MILEV

Kecsege (Aciphenser ruthenus) nemesmásolat

Item

2023_2cjpg.jpg
2023_2ajpg.jpg

Title

Kecsege (Aciphenser ruthenus) nemesmásolat

Identifier

2023.2

Creator

Rácz Róbert preparátor

Description

Ma már nehéz elképzelni, de a 19. század közepén a zsidó közösséget lázban tartó egyik probléma a képen látható hal fogyaszthatóságának kérdése volt. A bibliai étkezési tilalmakból levezetve a kecsegét a szefárd hagyomány kósernek, azaz fogyaszthatónak ítélte, míg a Magyarországon is követett askenázi tradíció nem. Chorin Áron aradi rabbi mesterét, Ezékiel Landau prágai rabbit követve engedélyezte a kecsege evését, s ezzel hatalmas felzúdulást keltett. A vitában végül a korszak szinte valamennyi rabbinikus tekintélye állást foglalt; a morvaországi főrabbi, Mordekhaj Benet kiközösítéssel fenyegette meg Chorint, mert szerinte döntésével bűnbe vezeti híveit.
Chorin Áron addigra már arról volt ismert, hogy a német területekről lassan beszivárgó új, modernebb gondolatokat követi – ezek egy részével Prágában, Ezékiel Landau jesivájában találkozhatott. Enyhíteni szerette volna a túl szigorú vallási törvényeket, a kecsege fogyasztása mellett engedélyezte volna a szombati vasúti uazást is. Nogah Hacedek című, 1818-ban megjelent művében a szertartások egyszerűsítését követelte: héber helyett német nyelvű imákat és prédikációt valamint orgonahasználatot is engedélyezett volna. Ezeket a korszakban radikálisnak tekintett gondolatait végül tekintélyes magyarországi rabbik kérésére visszavonta.
Chorin azonban nem előidézője, csak követője volt a reformoknak: a modernizálódó világ új problémák elé állította a zsidóságot. A felvilágosodás eszméi és a technikai fejlődés nyomán fellépő új helyzetek és jelenségek egyaránt zsidó vallásjogi válaszokat igényeltek, melyekre a rabbik a zsidó szövegek eltérő értelmezéséből adódóan különböző válaszokat adtak. Chorin a korszakban radikálisan újítóknak számítókat, melyekért egyesek kiátkozták, mások pedig a zászlójukra emelték. Ez a tény rávilágít a magyarországi zsidó közösség egyik legmeghatározóbb jellemzőjére: végzetes megosztottságára. Magyarország olvasztótégelyében egymás mellett éltek a szigorú ortodox szabályokat követők és az akkoriban formálódó reformok hívei; a keleti területeken pedig az askenázi többség mellett jelentős szefárd kisebbség is jelen volt. Ez a polarizáltság fennmaradt, és egyik meghatározójává vált a magyarországi zsidó közösség 19–20. századi történelmének.

Date

2023

Provenance

Megrendelésre készítette Rácz Róbert preparátor

Materials

műanyag

Physical Dimensions

h: 57 cm

Photographer

Ritter Doron 2024

Tags

Citation

Rácz Róbert preparátor, “Kecsege (Aciphenser ruthenus) nemesmásolat,” MILEV, accessed December 18, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/38065.

Geolocation