Igazolás
Certificate

Dublin Core

Title

Igazolás
Certificate

Identifier

HU HJA XXIV-M-17
(75.20)

Description

Lichter Jona Aser igazolása fiának, Izrael Iszernek, hogy alkalmas a rituális metsző (sóhet) feladatának ellátására. A sóhet akkor végezheti munkáját, ha miután kitanulta a kóser vágás szabályait, erről három rabbi igazolást adott neki. Lichter Jona 1834-ben kelt igazolásáról 1940-ben készült hiteles fordítás, feltehetően a zsidótörvények miatt szükséges állampolgársági igazolások megszerzése érdekében. A dokumentum Osztern Lipót fordításában:
„Isten segítségével! Bölcseink tanítása szerint az apa saját saját fiáról is tehet bizonyságot tudásáról, ezért ezen sorokkal igazolni kívánom, hogy szeretett fiam, Izrael Iszer több éven át szentelte magát a rituális vágás és húsvizsgálat tanulmányozására és gyakorlására. Ezen tanulmányainak eredménye felől a lovasberényi és a fehérvári hírneves rabbik képesítő oklevelet is adtak ki részére, igazolva, hogy teljes elméleti és gyakorlati ismereteket szerzett az általa választott hivatás betöltéséhez. Ezért én is igazolom tudását és képességét e szent szolgálatra. Kelt itt Cecén, a világ teremtésétől számított 5594 év pészah ünnepe 5. napján. Lichter Jona Arje sk. a boldogemlékű Mózes rabbi fia, a cecei község főrabbija. (1834. április 28.)”

Creator

Lichter Jona Aser

Coverage

Date

1834

Provenance

Székely Mórné ajándéka, 1953. Eredeti leltári száma: 4838

Document Item Type Metadata

Text

„Isten segítségével! Bölcseink tanítása szerint az apa saját saját fiáról is tehet bizonyságot tudásáról, ezért ezen sorokkal igazolni kívánom, hogy szeretett fiam, Izrael Iszer több éven át szentelte magát a rituális vágás és húsvizsgálat tanulmányozására és gyakorlására. Ezen tanulmányainak eredménye felől a lovasberényi és a fehérvári hírneves rabbik képesítő oklevelet is adtak ki részére, igazolva, hogy teljes elméleti és gyakorlati ismereteket szerzett az általa választott hivatás betöltéséhez. Ezért én is igazolom tudását és képességét e szent szolgálatra. Kelt itt Cecén, a világ teremtésétől számított 5594 év pészah ünnepe 5. napján. Lichter Jona Arje sk. a boldogemlékű Mózes rabbi fia, a cecei község főrabbija. (1834. április 28.)”

Original Format

paper, ink. Size of the sheet: 25 x 19 cm, text: 12,5 x 9,5 cm

Elhelyezés

L1_G3_31