A kis ezüstfiligrán mezuzát Böhm Salamon óbudai ötvös készítette 1848-ban.
Az elhelyezés módja az egyiptomi kivonulás történetére emlékeztet. A kivonulás könyvében olvasható történet szerint a tizedik csapás, az elsőszülöttek halála előtt a zsidó házak ajtófélfáit a vacsorára elfogyasztott bárányok vérével jelölték meg, s a csapás elkerülte ezeket a házakat. Ennek emléke a mai napig a zsidó házak ajtófélfáin elhelyezett mezuza.
Vallási előírás csak a szövegre van, elkészítésénél ugyanazok a szigorú szabályok érvényesülnek, mint a Tóra írásánál. A kis hengerré összetekert pergamendarabot rejtő tok gyakorlatilag bármi lehet, ami megóvja a szöveget a betűk lekopásától, használhatatlanná válásától. A tokra vágott kis nyíláson keresztül három héber betű látszik: sin–dalet–jod. Ez egyik értelmezésben a „Saddaj” istennév, a másik szerint az „Somer dalté Israel” „Izrael ajtóinak őrzője” héber mondat rövidítése.
A Böhm Salamon a kis mezuza-tokot ezüstdrótból hajlított, filigrántechnikával készítette, ami az óbudai zsidó ötvösség jellemzője volt. A feudális Magyarországon a zsidók nem lehettek tagjai a céheknek, s így a mesterségek jelentős részének műveléséből is ki voltak zárva. Ezek közé tartozott az ötvösség is, melyet mindössze két földesúri birtokon megtelepedett zsidó közösségben művelhettek egyéni engedélyek alapján: Pozsony–Várteleken és Óbudán. Böhm Salamon az óbudai zsidó közösség tagja volt.
A mezuza-tok egy szinte teljesen hasonló másik példánnyal együtt az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, majd 1949-50-ben a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményébe került át.
