá tett szédereste vezeti be, melynek során felolvassák a haggadát.
A Haggada tartalmazza az egyiptomi kivonulás történetét, az ünnepi szokásokat, imákat, s egyben a szédereste szertartáskönyve is.
A haggada szó szerint elbeszélést jelent, s arra a bibliai parancsra utal, amely a zsidó nép kötelességévé teszi a kivonulás történetének generációról generációra való továbbörökítését. Írásba foglalása, szerkesztése ugyanarra az időszakra tehető, amikor a judaizmus többi, korábban csak szóban továbbörökített hagyományát is lejegyezték, az időszámításunk szerinti 3–6. század közötti időszakban.
A szöveget gyakran kísérik illusztrációk, melyek vizuális kommentárként jelennek meg az ősi szöveg mellett. Képi világuk a zsidó nép szabadulásának bibliai történetét aktualizálták minden korszakban.
Az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció 1939-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a zsidótörvények miatt segélyezésre szoruló tömegek ellátásához a megfelelő anyagi alapot előteremtse. A Haggadát 1942-ben jelentették meg, „hogy az egyiptomi rabszolgaságból való csodás kiszabadulás példájával hasson a jelen nemzedékre.” A bevezető szöveget az OMZSA vezetője, Ribáry Géza írta, a héber szöveget Kohn Zoltán rabbi fordította és magyarázta. A szertartás során énekelt részeket Szabolcsi Bence kottamellékletével közölték. A haggada hagyományos tartalmát Munkácsi Ernőnek, a Zsidó Múzeum elnökének az illusztrált haggadákról szóló művészettörténeti tanulmánya egészítette ki.
A Haggada feketével és pirossal nyomtatott díszítése ókori egyiptomi minták felhasználásával, Göndör Bertalan tervei szerint készült. A héber szövegek nyomtatásához a Jeruzsálemben
1930-ban megjelent Nahum Lipschitz – féle haggada kiadás betűtípusát választották.
Az 1940-es években Munkácsi Ernő és Ribáry Géza is vezető szerepet töltöttek be a Zsidó Múzeumban, így a kiadványból több példány is található a gyűjteményben.
-
Szédertál takaró
Szédertál takaró. A zsidó hagyományban a rituális étkezéshez használt kenyérféléket – így a peszahkor fogyasztott kovásztalan kenyeret, a maceszt is –az áldás előtt letakarva kell tartani. A piros, kék és drapp selyemfonallal hímzett szédertáltakaró a kulturális kölcsönhatások szép példája. A két, utólag összevarrt darabon egy–egy keretezett képet látunk: a jobboldalin széderesti jelentet, a baloldalin pedig a rituális étkezéssel kapcsolatos szimbolikus tárgyakat. A jobboldali kép fölött olvashatjuk a tulajdonosok nevét: Joel Sámuel és felesége, Jachet. A képen a családfő a peszahkor is viselt fehér halotti ruhában, kezében serleggel ül. Felesége kéztartásán látható, hogy éppen az ünnepi gyertyagyújtást végzi. Az asztalon emeletes szédertál, az asztal felett pedig a zsidó háztartásokban használt többágú réz lámpa, a Juden-stern látható. A falakon további két világítótestet láthatunk. A hímzett képeket úrihímzéses indasor keretezi, tulipánokkal és gránátalmákkal. A hímzéseknek ez a típusa a török hódoltság időszakában terjedt el, elsősorban a nemesi udvarházakban készítették, majd az egyszerűbb háztartásokban is megjelentek. A széderjelenettel és liliomos–gránátalmás indasorral díszített szédertál–takaró feltehetően a 18. század elején készülhetett.
-
Ómerszámláló tekercs
A kis pergamentekercsen negyvenkilenc ovális, festett virágos keretben látunk szövegeket: ezek az ómer–időszak napjainak és heteinek számát jelzik. A Pészah után hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig kell a napokat számolni, mígnem beköszönt a Savuot, a hetek ünnepe. A napok számolásának parancsa bibliai eredetű, s arra utal, hogy a Szentély korszakában pészah második napján kezdődött az árpa aratása, és kévékbe rakása. Amíg állt a Szentély, minden nap felajánlottak ott egy bizonyos mennyiséget az aznapi aratásból. Az ómer napjainak számontartására sokféle tárgyat készítettek. Ismeretesek imakönyv alakú vagy falitáblán elkészített ómerszámlálók is. A római hódítás időszakában ómer idején nagy pestisjárvány pusztított, s rabbi Akiva tanítványai körében is nagy pusztítást végzett. A pusztulás emlékére az ómerszámlálás időszaka gyászidőszak a judaizmusban, amikor tilos a zene és a tánc, nem szokás házasodni, de még hajat vágatni sem. Kivétel ez alól a számlálás 33. napja, „lag baomer” amikor mindez megengedett. Az ősi betakarítási ünnep a bibliai történelem során szakrális kiegészítést nyert: a hagyomány szerint ezen a napon kapta Mózes a Szinájon a Tórát, azaz az írott és a szóbeli tant. Az ómer időszaka így összeköti a fizikai megszabadulás és a szabad néppé válás ünnepét, a pészahot a szakrális közösséggé válással. Bibliai megfogalmazásban: „Azért mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló és én kivezetlek benneteket Egyiptomnak rabmunkái alól, megmentelek benneteket szolgálatukból, s megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy büntetésekkel. És veszlek benneteket magamnak népül, és pedig leszek Istenül, és megtudjátok, hogy én vagyok az Örökkévaló a ti istenetek, aki kivezetett benneteket Egyiptomból.” Azaz: kivezetlek Egyiptomból, megváltalak a szolgaságból, megváltalak néppé, és kiválasztalak, szakrális népemmé teszlek. Az ómerszámlálás vége savuot, a Tóraadás ünnepe, amikor a nép törvényeket kapott és kötelessége lett az emlékezés a közös történelmi múltra, az egyiptomi szolgaságra és a kivonulásra.
Illusztrációk: Minden kocka színes virágkeretben
Illustrations: Every medallion is in a wreath of flowers -
Hanukai menóra
A hatalmas, zsinagógai használatra szánt sárgaréz hanukkai menóra lengyel területen készült a 17–18. században. A lengyel zsidók körében elterjedt volt a rézöntés gyakorlata, s számos zsinagógai szertartási tárgyat készítettek sárgarézből. A nagy, álló menóra elemei öntött darabok, melyeket rozetta alakú díszítmény részeként is értelmezhető csavarokkal illesztettek össze. Lábazatán kicsi öntött oroszlánok, tetején pedig kiterjesztett karú sas látható, mely egyrészt a lengyel királyság címerállatára utal, de ugyanakkor felidézi Mózes ötödik könyvének egy mondatát is, mely szerint az örökkévaló úgy védelmezi népét: „Mint a sas, mely felébreszti fészkét fiókái fölött lebeg, kiterjeszti szárnyait, fölveszi, fölemeli szárnyára.”
A tárgyat a Pesti Chevra Kadisa elöljárója, Winterberg Gyula udvari tanácsos ajándékozta a Zsidó Múzeumnak alapítása évében.
Felirata:
להדליק נר חנוכה
"Hogy felgyújtsuk a hanukai lángot"Tags Catalog1916 -
Hanukai menóra
A 18. századi legvégén, a 19. század első éveiben készülhetett a II. József osztrák császár profiljával készített hanukkai mécsestartó. A nyolc olajmécses pad alakban helyezkedik el, a két végén egy-egy tizennyolcadik századi öltözetben álló alabárdos figurája látható. A pad háttámláján négy ágaskodó oroszlán alakja között láthatjuk a császár jellegzetes félprofilját.
II. József felvilágosult abszolutista uralkodó volt, s egységes, centralizált, modern állam megteremtésén dolgozott. 1783-ban adta ki azt a rendeletét, mellyel a zsidó közösséget szerette volna integrálni a társadalomba, s ehhez számos, a zsidó közösségek által is eltérően értelmezett szabályt vezetett be. Biztosította a zsidó népesség szabad költözését akár a városokba is, engedélyezte, hogy a zsidók minden foglalkozást űzhessenek, földet bérelhessenek és akár egyetemre is járhassanak. Az egységes kulturális közeg megteremtéséhez elrendelte államilag felügyelt zsidó iskolák felállítását, amelyben a felvilágosodás elveinek megfelelő tananyagot tanítottak. A zsidó tanok ellenőrzése érdekében megtiltotta héber nyelvű könyvek behozatalát az országba, de engedélyezte, hogy az Egyetemi Nyomda – a korabeli Magyarország egyik legjobb nyomdája! – nyomtassa a zsidó közösségben használt héber betűs könyveket. Alattvalóit egységes, civilizált népességnek akarta látni, ami hatalmas ellenállást váltott ki a tradíciójuk elvesztésétől félő közösségekben. Azt a rendeletét, amelyben elrendelte a szakáll levágását, az óriási tiltakozás miatt vissza kellett vonnia. A polgári jogegyenlőségért küzdő felvilágosultabb zsidó tömegek lelkesen fogadták reformjait, őt magát a valaha trónon ült legnagyobb humanistaként köszöntötték. A tradícióikat féltő, erősen vallásos tömegek ugyanakkor minden bajok forrásának tekintették a modernizációt pártoló uralkodót, aki reformjaival megbontotta a zsidó közösség egységét.
Halála után a reformjainak egy részét utóda, II. Lipót folytatta, de az ő halála után a zsidó közösség emancipációja újabb fél évszázadra megtorpant. II. József és II. Lipót alakja a jogegyenlőségért folytatott küzdelmek során szimbolikussá nőtt, s portréjuk ezért jelenhetett meg akár a figurális ábrázolást elméletileg tiltó zsidó művészetben, szertartási tárgyakon.
Múzeumunk gyűjteményében van teljesen hasonló tárgy II. Lipót portréjával is. A kiállított példány csonka: a bécsi Zsidó Múzeumban lévő ugyanilyen tárgy alapján tudjuk, hogy a padka hátlapján lévő oroszlánok eredetileg koronát tartottak az uralkodó feje fölé, megkétszerezve ezzel a tárgy magasságát.
A II. József portréjával díszített tárgyat özv. Pap Béláné helyezte letétbe a gyűjteményben
1933-ban. A hanukkai mécses azóta folyamatosan szerepel az állandó kiállításban jelezve, hogy a múzeumot magáénak érző pesti zsidó közösség fontosnak tartja a jogegyenlőséget és a polgári érvényesülés lehetőségét, melyet a történelemben elsőként a felvilágosodás korának reformjai adtak meg számára.