MILEV

Browse Items (12908 total)

  • Edelsteinbertalan2.jpg

    budai főrabbi; született: 1876;
    Heller Bernát professzor úrnak dedikált fénykép
  • J3_MuranyiGyula_Edesanyam_64.2153.JPG
  • III-35-2.jpg
  • IV-23-1.jpg
  • III-5-1.jpg
  • Rothschildedmond2.jpg
  • Rothschildedmond.jpg

    Baron Edmond de Rothschild
    (1845, Párizs – 1934, Párizs)
    Bankár és híres adakozó. Erec Jiszraeli tevékenységéért elnevezték az „ismert jótevőnek” és a „települések atyjának”. Az oroszországi pogromok és a francia főrabbi hatására kezdett érdeklődni az „őshaza” iránt. Mohiliver Rabbival és a Rison Lecioni küldöttekkel folytatott beszélgetésit követően oltalmába vette az első településeket és gondoskodott fenntartásukról. Nyugati és keleti részén nagy földterületeket vásárolt, és új településeket alapított. Borkombinátot létesített Rison Lecionban és Zikron Jakovban. 1925-ben létrehozta az Erec Jiszrael-i letelepedési társaságot, melynek élére fiát nevezte ki. A Balfour-deklaráció után együttműködött a Cionista Világszövetéség vezetőivel, s a Zsidó Ügynökség tiszteletbeli elnöke lett. Öt alkalommal járt Erecben, ahol hatalmas tisztelet övezte. Az ő, és felesége hamvait 1954-ben Izraelbe szállították, és Ramat Hanadivban (a jótevő magaslata) temették el. Az ő nevét viseli Binjamina, feleségéét pedig Givat Ada település.
  • 19-3.jpg

    Eduard Blau portréja a Magyar Izraelita Felekezeti Alkalmazottak Egyesülete tagjainak M. Friedmann 25. jubileumára készített albumában.
  • Egerakiba.jpg
  • Egerjacob.jpg

    pozeni rabbi
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2