Browse Items (12902 total)
-
Kohn Sámuel mellszobra
Kohn Sámuel bronzszobra a zsidó múzeum megrendelésére készült 1935-ben, Kohn Sámuel fiának, Kovács Gézának anyagi támogatásával.
Kohn Sámuel a híres bajai rabbi, Kohn Schwerin Götz unokájaként született 1841-ben. A kismartoni és a pápai jesívák után rabbiképesítését a korszak modern zsidó tudományosságának egyik fellegvárában, a breslaui rabbiképzőben szerezte. 1866-ban választották meg a Dohány utcai zsinagóga rabbijának, ahol ő vezette be a magyar nyelvű prédikációkat.
1884-ben jelentette meg „A zsidók története Magyarországon” című munkáját, melyben újszerű elméletet állított fel: e szerint a magyarországi zsidók a nyolcadik században egy évszázadnyi időre zsidó hitre tért kazárok leszármazottai, akik „mózesvallású magyarokként” a honfoglaló magyarsággal egyszerre érkeztek a Kárpát-medencébe. A kazár rokonság elméletét tudományos körökben már megjelenésének évében megcáfolták, de az erőteljesen asszimilálódó magyarországi zsidó közösségben mégis nagyon népszerű lett. A gyökértelenséggel vádolt zsidó közösség előszeretettel hivatkozott Kohn elméletére, jóllehet a magyarországi zsidó közösségek története nem folyamatos: a középkori előzmények után a török hódoltság időszakában, majd a tizennyolcadik századi újratelepítés során a zsidó lakosság többször kicserélődött. Elmélete a későbbi történetíróknál is megjelent, s szinte máig meghatározza a magyar zsidók történeti tudatát.
Kohn Sámuel történetíróként jelentőset alkotott: összegyűjtötte a magyar történelemre vonatkozó héber forrásokat, és ő írt először magyar zsidó régiségekről, a zsidó történeti források összegyűjtésének és megőrzésének szükségességéről. Vezetésével állították össze azt a kiállítást, mely 1896-ban, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére rendezett Ezredéves Kiállításon elsőként mutatta be a magyarországi zsidók tárgyi–történeti emlékeit. Ennek a gyűjtésnek egy kis töredéke lett a húsz évvel később megnyílt zsidó múzeum törzsanyaga.
Szobrát a jeles zsidó szobrász, a szintén Bajáról származó Telcs Ede készítette el a múzeum felkérésére, Kohn fiának anyagi támogatásával. Telcs a korszak elismert művésze volt. Ő készítette egyebek mellett a nemzeti romantika költőjének, Vörösmarty Mihálynak szobrát csakúgy, mint a Hősök terén álló emlékművön Szent László király alakját.
A zsidó múzeum megrendelésére a híres 19. századi rabbi, Löw Lipót és a magyar nyelvű zsidó költészet jelese, Kiss József szobrát is elkészítette. Kohn Sámuel szobra 1936-ben a Kongresszusi kiállításon volt először látható, majd azóta folyamatosan az állandó kiállítás része.
-
Üvegablakok II.
A 3-as kiállítóterem színes üvegablakai eredetileg nem tartoztak a múzeum épületéhez. A vallási szimbólumokat ábrázoló tizenkét üvegablakból álló sorozat korábban a zsidó gimnázium zsinagógáját díszítette, s csak az egyházi iskolák államosítása, és a zsinagóga megszüntetése után került jelenlegi helyére.
A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. A gimnázium igazgatója 1945 után Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba. Nem ez volt az egyetlen leletmentése: a háború és a holokauszt időszakában kollégájával, Naményi Ernővel megszervezték, hogy a múzeum értékes tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéiben elrejthessék. A háborút követő években a kifosztott és elnéptelenedett zsidó közösségek megmaradt iratait, tárgyait és zsinagógai berendezési tárgyait szerezték meg a múzeum gyűjteménye számára.
A sors kegyetlen iróniája, hogy a korszellem végül őt sem kímélte: 1963-ban mondvacsinált okokra hivatkozva eltávolították a múzeumból, majd néhány hónap múlva elhunyt. Egykori gimnáziumi tanítványai ma is emlegetik, s fenntartják tudós tanáruk emlékét.
-
Ketuba
A hagyományos itáliai ketuba-formát követi Abraham ben Zalman és Leona bat Chajim Falco 1680-ban, Veronában készült házassági szerződése. A kettős kapu alakban írt hagyományos szöveget gazdag barokk mintázat és a zodiákus jegyek keretezik. A csillagjegyek szimbólumai követik az általánosan elterjedt gyakorlatot, de értelmezésükben a zsidó hagyomány is szerepet kap, például az ikrek csillagjegyét Jakob és Ézsau jegyének tekintették.
A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.
Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco
Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben SimonTags parasa -
Gyűjtőpersely
A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedaka. Az emancipáció előtti korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a zsidó közösségek szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagjainak ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese: aki megteheti, adományokkal támogathatja a segítő egyletek munkáját, aki rászorult, az pedig ezek segítségével kerülhet olyan helyzetbe, hogy adományozhasson.
Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
Feliratai:
A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
Adományok szegény arák támogatására
הכנסת כלה
Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
1910 -
Hevra emléklap
A temetéshez a szomorúság és a gyász mellett az eljövendő világ, a megváltást követő időszak reménye is kapcsolódik. Ezt ábrázolja gyönyörűen a gyöngyösi hevra kadisa emléklapja: a halottak körüli szolgálatokat, majd a temetést ábrázoló kis képkockákból álló keret közepén a Messiás előhírnöke látható lóháton, s tőle jobbra már azt ezt követő időre ígért feltámadás.
A keret képeit a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett embert ágyában és az orvos látogatását. A baloldali képsorban már megjelennek a hevra kadisa tagjai is: meglátogatják a beteget, együtt imádkoznak, majd a halál beálltát követően két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre. Ezt követően virrasztanak és imádkoznak, a földön fekvő, lepellel letakart halott fejénél gyertya ég. Ezután a holttest rituális megmosdatása szintén a hevra feladata, akik a megtisztított, fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett holttestet koporsóba helyezik.
A temetéshez a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva adományokat gyűjt. A kép felirata a perselyeken is gyakran olvasható, jól ismert mondatot idézi, miszerint a jótékonyság megment a haláltól. (Példabeszédek 10:2, TB Sabat 156b) Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést.
(TZs)Tags parasa -
Hevra Kadisa jegyzőkönyve (pinkasz) / Chevra Kadisha Pinqas
A nagykanizsai hevra kadisa 1769 és 1793 között vezetett jegyzőkönyvébe ezek mellett bemásolták a halottak eltakarításával foglalkozó kortárs művek egy részét is. A széfer hasszidim című mű pokolról szóló traktátusának szövegét tíz, a halott körüli szolgálatokat és a bűnös lélek megtisztulását ábrázoló figurális ábrázolás egészíti ki. A rajzok élethűen ábrázolják a tizennyolcadik század végének magyarországi zsidó viseletét csakúgy, mint a kortárs elképzeléseket a pokolról, az angyalokról, vagy akár a tisztító tűzről. A figurális jelenetek mellett a kötet mind a kétszázkilencvenkilenc lapjának széle gazdagon díszített. Az illusztrációkat a kaboldi Jicchak Eizik készítette, akinek több nyugat-magyarországi illusztrált kötete ismert. -
Mendel prefektus plakettje
A Mendel prefektus portréjával díszített bronz plakettet 1935-ben készíttette a Zsidó Múzeum az izraelita Országos Gyűlés tiszteletére.
Mendel Jakab 1493 és 1522 között volt zsidó prefektus, gyakorlatilag a magyarországi zsidó közösség vezetője. A prefektus tisztségét Mátyás király vezette be a zsidó közösség és a királyság közötti kapcsolattartás céljára, de a prefektusnak széleskörű jogai voltak a közösségen belül is. A tisztségre a zsidó közösség egy tagját nevezték ki, ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor a zsidók jogi képviselete egy keresztény főúr feladata volt. Mendel Jakab okleveleit saját, címerével és arcképével díszített pecsétjével hitelesítette, ami egyedülálló volt a korabeli európai gyakorlatban. A zsidó múzeum az 1930-as években másolatot szerzett a kassai levéltárban lévő, eredeti pecséttel ellátott Mendel oklevélről.
A pecsétrajz alapján készült 1935-ben, az Országos Gyűlés alkalmából a plakett. Előlapján Jakab Mendel héber betűs névmonogramja és címere látható magyar nyelvű körirattal, hátlapján pedig a pecsétrajza alapján hitelesnek tekintett portréja héber nyelvű köriratban. A felirat magyarul és héberül is: Izraelita Országos Gyűlés emlékére, Magyar Zsidó Múzeum, 1935.
A gyűlésen egyebek mellett a központi zsidó vezetés kérdéseit kívánták megtárgyalni. A neológ közösségek országos szervezete 1868-ban állt fel a Zsidó Kongresszus alkalmával, melyről az ortodox képviselők kivonultak, és amely végül a magyarországi zsidó közösség szervezeti szakadásához vezetett. A Zsidó Múzeum 1935-ben a Mendelek szerepének hangsúlyozásával történelmi legitimitást próbált adni a központi vezetésnek.
A plakettet a mindössze huszonnégy éves, tehetséges fiatal ötvös, Örkényi Strasser István készítette. A plakettből több példány készült, egyes példányai a múzeumban megvásárolhatóak voltak, s ellenértékük a gyűjteményt gazdagította.
Örkényi Strasser Istvánt 1944. október 11.-én munkaszolgálatosként vesztette életét, amikor egységét német katonák Kiskunhalas mellett lemészárolták.
Tags OMIKE I. -
Becalél plakett
Becalél plakett
A politikai cionizmus gondolatával párhuzamosan a zsidó nemzeti gondolat a kulturális élet területén is megjelent. Ekkoriban indult a héber nyelvújító mozgalom, melynek eredményeképpen az évszázadokon keresztül a szakrális szférába visszahúzódó héber nyelv újra beszélt nyelvvé vált. A nemzeti művészeti megteremtésének kísérlete egybeesett az európai szecessziós mozgalmakkal, és elméleti és stíluskérdésekben is nagy hatást gyakorolt rá. A cionista nemzeti művészet kialakítására egy fiatal bevándorló művészekből álló csoport 1906-ban Jeruzsálemben létrehozta a Becalél Művészeti Akadémiát. Az intézet nevét Becalélról, a salamoni szentély építőmesteréről kapta, aki a zsidó művészet első alakja volt, s aki amellett, hogy a kellő mesterségbeli tudása volt, istentől eredő elhivatottsággal is rendelkezett.
A Becalél Akadémia megálmodója, szellemi és művészeti vezetője egy bolgár–zsidó szobrász, Boris Schatz volt. Az ő elképzelései szerint alakították ki a részlegeket, melyekben egy-egy kézműves iparág oktatása folyt. Követendő szempont volt, hogy a termékek nyersanyaga helybeli, Izraeli anyag legyen és lehessen háziipari körülmények között is művelni. A Becalélon a szecessziós összművészet (azaz Gesamtkunstwerk) jegyében az új zsidó életforma minden szükséges tárgyát igyekeztek művészi kivitelben megtervezni és előállítani. Az előállított termékek jelentős része hétköznapi használati tárgy volt: szőnyegek, bútorok és edények, a többi pedig dísztárgy.
A tárgyak stílusának kialakításánál a cionista eszmények által diktált stiláris elemeket használták. Ezek kialakításához gyűjtötték a tradicionális zsidó kézműves termékeket, és azok mintakincsét aktualizálva és új elemekkel bővítve alakították ki a jellegzetes, szecessziós Becalél stílust.
Mintakincsükben elsősorban a héber betűk és az izraeli növények, állatok, tájképek részletei domináltak. Theodor Herzlnek, a modern politikai cionizmus megálmodójának profilja korai halála után nagyon hamar ikonikus szimbólumává vált a tárgyaknak.
Herzl emlékplakettjét a Becalél vezető művésze, Boris Schatz készítette el bronzból.
A budapesti Zsidó Múzeum 1936-ban felvette a kapcsolatot a Becalél Akadémiával, ami igazi szellemi áttörésnek számított, hiszen a magyarországi zsidó közösség hagyományosan anticionista volt. A Herzl plakettet 1936-ban, műtárgycserével szerezte meg gyűjteménye számára a Magyar Zsidó Múzeum.
-
Hagada sel peszah
1946-47-ben, a Hánoár Hácioni debreceni haksaráján írt és részben nyomtatott hagada.
Tags 50objects -
