Házassági szerződés (Ketuba)
Item
Title
Házassági szerződés (Ketuba)
Marriage contract (Ketubah)
Identifier
64.1248
Description
A szövegmező egyszerű, álló téglalap alakú keretben, körülötte a zodiákus kör jegyei, és sűrűn elhelyezett különálló virágok.
Bár az ősi keleti hitből átvett csillagjegyek ábrázolását a zsidóság az ókortól kezdve használta, később a Misna (szóbeli tan) ezt kifejezetten tiltotta. Ezért a keresztények által közkedvelten használt csillagképek megfestése az itáliai ketubákon a környezethez való asszimilációt jelenti ebben az időben. A különbség csupán annyi, hogy amíg a keresztény ábrázolásokban a sorrend az óramutató járásával megegyező irányban halad, balról jobbra, addig a zsidó művészetben azzal ellentétes irányú a sorrend. Néhány esetben a csillagok pusztán formális csoportokat képeznek. Ezekhez a csoportokhoz kapcsolódik a négy évszak ábrázolása is, amely szintén megjelenik már az ókorban.
A felső rész a paradicsomot ábrázolja hasonló virágokkal és fákkal, középen Ádám és Éva a tudás fája mellett áll. Felettük két angyal üres címerpajzsot tart.
A vőlegény Samuel Chai ben Mordechai Halevi, a menyasszony Esther bat Mose Sinaj.

Coverage
Rovigo
Date
1758 -07-21
5518 Tammuz 15
Provenance
özvegy Dr. Keppich Gyuláné, Budapest, ajándéka, Eredeti leltári száma: 2038.
References
Benoschofsky Ilona, Scheiber Sándor: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest: Corvina, 1985. 212
Materials
pergamen
Original Format
pergamen, 71 x 55 cm
Physical Dimensions
55 x 71 cm
Exhibition history
Állandó kiállítás (1984-2016)
Az Első – A Miénk. Zsidó múzeumok története (2005)
Tamid: [mindig, ismétlődően visszatérően, állandóan] (2017-állandó)
Collection
Citation
“Házassági szerződés (Ketuba),” MILEV, accessed December 3, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/29195.