MILEV

Browse Items (12960 total)

  • F73_18.jpg

    A képen szereplők: (b-j):
    Dr. Friedmann Ignác kormányfőtanácsos
    Dr Fischer Gyula főrabbi
    Székely Ferenc udvari tanácsos
    Dr Osztern Lipót, a Cionista Szövetség elnöke
    Dr Kiss Arnold főrabbi
    Dr Török Lajos egyetemi tanár
    Dr Straussz Adolf egyetemi tanár
  • F02_16small.jpg

    Az első világháborút lezáró békerendszer változásokat hozott a Közel-Keleten is. Az 1917-ig a török Birodalomhoz tartozó Szentföld brit mandátumi igazgatás alá került. A britek eleinte támogatták egy zsidó nemzeti otthon megteremtését,s engedélyezték a cionista bevándorlás (héberül alija) keretében Palesztinába érkezők letelepedését. Ezekben az években több ezer, főként európai zsidó költözött Erec Iszraelbe (Izrael földjére), ahol a mocsarak lecsapolásával, a pusztaság termőterületté tételével új társadalmi-gazdasági modellt mutattak a Közel-Keleten. 1929 augusztusában a jeruzsálemi arab lakosság egy része késekkel és botokkal felfegyverkezve benyomult a jeruzsálemi Óvárosba, és megtámadta a már évszázadok óta ott élő zsidó közösséget. A zavargások átterjedtek más településekre is, sok zsidót megöltek, másokat otthonuk el hagyására kényszerítettek. A zsidó közösségek világszerte felemelték szavukat a mészárlás ellen. A magyar zsidóság képviselői tiszteletreméltó történelmi helyszínen, a régi képviselőház Sándor (ma Bródy Sándor) utcai épületében gyűltek össze, hogy tiltakozzanak hittestvéreik üldözése ellen.
  • F66.294.jpg

    Mandl, Bernát, 1852-1940
  • F66.392.jpg

    Kartonon lévő írás: Főtisztelendő Sr. Hevesi Simon főrabbi úrnak, az Omike és a Mensa Academica házelnökének a "Mensa Bál" emlékére szeretettel és nagyrabecsüléssel: a Rendező Bizottság.
    A bizottság tagjai aláírták.
  • 64.934.JPG

    Bronz. Kayserling Mayer történész, pesti rabbi (1829-1905) mellképe. Körben felirata: Doctor M. Kayserling 1829-1929.
  • 64.933a.JPG
  • 2006_2a.JPG
  • IMG_20250807_112826.jpg

    Kayserling Mayer (rabbi, történész, 1828-1905)
    Nagyszakállú, szemüveges férfi arc szemből.
  • IMG_20250807_113745.jpg

    Bronz.
    Gárdos Aladár: Pfeiffer Ignác (Egyetemi tanár, 1867-1941)
    Márvány alapon, jobb profilban ábrázolt bajuszos arc.
    Felirata:
    Pfeiffer Ignác 70. évében. 1937.
    A márványon :
    Pfeiffer Ignác műegyetemi r. tanár, az Országos Magyar Zsidó Múzeum elnöke 1867-1941.
  • 64_2361.jpg
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2