Browse Items (41 total)
-
Tóra korona fényképe
A nagykanizsai hitközség tórakoronája szerepelt az 1884–ben megrendezett Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon, ahol Magyarországon először mutattak be nem-zsidó közegben zsidó szertartási tárgyakat. A kiállításról alapos katalógus készült, a tárgyleírásokat a korszak vezető múzeumi szakemberei készítették. A tórakoronáról szóló leírásban a korona abroncsán körbefutó héber betűs feliratot „Talmudból vett, s kivert körirat”–ként írták le. A korona felirata a valóságban: „E tórakoronát az adakozók pénzéből Icig és Lázár gábájok (tisztségviselők) készíttették a kis időszámítás szerint 556-ban.” (1796) A felirat Talmud idézetként való leírásában elképzelhető, hogy még a középkori antijudaista beidegződések köszönnek vissza, holott a kiállítás szellemisége ezzel ellentétes. A zsidó szertartási tárgyak szerepeltetése a magyar nemzeti identitás legfontosabb, ikonikus tárgyait bemutató kiállításon, a tiszeszlári vérvádpert követő időszakban akár politikai állásfoglalásként is értelmezhető.
A tórakorona későbbi tudományos leírása, ötvösjegyének meghatározása Brestyánszky Ilona nevéhez fűződik. Fényképe az ő tudományos hagyatékával került a levéltár gyűjteményébe.
-
Kard fényképe
A kard a 19. század közepe óta foglalkoztatta zsidó múlt feltárásával foglalkozókat. Elsőként Löw Lipót ismertette a Ben Chananja című folyóiratában, majd Kohn Sámuel hívta fel rá a figyelmet a millenniumi kiállítás kapcsán. Az 1932–ben újranyitott Zsidó Múzeum gyűjtési terveiben is szerepelt; a múzeum vezetősége többször kérte az Andrássy gyűjtemény akkori tulajdonosát, Andrássy Gézát, hogy tegye lehetővé számukra a kard megszerzését. Andrássy 1933–ban jó minőségű fényképeket készíttetett a múzeum számára. 1951–ben, az arisztokrata gyűjtemények államosítását követően a Joint anyagi támogatásával a múzeum végül megvásárolta a kardot. A kard iránti érdeklődés oka a pengéjén található két héber zsoltáridézet: a 113. zsoltár 2. verse és 140. zsoltár 8. versének első fele. A felirat miatt a régebbi kutatások hangsúlyozták, hogy a kard készültekor a magyar zsidók kardot viselhettek, ami meglepő a középkori megszorító rendelkezések szerint élő európai zsidó közösségek életében. Lehetséges az is, hogy a kard egy magyar főúr díszkardja volt, s a héber felirat a humanizmus és a reformáció következtében az Ószövetség nyelve iránti érdeklődésnek köszönhető. -
Héber verdejeles pénzek
Az Árpád–kori Magyarországon a királyság pénzügyeiben jelentős szerepet kaptak a zsidó kamaraispánok, ami miatt az egyház több alkalommal is nemtetszésének adott hangot. Teka, Henuk, Altmann, Fredmanus zsidó kamaraispánok feladatai közé tartozott a pénzverde felügyelete, aminek emléke, hogy az általuk kibocsátott pénzérmeken héber verdejelek, feltehetően a nevük kezdőbetűi szerepelnek. Az 1930–as évek zsidóellenes légkörében felértékelődött az Árpád–kori kedvező helyzet, ezért a múzeumban hangsúlyosan szerepeltették a héber verdejeles pénzérméket. Több adományozótól több sorozat pénzérme is szerepelt a gyűjteményben, melyek mára már nem fellelhetőek. A múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján megjelent albumban az érmék egy fényképen szerepelnek. Az érmék balról jobbra: I. Béla király dénárjának előlapja. A veret közepén a héber pé betű, körülötte „Belae rex” felirat. V. István király obulusának hátlapja. Két egymásra visszanéző madár között a héber alef betű. IV. Béla dénárjának előlapja. Háromlevelű virágokból szerkesztett körben héber mem betű. -
Fénykép
A második világháború és a gettó időszaka után a Magyar Zsidó Múzeum 1947-ben újra megnyitotta kapuit a korábbi kiállítás szinte változatlan újrarendezésével. A boltíves átjáró bal oldalán egymás fölött két, szinte teljesen egyforma siviti tábla lóg: az alsó ép példány fölött ugyanannak sérült, csonka változata is látható.
A siviti táblákra Mordeháj ben Eliezer megyeri kántor a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: Énekek Éneke, Rúth könyve, Siralmak könyve, Prédikátor könyve, Eszter könyve teljes szövegét írta fel apró betűkkel. A második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseit sokféle módon próbálták áthidalni a zsidó művészet képviselői. Legjellemzőbbek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva formákba rendezi az írnok. A mikrográfia a szent szövegek lapszéli magyarázó jegyzeteiből alakult önálló műfajjá, és a 18. századtól jelentek meg zsinagógai vagy otthoni díszként.
A siviti táblát a Múlt és Jövő című zsidó irodalmi és kulturális folyóirat gyöngyösi születésű alapító főszerkesztője, Patai József közvetítésével a gyöngyösi hitközség juttatta el a múzeumba 1914–ben.
-
Tóraékszerek a kismartoni Wertheimer zsinagógában
A Zsidó Múzeum alapítói szoros kapcsolatban álltak a Múlt és Jövő című folyóirattal. A lap rendszeresen közölt képes beszámolókat egy-egy nagy múltú magyarországi zsidó közösségről. 1912-ben hosszú cikksorozat jelent meg a kismartoni (ma: Eisenstadt, Ausztria) zsidók tárgyairól, szokásairól, történetéről. Az itt közölt fényképeket Wolf Sándor – a leggazdagabb kismartoni kereskedőcsalád leszármazottja, neves történettudós – bocsátotta a lap rendelkezésére, majd ezeket a képeket eljuttatta a Zsidó Múzeum részére is. Wolf Sándor maga is gyűjtő lévén, szülőházában, a nevezetes Wertheimer-házban múzeumot rendezett be. 1938-ban, az Anschlusst követően, Palesztinába emigrált, gyűjteményének jelentős része szétszóródott.Tags Múlt és Jövő -
Az óbudai Ansé Menuha Nehona egylet tárgyai
Az óbudai „Léleküdv Egylet” tárgyairól készült fénykép. A felső részen az egylet jegyzőkönyvei láthatóak, mellettük gyűjtőpersely és egy 1810-ben készített rimonpár áll. A felső polcról függő tárgyak tóramutatók és két tóravért. A tóraékszerek közül a tóravértnek, vagy tórapajzsnak nevezett tárgy jelent meg legkésőbb, a használatára vonatkozó legkorábbi adataink a 16. század végétől vannak. Ezek kezdetben a tóratekercsek sorrendjét jelölő kis táblák voltak, vagy annak jelzésére szolgáltak, hogy a tóratekercs melyik hetiszakaszig van feltekerve. A 19. századra általánosan elterjedt gyakorlat szerint a tóravértek cserélhető kis táblái az ünnepeket jelzik: sábát, ros hásáná, jom kipur, szukot, peszách, sávuot, ros chodes.
A polcon álló rimonpár és a bal oldali tóravért a pozsonyi Fridericus Becker alkotása. A 18-19. század fordulóján Magyarországon még éltek a feudális céhes hagyományok, melyek a zsidókat kizárták a céhes iparűzésből. A korabeli Magyarország két legjelentősebb zsidó közösségében, Óbudán és Pozsony-Várteleken földesúri engedéllyel mégiscsak működhettek zsidó ötvösök is, közülük kiemelkedőek a pozsonyi Becker dinasztia tagjai, akiknek számos zsidó szertartási tárgya ismert. -
-
-
-
Árvízi kehely fényképe
Az 1838-as árvíz idején a Deák-téri templomban menedéket kapott zsidók ajándéka
„Lőwy Herman, egy hálás izraelita, keresztyén testvérének, a nagytiszteletű Lang Mihály úrnak, 1838 szerencsétlen árvízi napjaiban a szenvedő emberiség számára ajándékozott jótetteiért”.
A felső perem alatt bibliai idézet áll héberül: „…erőssége a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban…” (Ézsaiás 25,4).