Browse Items (401 total)
-
Haynau rendelete hadisarcról
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után a megtorlás a zsidó közösséget is érintette. Számosan emigráltak, vagy börtönbüntetést szenvedtek. A zsidó közösség egészét Haynau 230.000 forint értékű hadisarc megfizetésére kötelezte. -
-
Házaló igazolvány / Hausir-schein
Kann Dávid részére kiállított házaló igazolvány -
Héber írásminta lap
A modernizálódó, nagyvárosi zsidó életet élő közösségben megváltozott a kézírás jelentősége is. A fejlettebb kereskedelmi kapcsolatok is jóval komolyabb adminisztrációt igényeltek, de a biedermeier polgári élet is új jelenségeket hívott életre: a naplók, emlékkönyvek, egymás közötti levelezés mind megkövetelték az esztétikus, rendezett írást. A modern zsidó oktatás ezért komoly hangsúlyt fektetett a szépírás oktatására, ami a későbbiekben megélhetési forrásul is szolgálhatott: 1848-ban a Pesten élő 3274 családfő közül 11 kereste kenyerét szépírással. A nem szakrális célú szövegeket héber kurzív betűkkel, általában németül, a német helyesírás szabályainak megfelelően írták.
A 19. század közepéről származó iskolai írásminta lapon különféle tollakkal, különféle betűtípusokkal írt szövegrészleteket láthatunk.
-
Héber szépírás mintalapok
Lövényi József pesti szépírástanár volt, aki a pesti közönség igényeit kielégítendő magyar és német szépírást is tanított, s kidolgozta az úgynevezett ütenyírást (Taktschrift), amivel a diákok vezénylésre írtak. Módszere nem terjedt el, szépírás mintalapjai azonban 1854 és 1860 között több kiadást is megértek. A héber szépírás mintalapok elkészítésében Mannheimer Frigyes pesti vallástanárral dolgozott együtt. A lapokon eleinte a különálló betűket tanítja, majd idővel egész szavakat, majd ligatúrákat és kalligrafikus elemeket is bevezet. Mintalapjainak a nyelve német, rövid szavakat és utóneveket gyakoroltat, a héber betűkkel is pontosan követve a német helyesírás szabályait. A német ö hangok leírásához az a betűt jelző alef-re helyez el két pontot, ami a héber betűs szövegekben mindaddig ismeretlen volt. -
-
-
Hevra kadisa jegyzőkönyve
Jóllehet a művészet története bővelkedik az első emberpár ábrázolásában, a szemérmes zsidó vizuális világban ez mégis ritka. A várpalotai hevra kadisa 1837-ben készített jegyzőkönyvének címlapján mégis ezt, a bűnbeesés jelenetét látjuk úgy, ahogyan azt egy dunántúli zsidó közösségben elképzelték. A vizuális megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy a rajzoló jól ismerte a tórai szöveget és néhány kommentárt is, de a közép-európai táj is hatással volt rá. A tudás fája nála egyértelműen egy szép piros almákat termő almafa, ennek gyümölcsét láthatjuk Ádám és Éva kezében is, de a felettük összetekeredve jelen lévő kígyó szájában is. Elsőre talán meglepő, hogy Ádám és Éva mennyire hasonlóak, de Ádám a teremtésekor még mindkét nemet képviselte: nő és férfi is volt egyszerre. Hogy mégis ő Ádám, azt a zsidó művészet “folytatólagos előadás”-ként leírt jellegzetességéből is tudhatjuk. Ezek szerint a zsidó vizuális világ nem kimerevített, a bálványimádás veszélyét rejtő jeleneteket ábrázol, hanem szinte rajzfilmszerűen egész történeteket, nem ritkán az isteni beavatkozás történetével együtt. Így olvasva a mi történetünk a lap tetején kezdődik: a kígyó szájában ott a kísértést jelentő gyümölcs, melyet továbbad Évának, aki továbbadja azt Ádámnak - ezért van mindkettejük kezében ott az alma. A történet további része ismert - ezt már nem láthatjuk a képen. Láthatjuk viszont az előzményeket, a paradicsomi állapotokat, amikor a vadállatok (oroszlán), és a legelésző állatok (itt most: szarvas) békésen éltek együtt az Édenkertben. Esetünkben ez nem pusztán a hajdani és a remélt majdani Paradicsomra utal, hanem a jegyzőkönyvet készíttető egylet elöljáróira is: Mose Wolf (farkas) Freudenbergre, és Avraham Hirs (szarvas) Schwarczra. Azt, hogy nem csak a jeles férfiak neveit jelenítette meg a rajzoló, hanem a rajzzal invokálja a Messiás eljövetelét követően remélt harmóniát is, a dátumjelzéshez választott bibliaidézet erősíti. A mondatban a megjelölt betűk számértéke alapján kapjuk meg a dátumot (1837) - és persze ennél jóval többet: a kép és a szöveg összeolvasásával a várpalotai zsidók reményeit: “Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak” (Dániel 12:2)
(Toronyi Zsuzsanna)Tags parasa -
Hevra Kadisa jegyzőkönyve (pinkasz) / Chevra Kadisha Pinqas
A nagykanizsai hevra kadisa 1769 és 1793 között vezetett jegyzőkönyvébe ezek mellett bemásolták a halottak eltakarításával foglalkozó kortárs művek egy részét is. A széfer hasszidim című mű pokolról szóló traktátusának szövegét tíz, a halott körüli szolgálatokat és a bűnös lélek megtisztulását ábrázoló figurális ábrázolás egészíti ki. A rajzok élethűen ábrázolják a tizennyolcadik század végének magyarországi zsidó viseletét csakúgy, mint a kortárs elképzeléseket a pokolról, az angyalokról, vagy akár a tisztító tűzről. A figurális jelenetek mellett a kötet mind a kétszázkilencvenkilenc lapjának széle gazdagon díszített. Az illusztrációkat a kaboldi Jicchak Eizik készítette, akinek több nyugat-magyarországi illusztrált kötete ismert. -
Hevra Kadisa jegyzőkönyve, Jánoshalma
A 18. században kiépülő magyarországi zsidó községek számtalan jóléti intézményt tartottak fenn. Legelterjedtebbek a hevrá kádisák voltak, melyek elsődleges feladata a halottak rituális eltemetése és a temetők fenntartása volt. A temetkezések költségeit és a betegek, árvák, özvegyek segélyezését a közösség valamennyi tagjától begyűjtött adományokból, a cedákából fedezték. A hevrá kádisák a helyi alapszabályokat, a tagok névlistáit és a könyvelést általában díszesen kimunkált jegyzőkönyvben, görög eredetű héber szóval pinkászban vezették. A jánoshalmi hevrá kádisá jegyzőkönyvének címlapja a 18–19 századi héber könyvek jellegzetes kapuzatos díszítésével készült, melynek kapumezőjében olvasható a jegyzőkönyv címe, mely a településnevet a helyben használt változatban, Jankovácként rögzíti. A címlap alsó harmadának festett temetési jelenetén láthatjuk, hogy a hevrá kádisá tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük imatáblát tartó férfi. Az ábrázolás emléke annak a régi, a modernizálódó államok közegészségügyi rendszabályaival megszüntetett gyakorlatnak, amikor koporsó nélkül, egyszerű deszkára fektetve temették el a halottakat.