MILEV

Browse Items (12908 total)

  • 2018_1a (2).jpg
  • 66_102.jpg
  • 68_524.jpg
  • 64_1321_a.jpg
  • 2025_76.heic

    Schulzer Adon Olamjához betét D dúrban
  • 71_272.jpg

    A 19. századi Közép-Európában a legnagyobb és legbefolyásosabb zsidó oktatási intézmény a pozsonyi jesíva volt. Alapítója Schreiber Mózes, a korszak egyik legtekintélyesebb rabbija, aki elutasított minden újítást és vallási modernizációt. Jesívája a konzervatív ortodoxia központja lett, tanítványai sorából került ki a korszak legjelentősebb rabbijainak egész sora. Tanítványa volt Löwinger Dávid is, aki – feltehetően sok diáktársához hasonlóan – tanulmányai során kézírásos jegyzeteket készített. Löwinger a modernitás hajnalán még mártogatós tollal, héberül készítette tanulmányaihoz kapcsolódó feljegyzéseit, unokája pedig már a felgyorsuló, modern világ egyik jelképének számító autózáshoz kapcsolódó fontos felfedezéseket tett. Bánki Donát, a karburátor és számos egyéb, motorizációhoz kapcsolódó találmány kidolgozója gyermekkorában magántanulóként még az apjától tanult, középiskolai tanulmányait a budapesti Főreálban fejezte be, majd a Műszaki egyetemen szerzett diplomát. Nagyapjának a Talmud Hulin traktátusához készített jegyzeteit Weisz Miksa rabbi segítségével juttatta el a Zsidó Múzeum formálódó gyűjteménye számára.
  • Grollerbalduin.jpg
  • Hurschaugust2.jpg
  • latvany_noeylet1_small.jpg

    A korszak gyakorlatának megfelelően díszes oklevél felső harmadának képei a nőegylet tevékenységére utalnak. A képmező középén látható a Nőegylet leányárvaházának első, Damjanich u. 26. Sz. alatti épülete, melyben az oklevél kiállításának idején 12 kislányt neveltek a nőegylet költségén és felügyelete alatt. Az épülettől jobbra és balra álló nőalakok a nőegylet többi jótékonysági terét jelképezik. Az almát osztó nőalak a szegények tápintézetére utal, melyben naponta harminc szegény kapott ebédet, felekezeti megkötés nélkül. A fiatal anyákkal és kisgyerekekkel körülvett másik nőalak kezében gyolcsot tart, hiszen a kelengyesegélyt ekkoriban még természetben osztották ki. Az édesanyja emlékére komoly adományt tevő Fochs Antal tiszteletbeli tagsági oklevelét Gottesmann Marie, Bischitz Johanna és a nőegylet titkára, Buchsbaum úr írták alá.

    The pictures on the honorary certificate issued by the Jewish Women’s Association of Pest, founded in 1866, refer to the activity of the association. In the middle of the picture the first building of the association’s girl orphanage can be seen, where 12 young girls were raised at the expense and supervision of the women’s association at the time of issuing the certificate. Female figures on the right and left of the building symbolize the other charity places of the women’s association. The woman distributing apples refers to the catering home of the poor, where thirty poor people received lunch each day, regardless of religious affiliation. The other female figure, surrounded by young mothers and children, holds a linen cloth (trousseau) in her hand, because at this time the aid for mothers with newborns were distributed in nature. Antal Fochs gave major donation in memory of his mother and received an honorary membership certificate signed by Marie Gottesmann, Johanna Bischitz, and the secretary of the women’s association Mr. Buchsbaum.

  • 2017_15.jpg

    kézzel készített mérnöki rajz, világoskés és piros vízfesték színezéssel
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2