Az első világháborút követő társadalmi változások eredményeként megváltozott a nők társadalmi helyzete, melyet a korszak divatja is tükrözött. Divatba jött a rövidebb szoknya, a fiús, rövid haj és a kényelmesebb szabásvonal. A zsidó társasági életet, családi eseményeket megörökítő fényképek tanúsága szerint a női viselet a zsidó közösségben is követte a trendeket. Az test vonalát követő, gyakran ujjatlan ruhák nem feleltek meg a konzervatívabb, vallásos közösségben elvárt, visszafogottságot és szemérmességet kívánó normáknak. A Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség 1925-ben kiadott utasításában megtiltotta a kivágott és ujjatlan ruhák viselését a zsinagógai istentiszteleteken. A keménylapos, kifüggeszthető utasítás két nyelven jelent meg, jelezve, hogy 1925-ben a pesti ortodoxia egy része még könnyebben megértette a héber betűkkel írt német nyelvet, mint a magyart. Számukra az utasítás még szigorúbb: míg a magyar szöveg az „ujjak nélküli” ruhát nem
engedélyezi, addig a zsidó–német szövegben rövid ujjú ruha szerepel tilalmasként.
Selyemszalag, csipke és gyöngyhímzés. Fekete csipke főkötő, nagy, háromszoros szalagcsokorral, rátett fekete gyöngyből varrott csipkével. Tüllel bélelt.
