MILEV

Browse Items (31 total)

  • A 18. századi kéziratos luxus-imakönyvek készítésénél két, egymással párhuzamos trend figyelhető meg. Az egyik irányzat a nyomtatott könyvek formai megjelenését követi: a nyomtatott betűket és a rézmetszeteket utánozza, ezért kizárólag tintával, fehér pergamenen fekete vonalakkal dolgozik. A másik irányzat ugyanakkor a középkori kéziratos hagyomány által megőrzött sokszínű képeket és díszített betűket alkalmazza továbbra is. Az elmosódott címlapja miatt nehezen azonosítható pici imakönyv alkalmi imákat tartalmaz: az étkezés utáni áldásokat, az úti és a tengeri utazáshoz előírt imát vagy az újhold megszentelését. A kéziratos imakönyv kétféle betűtípust használ: az imák szövegét a szakrális szövegek írásához is használt szögletes betűket, az rövidebb utasításokat, magyarázó sorokat pedig a spanyol területeken használt kurzív héberre emlékeztető betűkkel, jiddisül. Mivel ez utóbbi betűkkel készültek a női imakönyvek magyarázatai mellett a nőknek kiadott jiddis könyvek is, ennek a betűnek e neve "vabertaytsh" (tulajdonképpen: női német) lett.

    az imakönyv oldalai / all pages of the book

    Illusztrációk / Illustrations:
    piros, fekete, zöld, barna színekkel / red, black, green, brown colors
    Címlap: Jobbra Mózes a két kőtáblával, balra Áron a füstölővel.
    Title page: Moses with the two tablets on the right, Aaron with censer on the left
    3a: Koronát tartó kétfejű sas / Two-headed eagle holds a crown
    4a: Étkező család / family dining
    5a: Tógás férfi menórát gyújt / A man in toga light the Menorah 
    5b: Hámán az akasztófán / Haman on the gallows
    7b: Jövőbeni Jeruzsálem / Jerusalem of the future
    11a: Kék kockába rajzolt aranybetűs iniciálé / Gold initial in a blue cube
    12a: kék kockába rajzolt aranybetűs iniciálé / Gold initial in a blue cube
    12b: Sas / Eagle
    14b: Szárnyas angyal / Angel with wings
    19b: Kiddus levana (Újhold megszentelése) / Kiddush Levana (Sanctification of the new moon)
    22a: Virágos kosár / Basket of flowers
    22b: Útonjárók / Wayfarer
    23b: Két hajó / Two ships
    25a: Ima  a sátorban / Prayer in the tabernacle
    26a: Egy kosár virág / Basket of flower
    27b: Koporsóvivők zsidó kalappal / Carrying a casket by people with Jew-hats
  • Eredeti tulajdonosa Josef S. Shubow tábori rabbiként szolgált az amerikai hadseregben, egyike volt azon rabbiknak akik Goebbels kastélyának elfoglalása után széderestét rendeztek a zsidó katonáknak.
  • Jedája Bedársi: Behinat Haolám. Jedája Bedársi (kb. 1270-1340) a zsidók franciaországi kiűzését (1306) követően írta „A világ vizsgálata” című, zsidó történelemmel foglalkozó költeményét, melyben a kiűzés történetét is összefoglalta. Műve olyan népszerű lett, hogy az egyik elsők között kinyomtatott héber mű volt, melyet hatvanhét kommentárokkal ellátott további kiadás követett. Kéziratos másolatai is léteztek, egyebek mellett a gyűjteményünkben lévő, 1562-ben készített másolat.
  • Illusztrációk: Tollrajzok.
    Illustration: Drawings in ink.
    5a. A papi áldásra nyújtott két kéz közrefogja a báruch (áldott) szót. / The world 'Baruch' (blessed) is between two hands raised in priestly blessing
    8a: A két kőtábla, felette a Tóra koronája. / The two tablets with Torah crown above them
    11b: Két hal ábrázolása. / Depiction of two fish

     
    Tags
  • Illusztrációk: Egyszínűek.
    Illustrations: Monochrome
    Címlap: Jobbról Mózes a két kőtáblával, balról Áron a füstölővel. Fent trombitát fúvó két angyal koronát tart.
    Title page: On the right Moses with two tablets, on the left Aaron with the censer. On the top two trumpeting angels hold a crown.
    1b: Két angyal között korona. / A crown between two angels
    4b: Iniciálé / Initial
    9a: A ház asszonya péntek este az asztalnál gyertyát gyújt. / The woman of the house lights candles on the table for Friday evening
    9b. Lándzsás apród a trónon ülő Salamon előtt. / Cadet with a lance is in front of the enthroned Solomon
    10a : Iniciálé / Initial
    21a: Kiddus a péntek esti vacsoránál / Kiddush at the Friday evening table
    21b: Péntek esti vacsora. / Friday evening supper
    36b:Család a péntek esti asztalnál. / Family at the Friday evening table
    53a: Hávdálá / Havdalah (Ceremony of separating Sabbath from the weekday)
    56a: Jákob és pásztora a nyájjal. / Jacob and his shepherd with the sheep
    59b: Kiddus leváná. / Kiddush Levanah
  • Nyomtatott könyv: 1831, a hátsó lapokon Óbudai bejegyzések
  • Pergamen. Kézírás, fedél nélküli
  • A közösségben történt halálesetek is rögzítő hevrakönyvek mellett másik elterjedt jegyzőkönyvfajta a móhelkönyv, mely a körülmetélésék feljegyzésére szolgál. A móhelkönyvek tartalmazzák az újszülött fiúnak és apjának héber nevét, valamint a körülmetélés idejét. Ezek mellett előfordul, hogy a körülmetélésre vonatkozó szabályokat, a szertartás során elmondandó imákat stb. is beleírják a móhelkönyvbe. A csévi móhelkönyvben a héber nevek és jiddis megfelelőit is felsorolják. Erre azért volt szükség, mert a hagyományos zsidó névadási gyakorlatban az újszülött gyermek nem kaphatja élő szülője vagy nagyszülője nevét, a névmegfelelések viszont nem mindenki előtt voltak ismertek. A pirossal írt jiddis névváltozatok mellett feketével felsorolták azokat a héber neveket, melyeket azonosnak tekintettek. Az eltérő kiejtésből adódó névváltozatok mellett a héber nevek német (jiddis) fordításai is felsorolják. Például a Hirs névnek (jelentése németül/jiddisül: szarvas) a héber Cvi (jelentése héberül: szarvas), illetve a Naftali név felel meg. Ez utóbbi Izrael egyik törzsének neve, melynek jelképe a szarvas.

    Illusztrációk/ Illustrations:
    Címlap: Színes függöny keretezi a szöveget, koronával a tetején.
    Title page: The text is framed in a multi-colored curtain. A crown on top.
    2a: Éliás széke két oszlop között / Eliyah's chair between two columns.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2