Rabbiszerződés
Item
Title
Rabbiszerződés
Identifier
64.1674
HU HJA XXIV-M-9
HU HJA XXIV-M-9
Description
Az uradalmak gazdasági ügyeinek intézése és a kereskedelem fellendítése érdekében a földesurak számos esetben telepítettek le birtokaikon zsidókat. A Szatmár megyei Nagykároly földesura, Károlyi Sándor 1740–ben ötven telket bocsátott zsidók rendelkezésére a kastélya mellett, hogy megtelepedjenek az elnéptelenedett városban. A közösség szabadon választhatott magának rabbit, de a választást jóvá kellett hagyatniuk a helyi közigazgatás képviselőivel.
1834–ben a nagyhírű talmudtudóst, Perls Mayert hívták meg rabbinak Nagykárolyba, majd egy év múlva megyei főrabbivá is választották. Az utóbbiról művészi gonddal megírt okiratot állítottak ki, melyben felsorolják a rabbi kötelességeit és jogait. Az iratot a megye zsidó közösségeinek képviselői aláírásukkal látták el, s a szerződést a nagykárolyi zsidó közösség jóváhagyása jeléül megpecsételte. A dokumentum másik oldalán magyar nyelven megerősítik, hogy a héber szövegű szerződés Perls Mayer és a megye zsidósága között kötött szerződés, és jelzik, hogy a választáson a zsidó közösségek képviselői mellett részt vettek a megye vezető tisztviselői is. Az iratot ezen az oldalon a megye főszolgabírája írta alá és erősítette meg pecsétjével.
Perls Mayer fia, Perls Ármin Pécsett lett neológ rabbi, s jó viszonyt ápolt az Egyenlőség folyóirat főszerkesztőjével, Szabolcsi Miksával, aki 1910-ben a frissen alapított Zsidó Múzeum számára elkérte az értékes dokumentumot.

Coverage
Nagykároly, Carei (today: Romania)
Date
1835-07-26
Provenance
Szabolcsi Miksa ajándéka, 1910. Eredeti leltári száma: 125
Subject
Rabbiszerződés
Original Format
ink on paper, wax seals, handwriting, 36,5 x 52 cm
Elhelyezés
L1_W1_03
Bibliography
Weisz Miksa: Történeti és kultúrtörténeti emlékek a Magyar Zsidó Múzeumban (okiratok, kéziratok, nyomtatványok stb.) Múlt és Jövő, 1915. 288–289.
Toronyi Zsuzsanna: Héber betűk. Dokumentumok a Magyar Zsidó Levéltárból. Budapest: Magyar Zsidó Levéltár, 2012.
Tárgysorsok / Objects and Fates. Budapest: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, 2017.

Exhibition history
100 év – 100 tárgy (2016-2018)
Curatorial+
Citation
“Rabbiszerződés,” MILEV, accessed October 10, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/27444.