Diaszpóra (és) művészet kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban
Item
Title
Diaszpóra (és) művészet kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban
Identifier
F2019.63.1-11
Description
Diaszpóra – a zsidó önazonosság egyik kulcsszava. Tetszik, nem tetszik, de annak, aki zsidó, minden szavában, tettében valahogy benne van a diaszpórához való viszonya, a zsidó létnek az egyik lényege a migráció. Hogy ne lenne tehát benne, nagyon is mélyen, a művészetben, azon belül a képzőművészetben? Ezért, ahogy az egyik kurátor, Szegő György fogalmazott: „[a tárlat] a vizualitás szellemi funkciói felöl kíván az elmúlt százötven év közép-európai folyamatai között tájékozódni.” Mint az idézetből látható, a kiállítás nem egyszerűen zsidó művészek műveit tárta a közönség elé, hanem a kiállított installációk, művek segítségével a diaszpóráról akart valamit állítani, kísérletet téve arra, hogy annak bonyolultságát, rétegzettségét átélhető, érzelmi azonosulást kínáló formában mutassa be. A hatalmas szellemi vállalkozásban felsorolhatatlanul sok, már halott és kortárs művész és mű vett részt. (A kiállítást megnyitotta Szabó István Oscar díjas filmrendező)
A kiállításon felvonultattuk az utóbbi 100 év minden olyan művészét, akinek valamilyen kötődése volt a zsidó kultúrához és ezt alkotásaiban is kifejezte.
Kurátorok: Szegő György, Thury Levente
A kiállításon felvonultattuk az utóbbi 100 év minden olyan művészét, akinek valamilyen kötődése volt a zsidó kultúrához és ezt alkotásaiban is kifejezte.
Kurátorok: Szegő György, Thury Levente
Coverage
Date
1997.03.06.-1998.09.15.
Original Format
Színes Fotó
Physical Dimensions
13x8.9 cm 11 db
Elhelyezés
227/3 doboz
High resolution picture
elérhető
Citation
“Diaszpóra (és) művészet kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban,” MILEV, accessed October 3, 2023, https://collections.milev.hu/items/show/35449.