Weinmann Éva 1928. október 4-én született Budapesten. Néhány nappal a 13. születésnapja után kezdett naplót írni, amelyben minden örömét, bánatát és titkát rögzítette. Naplójából – egy kamaszlány élményein keresztül – megismerhetjük a háború során egyre nehezedő körülményeket, a csillagos házak, majd a pesti gettó történetét. 16 évesen őt is besorozták munkaszolgálatra, a ferihegyi repülőtér körüli építési munkákban vett részt. Megérte a felszabadulást, de 1946-ban a háborús évek alatt szerzett betegségében, leuklmiában elhunyt.
Sírja a Kozma utcai temető A. parcella 3. Sor 23 . sírhelyén van.
Naplóját egyedül maradt édesanyja halála után, 2002-ben ápolója juttatta el gyűjteményünknek.
Diaszpóra – a zsidó önazonosság egyik kulcsszava. Tetszik, nem tetszik, de annak, aki zsidó, minden szavában, tettében valahogy benne van a diaszpórához való viszonya, a zsidó létnek az egyik lényege a migráció. Hogy ne lenne tehát benne, nagyon is mélyen, a művészetben, azon belül a képzőművészetben? Ezért, ahogy az egyik kurátor, Szegő György fogalmazott: „[a tárlat] a vizualitás szellemi funkciói felöl kíván az elmúlt százötven év közép-európai folyamatai között tájékozódni.” Mint az idézetből látható, a kiállítás nem egyszerűen zsidó művészek műveit tárta a közönség elé, hanem a kiállított installációk, művek segítségével a diaszpóráról akart valamit állítani, kísérletet téve arra, hogy annak bonyolultságát, rétegzettségét átélhető, érzelmi azonosulást kínáló formában mutassa be. A hatalmas szellemi vállalkozásban felsorolhatatlanul sok, már halott és kortárs művész és mű vett részt. (A kiállítást megnyitotta Szabó István Oscar díjas filmrendező)
A kiállításon felvonultattuk az utóbbi 100 év minden olyan művészét, akinek valamilyen kötődése volt a zsidó kultúrához és ezt alkotásaiban is kifejezte.
