MILEV

Browse Items (12964 total)

  • Az első világháborút lezáró békerendszer változásokat hozott a Közel-Keleten is. Az 1917-ig a török Birodalomhoz tartozó Szentföld brit mandátumi igazgatás alá került. A britek eleinte támogatták egy zsidó nemzeti otthon megteremtését,s engedélyezték a cionista bevándorlás (héberül alija) keretében Palesztinába érkezők letelepedését. Ezekben az években több ezer, főként európai zsidó költözött Erec Iszraelbe (Izrael földjére), ahol a mocsarak lecsapolásával, a pusztaság termőterületté tételével új társadalmi-gazdasági modellt mutattak a Közel-Keleten. 1929 augusztusában a jeruzsálemi arab lakosság egy része késekkel és botokkal felfegyverkezve benyomult a jeruzsálemi Óvárosba, és megtámadta a már évszázadok óta ott élő zsidó közösséget. A zavargások átterjedtek más településekre is, sok zsidót megöltek, másokat otthonuk el hagyására kényszerítettek. A zsidó közösségek világszerte felemelték szavukat a mészárlás ellen. A magyar zsidóság képviselői tiszteletreméltó történelmi helyszínen, a régi képviselőház Sándor (ma Bródy Sándor) utcai épületében gyűltek össze, hogy tiltakozzanak hittestvéreik üldözése ellen.
  • Az Országos Izraelita Tanító Egyesület díszoklevele Bánóczy József, az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet igazgatójának tiszteletbeli tagságáról
  • Mezei Mór részére

    Az egyesület 1867 -ben alakult. Feladata volt többek között a magyar nemzeti eszme ápolása, a magyar zsidó iskolák magyarosítása, árvák, tanítóözvegyek segélyezése. Az oklevél szövegét díszes ornamentális keret foglalja be, melyben két oldalról egy-egy az egyesületre utaló litográfia látható. Jobbról egy özvegyasszony siratja beteg gyermekét, balról pedig egy polgári lakás-részletét ábrázoló kép áll. Itt fiának mutatja a magyar címert az anyja. Az oklevél felső harmadában középen egy medaillonban a kettős kőtábla áll, mindkét kőtáblán öt-öt parancsolat látható.Az alsó harmadban jobb oldalon egy héber idézet áll, Salamon Példabeszédeiből (Aki követi az igazságot és az irgalmasságot, nyer életet, igazságot és tisztességet. Péld. 21:21) vele szemben a bal oldalon egy Kölcsey idézet.(Parainesis Kölcsey Kálmánhoz).A két szecessziós keretbe foglalt idézet között három kisebb litográfia helyezkedik el, kettőn a tanítói hivatást szimbolizáló tárgyak képe ( földgömb, könyv, abakusz, vonalzó, tinta, papír) köztük pedig egy tanítót láthatunk hivatása gyakorlása közben.
  • Az oklevél szövegét faragott oszlopok keretezik, melyre növényi indák tekerednek, az oszlopok tetején csonka timpanonok tetején angyalok tartanak egy-egy pajzsot, az egyiken a magyar szent korona a másikon a magyar címer. Az oromzat közepén áll a mózesi kettős kőtábla fénysugarakkal körülvéve. Az oklevél alsó harmadában, az oszlopok talapzatán egy-egy szalaggal átfont babérkoszorú áll, egyikben az egylet alapításának évszáma. Az oklevél alsó szegélyét két díszes keretbe foglalt idézet adja, egy Maimonidesz és egy Eötvös idézet.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2