MILEV

Browse Items (13 total)

  • Ha.jpg

    Az OMZSA Haggada 8-9 oldala, az eredeti magyar szöveggel:
    „Íme, lássátok ilyen volt a sanyarúság kenyere, melyet őseink Egyiptom országában ettek.
    Az éhező jöjjön és egyék velünk, a nélkülöző ülje meg velünk a peszach-ünnepét.
    Ma még itt vagyunk, de holnap már Izrael országában, ma még rabok vagyunk, de holnap már szabadok lehetünk.”

  • a_kezdet.jpg

    Az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció 1939-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a zsidótörvények miatt segélyezésre szoruló tömegek ellátásához a megfelelő anyagi alapot előteremtse. A Haggadát 1942-ben jelentették meg, „hogy az egyiptomi rabszolgaságból való csodás kiszabadulás példájával hasson a jelen nemzedékre.” A bevezető szöveget az OMZSA vezetője, Ribáry Géza írta, a héber szöveget Kohn Zoltán rabbi fordította és magyarázta. A szertartás során énekelt részeket Szabolcsi Bence kottamellékletével közölték. A haggada hagyományos tartalmát Munkácsi Ernőnek, a Zsidó Múzeum elnökének az illusztrált haggadákról szóló művészettörténeti tanulmánya egészíti ki. A Haggada feketével és pirossal nyomtatott díszítése ókori egyiptomi minták
    felhasználásával, Göndör Bertalan tervei szerint készült. A héber szövegek nyomtatásához a Jeruzsálemben 1930-ban megjelent Nahum Lipschitz-féle hágádá kiadás betűtípusát választották.
  • omzsaklise.jpg

    Az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció 1939–ben alakult meg azzal a céllal, hogy a zsidótörvények miatt segélyezésre szoruló tömegek ellátásához a megfelelő anyagi alapot előteremtse. A Haggadát 1942–ben jelentették meg, „hogy az egyiptomi rabszolgaságból való csodás kiszabadulás példájával hasson a jelen nemzedékre.” A bevezető szöveget az OMZSA vezetője, Ribáry Géza írta, a héber szöveget Kohn Zoltán rabbi fordította és magyarázta. A szertartás során énekelt részeket Szabolcsi Bence kottamellékletével közölték. A haggada hagyományos tartalmát Munkácsi Ernőnek, a Zsidó Múzeum elnökének az illusztrált haggadákról szóló művészettörténeti tanulmánya egészíti ki. A Haggada feketével és pirossal nyomtatott díszítése ókori egyiptomi minták felhasználásával, Göndör Bertalan tervei szerint készült. A héber szövegek nyomtatásához a Jeruzsálemben 1930–ban megjelent Nahum Lipschitz – féle haggada kiadás betűtípusát választották.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2