MILEV

Browse Items (12965 total)

  • Fa, első világháborús 1915-ből.
  • Század száma: 108/57
  • Század száma: 108/57
  • 1859. szeptember 6-án avatták fel a Dohány utcai zsinagógát. Az épületet a bécsi sztárépítész, Ludwig Förster tervezte, a frigyszekrény pedig a magyar romantikus építészet mestere, Feszl Frigyes tervei alapján készült. Felavatásakor a zsinagóga korának legnagyobb zsidó imahelye volt. Az istentiszteleteket orgona és vegyes kórus kísérte, a rabbik kezdetben németül, majd magyarul prédikáltak. Az épület – amely a magyar zsidó közéleti és politikai események helyszíneként a magyar zsidó közösség szimbolikus terévé vált – elkészültének szimbolikus eseménye volt a zárókő elhelyezése a frigyszekrény belsejében, külön erre az alkalomra készíttetett ezüst vakolókanállal. Ezt a vakolókanalat és a zsinagóga kulcsait relikviaként, külön dobozban őrizte a közösség, majd a múzeum épületének felavatásakor a zsidó
    közösségi emlékezetet őrző múzeumi gyűjteményben helyezte el.
  • Aranyozott ezüst. Talpán és osztott szárán levél és csigadísz. A szár tetején hármas kérdőjel alakú ék. A serleg felfelé szélesedik, gazdagon trébelt oszlopok között három állat alakja. Peremén héber felirat:
    זאת נדב לח''ק ה''ה הרר
    גדלי'' בריוו ז''ל עבהר
    מעות קבורה שלו
    בשנת תקצ ל'
    A serleg peremére vésett héber felirat szerint, amely jóval a tárgy keletkezése után került rá: "Brief Gedaljáhn ajándéka a Chevra Kadisának sírhelyének ára fejében az 590. (1830) évben."
  • Peremén vésett héber felirat a pészachi Haggadából:
    אלו אשר מכות שהביא
    ה''ק ברוך הוא על המצרים
    במצרים ואלו הן
    "Ez ama tíz csapás, amellyel a Szent - áldassék neve - az egyiptomiakat sújtotta."

    On the brim Hebrew inscription is engraved from the Hagadah of Pesach: "These are the Ten Plagues that the Holy One, blessed be He, brought upon the Egyptians."
  • Ezüst. Tagozott kehely formájú. Testének alja kihasasodik, rajta áttört ornamentális dísz. Testén héber felirat:
    שייך לחבהה סנדקאות
    דק''ק קאנישא
    כום של מציצה
    A kanizsai hitközség
    koma -egyletének tulajdona:
    A vérelvonás serlege
    כוס של ברכה
    A benedikció serlege
    Felső pereme kihajlik.
  • Ezüst, magas, karcsú, kihajló peremű test, talpa hiányzik. Felirata: A pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaházának Dr Lőw Sámuelné Salamon Leona 5662 (1902)
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2