MILEV

Browse Items (41 total)

  • IMG_20190220_0001.jpg
  • 64_1891.jpg

    A Zsidó Múzeum alapítói szoros kapcsolatban álltak a Múlt és Jövő című folyóirattal. A lap rendszeresen közölt képes beszámolókat egy-egy nagy múltú magyarországi zsidó közösségről. 1912-ben hosszú cikksorozat jelent meg a kismartoni (ma: Eisenstadt, Ausztria) zsidók tárgyairól, szokásairól, történetéről. Az itt közölt fényképeket Wolf Sándor – a leggazdagabb kismartoni kereskedőcsalád leszármazottja, neves történettudós – bocsátotta a lap rendelkezésére, majd ezeket a képeket eljuttatta a Zsidó Múzeum részére is. Wolf Sándor maga is gyűjtő lévén, szülőházában, a nevezetes Wertheimer-házban múzeumot rendezett be. 1938-ban, az Anschlusst követően, Palesztinába emigrált, gyűjteményének jelentős része szétszóródott.
  • IMG_20180309_0008.jpg
  • 55_korona.jpg

    A nagykanizsai hitközség tórakoronája szerepelt az 1884–ben megrendezett Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon, ahol Magyarországon először mutattak be nem-zsidó közegben zsidó szertartási tárgyakat. A kiállításról alapos katalógus készült, a tárgyleírásokat a korszak vezető múzeumi szakemberei készítették. A tórakoronáról szóló leírásban a korona abroncsán körbefutó héber betűs feliratot „Talmudból vett, s kivert körirat”–ként írták le. A korona felirata a valóságban: „E tórakoronát az adakozók pénzéből Icig és Lázár gábájok (tisztségviselők) készíttették a kis időszámítás szerint 556-ban.” (1796) A felirat Talmud idézetként való leírásában elképzelhető, hogy még a középkori antijudaista beidegződések köszönnek vissza, holott a kiállítás szellemisége ezzel ellentétes. A zsidó szertartási tárgyak szerepeltetése a magyar nemzeti identitás legfontosabb, ikonikus tárgyait bemutató kiállításon, a tiszeszlári vérvádpert követő időszakban akár politikai állásfoglalásként is értelmezhető.
    A tórakorona későbbi tudományos leírása, ötvösjegyének meghatározása Brestyánszky Ilona nevéhez fűződik. Fényképe az ő tudományos hagyatékával került a levéltár gyűjteményébe.
  • IMG_20180313_0003.jpg
  • IMG_20180308_0013.jpg

    Templomi tárgyak Kismartonból
  • IMG_20180313_0010.jpg
  • IMG_20180313_0008.jpg
  • IMG_20180312_0001.jpg
  • IMG_20180313_0002.jpg

    R. Izsák Jeruzsálemi óhellel ellátott sírhelye (Maharam Asch idejéből)
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2