MILEV

Browse Items (1603 total)

  • 64_1273.jpg
  • 2021_8.jpg

    A népi vallásosságban szerepet kapnak az olyan tárgyak, melyek a hit szerint megvédik viselőjüket a bajoktól és nehézségektől. A szövegközpontú zsidó tradícióban az amulettek és kámeák szent szövegek részleteit, szent neveket, angyalokat és más mágikus erőket idéző varázsigéket tartalmaznak, amelyekről úgy tartják, hogy képesek befolyásolni a valóságot.
    A misztikus angyal és a kabbalisztikus kéz egyesítésével készített amulett a felirata szerint a cfáti kabbalista rabbi Isaac Luria szerint az ablakokba és ajtókhoz helyezve megvéd a pestistől és tűztől. Elterjedését az segítette, hogy megjelent nyomtatásban is, először Lembergben Lembergben Rabbi Hájim Vital Sáár Hájihudim (Az egyesülések kapuja) című művének 1855-ös kiadásában. Rabbi Hájim Isaac Luria tanítványa volt, és az amulettbe vetett bizalmát nem ingatta meg az sem, hogy mestere mindössze harmincnyolc évesen maga is a pestis áldozata lett.
    A könyvmegjelenését követően az amulett önálló nyomtatványként is elterjedt Kelet-Európa haszidok által lakott vidékein. A forma ismert Algériában, Marokkóban és Kurdisztánban is, ott azonban nem nyomtatásban, hanem kézzel készített változatokban.
    (TZs)
    Tags
  • 90.6.jpg
  • 90.5.jpg
  • 2021.47.jpg
  • 2022_26.jpg

    Felirata / Inscription:

    ז'נבה איצק כץ לחק שנת תקמו לפק

    (Icik Katz ajándéka a Hevra Kadisának, 1786 // Donated by Itzik Katz, 1786)
  • 2022_47a.jpg

    Öblében a kisvárdai zsinagóga, ma Rétközi Múzeum képével
  • IMG_20221208_124538.jpg

    Készítője Franz Lorenz Turinsky, Bécs, 1804.
    Ezüst, öntött, trébelt, vésett, bécsi jeggyel és a készítő, Franz Lorenz Turinsky beütött jegyével. A tóravérthez egy cserélhető ünnepjelző tábla tartozik: Hag haSzukkot / Hag Smini Aceret felirattal.
    Az ünnepjelző nyílás alsó részén magyar nyelvű vésett felirat: Szegedi izr. hitközség.
    A tóravért függesztőlánca ép.
    A tárgy magassága: 32 cm, legnagyobb szélessége: 25 cm.
    Bal oldalán egy ornamens feltehetően hiányzik – a jobb oldalon láható szimmetrikus darabja feltehetően régebbi csapolással helyreállított.
  • IMG_20221208_124423.jpg

    Készítője Franz Lorenz Turinsky, Bécs, 1804.
    Ezüst, öntött, trébelt, vésett, bécsi jeggyel és a készítő, Franz Lorenz Turinsky beütött jegyével.
    Mindkét darab alsó részén magyar nyelvű vésett felirat: Szegedi izr. hitközség.
    A tóradíszek magassága: 32 cm (egyik kissé benyomódott), a talpátmérő: 14 cm.
    Az egyik darabon az eredeti három csengőből csak kettő van, a harmadik tartóhorga ép.
    A másik darabon az eredeti három csengőből csak egy van, egynek a tartóhorga még látható, a harmadik csengő tartója letörött.
    Egy leesett csengő külön csomagolva.
  • IMG_20221208_124456.jpg

    Ezüst, öntött, trébelt és vésett. Készítőjének beütött jegye: FZ.
    A tárgy közepén lévő kettős kőtábla motívumon vésett héber betűs német felirat: „Der Ausschuss des ersten Szegediner israeli* Vereines für Krankenpflege und Liebenbestattung”. Az alatta lévő kartusban héber dátum: 19 Elul 632 (1872).
    Magassága 24 cm, szélessége 23 cm.
    A mécses-sor kivehető, a samesz külön csomagolva, de visszahelyezhető.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2