A holokausztot követően munkaszolgálatból, deportálásból Magyarországra visszatérő vallásos zsidók néhány év alatt újra az ábrahámi kérdéssel szembesültek: a szülőföldhöz ragaszkodjanak jobban, vagy az Örökkévalónak tetsző élethez? A szülőföldhöz rettenetes emlékek: a megbélyegzés, kirekesztés, gettósítás és deportálás emlékei fűződtek, ugyanakkor az egyre keményedő ateista diktatúra nem sok kiutat hagyott. Egy visszaemlékezésből ismerjük a stratégiát: “De mire hazajöttem, ő már megígérte, hogy elmegy Pápáról Szombathelyre, mert nagyobb hitközség volt, meg azt is látta, hogy a kommunizmus alatt ő nem tud vallási életet élni, tehát úgy közelebb volt Ausztriához, hogy aztán disszidálni tudjon. (...) Elment Szombathelyre, onnan disszidált.” Sokan gondolkoztak a pápai Grünvald József rabbihoz hasonlóan, Szombathelyre mentek, ahonnan közel volt a határ, és a helyi ortodox közösségben találhattak segítőket. „Wosner Gyula sokaknak segített a szökésben, nagyszerű személyes kapcsolatai voltak, és biztos anyagilag sem járt rosszul.” Nem mindenkinek sikerült, ezért a szombathelyi börtönben jelentős számú vallásos zsidót tartottak fogva, akiket illegális határátlépés (vagy annak kísérlete) miatt tartóztattak le. A szombathelyi rabbi, Horowitz József amennyit tudott, segített nekik: kóser élelmezéssel, lelki táplálékkal. A rabbi betegsége idején, 1949 novemberében börtönben lévő hívei szép levélben kívántak neki gyors felépülést.
(TZs)
Diófa. Nyele szögletes hasáb, egyik részén hálós vésetekkel, másik részén hosszanti vésetekkel, három vésett gyűrűvel osztva. Mutató jobbkéz, csuklóján szabadon forgó mandzsetta.
