MILEV

Browse Items (12974 total)

  • A temetéshez a szomorúság és a gyász mellett az eljövendő világ, a megváltást követő időszak reménye is kapcsolódik. Ezt ábrázolja gyönyörűen a gyöngyösi hevra kadisa emléklapja: a halottak körüli szolgálatokat, majd a temetést ábrázoló kis képkockákból álló keret közepén a Messiás előhírnöke látható lóháton, s tőle jobbra már azt ezt követő időre ígért feltámadás.
    A keret képeit a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett embert ágyában és az orvos látogatását. A baloldali képsorban már megjelennek a hevra kadisa tagjai is: meglátogatják a beteget, együtt imádkoznak, majd a halál beálltát követően két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre. Ezt követően virrasztanak és imádkoznak, a földön fekvő, lepellel letakart halott fejénél gyertya ég. Ezután a holttest rituális megmosdatása szintén a hevra feladata, akik a megtisztított, fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett holttestet koporsóba helyezik.
    A temetéshez a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva adományokat gyűjt. A kép felirata a perselyeken is gyakran olvasható, jól ismert mondatot idézi, miszerint a jótékonyság megment a haláltól. (Példabeszédek 10:2, TB Sabat 156b) Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést.
    (TZs)
    Tags

  • A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedaka. Az emancipáció előtti korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a zsidó közösségek szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagjainak ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese: aki megteheti, adományokkal támogathatja a segítő egyletek munkáját, aki rászorult, az pedig ezek segítségével kerülhet olyan helyzetbe, hogy adományozhasson.
    Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
    Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
    A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
    A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
    Feliratai:
    A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
    Adományok szegény arák támogatására
    הכנסת כלה
    Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
    1910

  • A hagyományos itáliai ketuba-formát követi Abraham ben Zalman és Leona bat Chajim Falco 1680-ban, Veronában készült házassági szerződése. A kettős kapu alakban írt hagyományos szöveget gazdag barokk mintázat és a zodiákus jegyek keretezik. A csillagjegyek szimbólumai követik az általánosan elterjedt gyakorlatot, de értelmezésükben a zsidó hagyomány is szerepet kap, például az ikrek csillagjegyét Jakob és Ézsau jegyének tekintették.
    A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
    A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

    Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

    Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon
    Tags

  • A 3-as kiállítóterem színes üvegablakai eredetileg nem tartoztak a múzeum épületéhez. A vallási szimbólumokat ábrázoló tizenkét üvegablakból álló sorozat korábban a zsidó gimnázium zsinagógáját díszítette, s csak az egyházi iskolák államosítása, és a zsinagóga megszüntetése után került jelenlegi helyére.
    A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. A gimnázium igazgatója 1945 után Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba. Nem ez volt az egyetlen leletmentése: a háború és a holokauszt időszakában kollégájával, Naményi Ernővel megszervezték, hogy a múzeum értékes tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéiben elrejthessék. A háborút követő években a kifosztott és elnéptelenedett zsidó közösségek megmaradt iratait, tárgyait és zsinagógai berendezési tárgyait szerezték meg a múzeum gyűjteménye számára.
    A sors kegyetlen iróniája, hogy a korszellem végül őt sem kímélte: 1963-ban mondvacsinált okokra hivatkozva eltávolították a múzeumból, majd néhány hónap múlva elhunyt. Egykori gimnáziumi tanítványai ma is emlegetik, s fenntartják tudós tanáruk emlékét.

  • Kohn Sámuel bronzszobra a zsidó múzeum megrendelésére készült 1935-ben, Kohn Sámuel fiának, Kovács Gézának anyagi támogatásával.
    Kohn Sámuel a híres bajai rabbi, Kohn Schwerin Götz unokájaként született 1841-ben. A kismartoni és a pápai jesívák után rabbiképesítését a korszak modern zsidó tudományosságának egyik fellegvárában, a breslaui rabbiképzőben szerezte. 1866-ban választották meg a Dohány utcai zsinagóga rabbijának, ahol ő vezette be a magyar nyelvű prédikációkat.
    1884-ben jelentette meg „A zsidók története Magyarországon” című munkáját, melyben újszerű elméletet állított fel: e szerint a magyarországi zsidók a nyolcadik században egy évszázadnyi időre zsidó hitre tért kazárok leszármazottai, akik „mózesvallású magyarokként” a honfoglaló magyarsággal egyszerre érkeztek a Kárpát-medencébe. A kazár rokonság elméletét tudományos körökben már megjelenésének évében megcáfolták, de az erőteljesen asszimilálódó magyarországi zsidó közösségben mégis nagyon népszerű lett. A gyökértelenséggel vádolt zsidó közösség előszeretettel hivatkozott Kohn elméletére, jóllehet a magyarországi zsidó közösségek története nem folyamatos: a középkori előzmények után a török hódoltság időszakában, majd a tizennyolcadik századi újratelepítés során a zsidó lakosság többször kicserélődött. Elmélete a későbbi történetíróknál is megjelent, s szinte máig meghatározza a magyar zsidók történeti tudatát.
    Kohn Sámuel történetíróként jelentőset alkotott: összegyűjtötte a magyar történelemre vonatkozó héber forrásokat, és ő írt először magyar zsidó régiségekről, a zsidó történeti források összegyűjtésének és megőrzésének szükségességéről. Vezetésével állították össze azt a kiállítást, mely 1896-ban, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére rendezett Ezredéves Kiállításon elsőként mutatta be a magyarországi zsidók tárgyi–történeti emlékeit. Ennek a gyűjtésnek egy kis töredéke lett a húsz évvel később megnyílt zsidó múzeum törzsanyaga.
    Szobrát a jeles zsidó szobrász, a szintén Bajáról származó Telcs Ede készítette el a múzeum felkérésére, Kohn fiának anyagi támogatásával. Telcs a korszak elismert művésze volt. Ő készítette egyebek mellett a nemzeti romantika költőjének, Vörösmarty Mihálynak szobrát csakúgy, mint a Hősök terén álló emlékművön Szent László király alakját.
    A zsidó múzeum megrendelésére a híres 19. századi rabbi, Löw Lipót és a magyar nyelvű zsidó költészet jelese, Kiss József szobrát is elkészítette. Kohn Sámuel szobra 1936-ben a Kongresszusi kiállításon volt először látható, majd azóta folyamatosan az állandó kiállítás része.
    Tags , , ,

  • A kisalakú olajfestményen a tizenkilencedik század első évtizedeinek jellegzetes rabbiportréját látjuk.
    A szakállas, szőrsapkás portré Münz Mózest, az óbudai közösség híres rabbiját ábrázolja. Münz Mózes a mai Lengyelország területén fekvő Podóliában született 1750 körül, majd negyvenévesen, 1790-ben Ezékiel Landau prágai rabbi javaslatára hívták meg Óbudára rabbinak, ahol haláláig működött. Rabbisága arra az időszakra esett, amikor a felvilágosodás és a modernizáció hatásaira adott különböző válaszok erősen megosztották a zsidó közösségeket. Münz Mózesnek kortársa volt a pozsonyi hitközségben Schreiber Mózes, a Hatam Szófer című mű szerzője, a rabbinikus ortodoxia leghíresebb képviselője, Teitelbaum Mose, a sátoraljaújhelyi hitközség rabbija, a haszidizmus első magyarországi terjesztője és Chorin [ejtsd korin] Áron is Aradon, aki a zsidó reformmozgalom szószólója volt. Chorin engedélyezte például a vasúti utazást szombaton, a szertartásokat egyszerűsítette, és héber helyett német nyelvű imákat javasolt. Münz Mózes Chorin művét jóváhagyta, előszót is írt hozzá, de amikor tekintélyes rabbik elítélték a művet, Münz is megtámadta Chorint, és rabbinikus bíróság elé hívta, ahol nézeteit vissza kellett vonnia.
    Münz Mózes saját közösségét is rendkívül szigorú tekintéllyel vezette, előfordult, hogy vallási vétkekért is testi fenyítést alkalmazott. Mégis, rabbisága alatt vált az óbudai zsidó község az ország vezető zsidó közösségévé, akkoriban alakult ki teljes intézményi struktúrája. Münz Mózes rabbisága idején épült a ma is álló Óbudai zsinagóga, mely egy korabeli utazó, Franz Schams szerint a királyság egyik legszebb épülete volt. Kisalakú portréját az osztrák császárság jeles portréfestője, Johann Baptist von Lampi, a bécsi Akadémia tanára festette meg, aki a korszak számos előkelő és tekintélyes alakját is megörökítette.

  • Noha már a Tóra is határozottan elítél és tilt mindenféle varázslást és démonokkal kapcsolatos hiedelmet, a népi vallásosságban szerepet kapnak az olyan tárgyak, melyek a hit szerint megvédik viselőjüket a bajoktól és nehézségektől. A szövegközpontú zsidó tradícióban az amulettek és kámeák szent szövegek részleteit tartalmazzák, esetleg egy–egy betű vagy rövidítés idézi meg az túlvilági segítséget.
    A tizennyolcadik századi, itáliai barokk amulettből számos példány ismert. A tárgy belsejében, a tetején lévő szalagcsokor és az alul látható szőlőfürt között kis fémrúdra tekercselték azt a mágikus szövegekkel teleírt pergamendarabkát, amelynek az amulett védelmező hatását tulajdonították. Az ezüst tokon a gazdag akantuszleveles díszítés között a zsidó ikonográfia számos szimbóluma megtalálható, elsősorban olyanok, melyek a szentéllyel és isten védelmező erejével kapcsolatosak.
    A szalagcsokor alatt a baldachin egyik oldalán a főpap két jellegzetes attribútumát, a főpapi süveget és a füstölőt, másik oldalán pedig a törvényadás és a megváltás szimbólumait, a tízparancsolat két kőtábláját és a szentélybéli menórát láthatjuk. Mindkét oldalon felhők között a Shaddai azaz Örökkévaló olvasható, mely a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű isten egyik lehetséges megnevezése a zsidó hagyományban.
    A tárgyat a neves zsidó műgyűjtő, Dirsztay Béla ajándékozta a múzeumnak 1915-ben.

  • A kettős szék az askenázi zsidók körében elterjedt bútordarab, melyet a körülmetélés alkalmával használnak. A Tóra szövege szerint két jele van Isten és a zsidó nép szövetségének: a szombat megtartása és a nyolcnapos fiúgyermekek körülmetélése. A szertartáshoz kapcsolódó rituálék egyrészt a rabbik körültekintő szabályozásából, másrészt pedig a népi hiedelmekből és legendákból alakultak ki.
    A kettős szék a körülmetéléshez kapcsolódó rabbinikus kommentárok alapján alakult ki, első írásos nyoma egy hetedik századi kódexben, a Mahzor Vitry-ben olvasható. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu, (azaz Illés próféta) foglal helyet. Élijáhu alakja a hagyományban szorosan összefonódott a születés és a körülmetélés eseményeivel. Ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. Élijáhu e szerepének eredetét a rabbinikus bibliakommentárok között kell keresnünk. Élijáhu volt, aki megújította a szövetséget Isten és a bibliai zsidó közösség között, így ő az is, aki őrködik, amikor egy újszülött a körülmetélés révén a zsidó nép tagjává válik.
    A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követi. Magyarországon is általánosan használták, de a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
    A használatból kiszorult székek közül néhányat a Zsidó Múzeum őrzött meg.
    Felirat a peremének jobb sarkában:
    סנדקאות
    "A koma ülőhelye"
    Bal sarkában:
    תריז לפק
    "A 617. évben (1857) a kis időszámítás szerint"

  • A kis ezüstfiligrán mezuzát Böhm Salamon óbudai ötvös készítette 1848-ban.
    Az elhelyezés módja az egyiptomi kivonulás történetére emlékeztet. A kivonulás könyvében olvasható történet szerint a tizedik csapás, az elsőszülöttek halála előtt a zsidó házak ajtófélfáit a vacsorára elfogyasztott bárányok vérével jelölték meg, s a csapás elkerülte ezeket a házakat. Ennek emléke a mai napig a zsidó házak ajtófélfáin elhelyezett mezuza.
    Vallási előírás csak a szövegre van, elkészítésénél ugyanazok a szigorú szabályok érvényesülnek, mint a Tóra írásánál. A kis hengerré összetekert pergamendarabot rejtő tok gyakorlatilag bármi lehet, ami megóvja a szöveget a betűk lekopásától, használhatatlanná válásától. A tokra vágott kis nyíláson keresztül három héber betű látszik: sin–dalet–jod. Ez egyik értelmezésben a „Saddaj” istennév, a másik szerint az „Somer dalté Israel” „Izrael ajtóinak őrzője” héber mondat rövidítése.
    A Böhm Salamon a kis mezuza-tokot ezüstdrótból hajlított, filigrántechnikával készítette, ami az óbudai zsidó ötvösség jellemzője volt. A feudális Magyarországon a zsidók nem lehettek tagjai a céheknek, s így a mesterségek jelentős részének műveléséből is ki voltak zárva. Ezek közé tartozott az ötvösség is, melyet mindössze két földesúri birtokon megtelepedett zsidó közösségben művelhettek egyéni engedélyek alapján: Pozsony–Várteleken és Óbudán. Böhm Salamon az óbudai zsidó közösség tagja volt.
    A mezuza-tok egy szinte teljesen hasonló másik példánnyal együtt az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, majd 1949-50-ben a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményébe került át.
    Tags

  • A judaizmusban imádkozás közben a hajdani Szentély, a zsidó nép örök fővárosa, Jeruzsálem felé fordul a közösség. A sivviti tábla a jeruzsálemi, azaz keleti irány meghatározására és megjelölésére szolgál.
    A zsinagógák berendezésének jellegzetes, a zsidó népművészetet jellemző darabjai a sivviti táblák. Nevüket a rajtuk szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapták: „Sivviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsoltárok könyve, 16:8) A papírkivágás a 18-19. században lett népszerű a zsidó közösségekben, elsősorban a lengyel és a galíciai területeken. Ezzel a technikával elsősorban férfiak dolgoztak, jesiva-bóherek, melammedek és tanítványaik.
    A sivviti különösen szép példája a papírkivágásoknak. Különlegessége, hogy az általános gyakorlattal szemben nem színezett, a fehéren hagyott papír gazdag csipkemintát ad ki, melyben szinte kizárólag a héber betűk dominálnak. Feliratai a zsinagógákban és zsinagógai tárgyakon gyakori mondatok, elsősorban zsoltár-idézetek. Felül középen kezdődik a frigyszekrényeken is gyakori felirat: „Napkeltétől napnyugtáig dicsérve legyen az Örökkévaló neve”. A zsoltárvers két vázából kiindulva félkörívesen veszi körül a lap középpontjában lévő, legnagyobb betűkkel írt négybetűs istennevet. A lap tetején nagy betűkkel kiemelve a zsoltárvers első szava „Mizrah” = kelet utal egyben a tárgytípus másik funkciójára, az ima keleti irányának jelölésére. A tábla négy sarkában Jeruzsálemre és Cionra utaló zsoltáridézetek, az egyéb mondatszalagokban az Örökkévaló segítségét kérő idézetek szerepelnek. A betűk mellett gazdag növényi ornamentika, valamint két-két szarvas és oroszlán alakja díszíti a sivviti táblát.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2

Proudly powered by Omeka.

Hungarian Jewish Museum and Archives 2024