MILEV

Hevra kadisa jegyzőkönyve

Item

40_palota.jpg
64_1073_1.jpg
64_1073_2.jpg
64_1073_tak1.jpg
64_1073_tak1a.jpg
64_1073_tak2.jpg
64_1073_tak3.jpg
64_1073_tak5.jpg
64_1073_tak5_ger.jpg
64_1073_tak5_ger_det.jpg

Title

Hevra kadisa jegyzőkönyve

Identifier

64.1073

Creator

Mose Wolf Freudenberg

Description

Jóllehet a művészet története bővelkedik az első emberpár ábrázolásában, a szemérmes zsidó vizuális világban ez mégis ritka. A várpalotai hevra kadisa 1837-ben készített jegyzőkönyvének címlapján mégis ezt, a bűnbeesés jelenetét látjuk úgy, ahogyan azt egy dunántúli zsidó közösségben elképzelték. A vizuális megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy a rajzoló jól ismerte a tórai szöveget és néhány kommentárt is, de a közép-európai táj is hatással volt rá. A tudás fája nála egyértelműen egy szép piros almákat termő almafa, ennek gyümölcsét láthatjuk Ádám és Éva kezében is, de a felettük összetekeredve jelen lévő kígyó szájában is. Elsőre talán meglepő, hogy Ádám és Éva mennyire hasonlóak, de Ádám a teremtésekor még mindkét nemet képviselte: nő és férfi is volt egyszerre. Hogy mégis ő Ádám, azt a zsidó művészet “folytatólagos előadás”-ként leírt jellegzetességéből is tudhatjuk. Ezek szerint a zsidó vizuális világ nem kimerevített, a bálványimádás veszélyét rejtő jeleneteket ábrázol, hanem szinte rajzfilmszerűen egész történeteket, nem ritkán az isteni beavatkozás történetével együtt. Így olvasva a mi történetünk a lap tetején kezdődik: a kígyó szájában ott a kísértést jelentő gyümölcs, melyet továbbad Évának, aki továbbadja azt Ádámnak - ezért van mindkettejük kezében ott az alma. A történet további része ismert - ezt már nem láthatjuk a képen. Láthatjuk viszont az előzményeket, a paradicsomi állapotokat, amikor a vadállatok (oroszlán), és a legelésző állatok (itt most: szarvas) békésen éltek együtt az Édenkertben. Esetünkben ez nem pusztán a hajdani és a remélt majdani Paradicsomra utal, hanem a jegyzőkönyvet készíttető egylet elöljáróira is: Mose Wolf (farkas) Freudenbergre, és Avraham Hirs (szarvas) Schwarczra. Azt, hogy nem csak a jeles férfiak neveit jelenítette meg a rajzoló, hanem a rajzzal invokálja a Messiás eljövetelét követően remélt harmóniát is, a dátumjelzéshez választott bibliaidézet erősíti. A mondatban a megjelölt betűk számértéke alapján kapjuk meg a dátumot (1837) - és persze ennél jóval többet: a kép és a szöveg összeolvasásával a várpalotai zsidók reményeit: “Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak” (Dániel 12:2)
(Toronyi Zsuzsanna)

Coverage

Várpalota

Date

1837

Language

Provenance

Ajándék, 1951. Eredeti leltári száma?

Original Format

ink, multicolour illustrations on paper, handwriting.
37,5 x 27 cm

Bibliography

Benoschofsky Ilona, Scheiber Sándor: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest: Corvina, 1985. 217

Tags

Citation

Mose Wolf Freudenberg, “Hevra kadisa jegyzőkönyve,” MILEV, accessed December 22, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/27447.

Geolocation