MILEV

Haggada

Item

32_Haggadaobuda1834.jpg

Title

Haggada

Identifier

64.653

Creator

Egyetemi Nyomda, Buda

Description

1779-ben Mária Terézia kizárólagos jogot adott az akkor még Nagyszombatban működő Egyetemi Nyomdának a keleti nyelvű könyvek kiadására. Megfelelő betűkészlet hiányában az első héber nyomtatvány csak évtizedekkel később (1814-ben), a nyomda Budára költözése után jelenhetett meg. Nyomtatványai elsősorban a modernizálódó zsidó közösség igényeit elégítették ki: itt jelent meg az első magyar fordítással ellátott Biblia (1840) és Rosenthal Móric Pirké Ávot fordítása is (1841), mely a Talmud első magyar nyelven olvasható részlete volt. Az 1834-ben nyomtatott „Hagoda” címlapján a rézmetszetes aratási jelenet mellett az Egyetemi Nyomda héber betűkészletének több változatát is láthatjuk: a héber szövegeket kvadrat betűkkel, míg a jiddis-németet ún. Rási-betűkkel szedték. Különösen érdekes ez ott, ahol egy mondaton belül változik a kettő: a címlapon Rási-betűkkel írják, hogy a könyv megvásárolható Mordeháj Lévi könyvárusnál – a héber név azonban már a szakrális szöveg szedéséhez is használt betűkkel szerepel. A könyv címének szedése hibás: a „hágádá sel pészách” helyett „ál pészách” szerepel, ami a hasonló héber sin és ájin betűk felcserélése miatt történhetett.

Publisher

Egyetemi Nyomda

Coverage

Date

1834

Original Format

papír, nyomtatott

Physical Dimensions

10,5 x 18,5 cm, 46 leaves

Citation

Egyetemi Nyomda, Buda , “Haggada,” MILEV, accessed December 21, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/27440.