Browse Items (223 total)

• 

  Rimonpár

  A tóratekercs legrégebben kialakult díszei a tekercset tartó fa rudak végére helyezett rimonok. A rimon héberül gránátalmát jelent, ami ősi szimbóluma a termékenységnek, gazdagságnak, s átvitt értelemben a tórának is. Írott források már a 11. századtól utalnak rimonokra, de tárgyi emlékünk csak jóval későbbről van. A világon ma ismert második legkorábbi a Zsidó Múzeum gyűjteményében lévő, 1602-ből származó feliratot viselő rimonpár. A vörösrézből készült rimonpár a tárgy eredeti elnevezésének megfelelően gömb alakú. Hengeres szárán két vésett levélindás gömb van, testén vésett gránátalmás díszítés aranyozás nyomaival. A tárgy jellegzetes terméke az oszmán–török rézművességnek, s feltehetően a szefárd zsidó kultúrkör terméke. A gömbök felső részén vésett donátorfelirat: „Cvi Hirs, Dávid fia, 362 (1602) a kis időszámítás szerint.” A Cvi Hirs jellegzetes askenáz név, melyben a héber Cvi (azaz szarvas) nevet német megfelelőjével (Hirsch) kombinálták. A tárgy feltehetően olyan területen volt használatban, ahol a két nagy zsidó kultúrkör, szefárd és az askenáz érintkezett, illetve ahol mindkettővel kapcsolatban álltak. Askenáz eredetileg a német területeket jelentette a rabbinikus irodalomban, később a német eredetű jiddis nyelvet beszélő európai közösségeket nevezték askenáziaknak. A szefárdoknak a spanyol területeken letelepedett zsidókat nevezték, majd miután 1492-ben az ibériai félszigetről kiűzték a zsidókat, leszármazottaikat is szefárdoknak nevezik. A rimonpár szárán látható felirata szerint a tárgya a „szefárd hitközség, Pest” tulajdonában volt. Ez a felirat jóval későbbi, mint a másik, már említett felirat, a város névírási gyakorlatának ismeretében legkorábban a 18. század végén kerülhetett a tárgyra. Ekkor, a 18-19. század fordulóján jelentek meg a kialakuló pesti zsidó kolóniában szefárd bevándorlók, akik egy ideig külön imaházban, saját rítusaik szerint imádkoztak. A huszadik század elejére a szefárd közösség beolvadt az askenáz többségbe. A rimonpárat Oser [ejtsd: ózer] Albert, a pesti szefárd közösség vezetője ajándékozta a Zsidó Múzeumnak 1917–ben.
• 

  Tóramutató

  A tóratekercset, a betűket a felolvasás során kézzel érinteni illetlenség. A középkorban még egy textildarabbal terítették le a pergament, amit sormutatóként is használtak; tóramutatók használatára a 16. századtól vannak adatok. Legelterjedtebb a kinyújtott mutatóujjú jobb kéz alak, melyet fémből, fából vagy csontból, napjainkban akár üvegből és műanyagokból is készítenek. A tárgy hagyományos elnevezése a héber kéz szó, azaz yad.
  Európában a feudális tiltó rendelkezések miatt a zsidók általában ki voltak zárva a nemesfémekkel való munkából, így a zsidó szertartási tárgyakat is jellemzően nem zsidó mesterek készítették. Az óbudai közösség kivétel volt: itt speciális engedélyek birtokában működhetett néhány zsidó ötvös is, például Adler Fülöp, aki a feliratokkal díszített tóramutatót készítette. A Zichy grófok birtokán megtelepedett óbudai zsidó közösség az ország – Pozsony után – második legnagyobb és legjelentősebb közössége volt. A zsidó közösségen belüli társadalmi életét a különféle jótékonysági vagy tanuló egyletek határozták meg. Ezekben részt venni, munkájukat anyagilag is segíteni elengedhetetlen volt a közösségen belüli érvényesüléshez. A zsinagógai istentiszteletek során használt tóradíszek és egyéb szertartási tárgyak is magánszemélyek vagy az egyesületek ajándékai voltak. Az ajándékozók neveit és az ajándékozás dátumát feltüntették a tárgyakon, így ezek történeti, családtörténeti, archontológiai kutatásokra is használhatóak.
  A négyzetes szárú, három lapos kockával tagolt tóramutatót teljesen beborítják a feliratok. A három kockán olvasható felirat szerint a mutatót az óbudai „hevra menuha nehona” azaz léleküdv egylet vezetői készíttették 1837-ben.
  A mutató szárának négy oldalán a vezetők nevei is olvashatóak, melyek alapján a korabeli zsidó névadási gyakorlat ismeretében családjaik származási helyére is következtethetünk. Beer Boskovitz – vagy családja – minden bizonnyal a morvaországi Boskovice közösségéből, míg Koppel Vacener és Wolf Zsámbék más, kisebb magyarországi közösségekből érkezhetett.
  A tárgyat először 1935-ben mutatták be a nagyközönségnek, az Iparművészeti Múzeum „Régi Buda és Pest iparművészete” című kiállításán. A tóramutató az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből letétként került a múzeumba 1945 után.
  Felirata a 3 gyűrűn:
  Készült a Chevra Menucho Nöchauno egylet vezetői fő és algabbái által az 597-ik (1837) évben a kis időszámítás szerint.
  Oldalain:
  r. Avraham Goldstein -r. Mordeháj K.S.
  r. Kauufman Helsvia -r. Kapel Vácner
  r. Hers Beer Boskowitz -r. Joszef Mordecháj Grünhut
  r. Sámson Hess Beitre -r. Wolf Zsámbék
• 

  Tóravért

  A Mózes öt könyvének héber szövegét, azaz a Tórát tartalmazó pergamentekercset a világ minden zsidó közösségében két farúdra tekercselik. A zsinagógai istentisztelet során minden héten felolvasnak egy-egy hosszabb-rövidebb szakaszt, a hetiszakaszt. A tóra pergamenje ennek megfelelően folyamatosan egyik rúdról a másikra kerül át. Szimhat Tórakor, a Tóra örömünnepén, az éves felolvasási ciklus fordulóján a tekercset rituálisan visszatekerik.
  Az európai askenáz közösségekben feltekert tekercset rögzítés után díszes tóraköpenybe bújtatják, majd ezen helyezik el a többi, jellemzően nemesfémből készült Tóradíszeket. Ezek használata, készítése nem előírás, pusztán a díszítő szándék és a tóratekercs megbecsülésének szimbólumai, s kialakulásuk az elmúlt néhány száz évre tehető. Időben legkésőbb, csak a tizenhatodik század vége felé alakultak ki a tóravértek vagy pajzsok. Kialakulásuk talán annak köszönhető, hogy a tóravérteken elhelyezett kis nyílásokba helyezett táblácskákon jelezték, hogy melyik hetiszakaszig van betekercselve a pergamen. A táblácskák ma már inkább csak díszek, és általában az aktuális ünnep neve olvasható rajtuk. A tóravértek formája, gyakran még ikonográfiai elemei is követi a többségi társadalomban megszokott formákat: a nemesi címerekre emlékeztető, baldachinos tóravért jellegzetes osztrák-magyar típus.
  Az aranyozott ezüst tárgy hermelinfarkas mintájú, kettős kőtábla alakú címerpajzs, mely felett kétoldalt elkötött baldachin van. A baldachinon tizenhárom ágú nyitott korona, melynek pántját ékkövek díszítik. A pajzs közepén a tízparancsolat kettős kőtáblái a hajdani Szentély berendezésére utaló oltáron állnak, melynek díszítése angyalfejekből és növényekből áll. A kőtáblák felett csapolás nyoma jelez egy hiányzó koronát, mely szimbolikusan a tóra hatalmát lenne hivatott kifejezni.
  A kőtáblák két oldalán jobbról Mózes, balról Áron féldomborművű alakja látszik a szokásos attribútumaikkal: Mózes a kőtáblákkal, jobb kezével érintve a táblákat és a szarvakkal, Áron pedig a főpapi mellvérttel és a füstölővel. A második parancsolat szigorú értelmezése miatt a judaizmus kultúrtörténetében az emberábrázolás tilalma enyhébben vagy szigorúbban, de folyamatosan jelen van. A tizennyolcadik századtól számos könyvcímlapon és tóravérten láthatjuk Mózes és Áron páros alakjait. Az itt kiállítottal majdnem teljesen azonos tóravértje volt a korabeli Magyarország legnagyobb zsidó közösségének, a pozsonyinak. Rabbijuk, a korszak egyik legtekintélyesebb rabbija, a Hatam Szóferként is ismert Schreiber Mózes volt. Ő egy 1810-ben kelt rabbinikus döntvényében úgy érvelt, hogy Mózes és Áron alakja megjelenhet tóravérten, mert ábrázolásuk annyira közismert, hogy senki sem tekintheti őket bálványimádás tárgyainak. Ugyanakkor megemlítette, hogy a saját otthonában lévő tárgyakon lévő figurális ábrázolások esetében úgy járt el, amint az mestereitől látta: a figurák orrából, vagy füléből egy kis darabot lecsípett, hogy ne legyenek „teljes ábrázolások”, s használatuk így már kétségen felül megengedett.
  A Tóravértet a Dohány utcai zsinagógában használták, s az 1930-as években, letétként került a gyűjteménybe.
  

  Tags parasa