Ezüst, öntött, trébelt. Négy lábon álló téglalap, oldalán padka. Ezen nyolc oroszlán alakú olajtartó. Három oldalán öt oszlopocskán álló lánc. Támlája kiterjesztett farkú díszes páva.
Részben aranyozott ezüst. Három gömbös lábon áll, hengeres testén három mezőben három portré vésett felirattal. Első: Solon, második: Cyrus rex, harmadik: Pitagoras. A mezők között trébelt gyümölcsök és levéldísz. Fedelén gazdag trébelt gyümölcsből és levelekből álló koszorú. tetején gömbös gomb.
A színezett dekoratív metszet azt a jelenetet ábrázolja, amikor a sínai-hegyi tóraadásra emlékező közösség előtt felmutatják a tóratekercset. Mivel a Savuot ünnepe a tóraadás mellett az első termés betakarítási ünnepe is, az erre emlékeztető hagyományt követve a zsinagóga zöld lombokkal, növényekkel van díszítve. Az elöljárók között, a frigyszekrény előtt Tórával a kezében Meisel főrabbi és Friedmann főkántor alakját ismerhetjük fel. A kürtőkalapos-imasálas férfiak előtt a zsinagóga húsztagú fiúkórusa áll, a padsorok között pedig feltűnik a hitközség hivatalos alkalmazottja, aki az ősi szokás szerint a Tóra felolvasásának kiváltságát kínálja, jelentős adomány fejében. A hatalmas, csaknem 3000 imaszékkel rendelkező új zsinagógában zajlottak le a nagy vallási ünnepeken kívül azok az ünnepi események is, melyek látványosan fejezték ki a modernizálódó zsidó rétegek közösségvállalását a magyar társadalommal, azonosulását a nemzeteszmével.
Ezüst, kalapált. Mély öblű, tégla forma, gerezdelt díszítéssel. Öblében héber nyelvű felirat:"Fradl Bwsz/ Mihora férje Michael Frankl és apja Ahron Lévi Stern emlékére 1865. Jelzett