Browse Items (68 total)
-
A Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállításának újbóli megnyitása
Öt hónappal az 1993-as betörés után nyílt meg ismét az állandó kiállítás. A megnyitón a MAZSHISZ és BZSH vezetőin kívül jelen volt az intézmény új igazgatója B. Turán Róbert, Shevacz Veisz, a Knesszet Magyarországon tartózkodó elnöke, Katona Tamás politikai államtitkár, Dávid Krausz nagykövet, Komoróczy Géza, az MTA Judaisztikai Kutatócsoportja igazgatója és Ternyák Csaba katolikus püspök. -
A svéd miniszterelnök látogatása a Magyar Zsidó Múzeumban
B. Turán Róbert, a Magyar Zsidó Múzeum akkori igazgatójának találkozója Göran Persson svéd miniszterelnökkel a Magyar Zsidó Múzeumban -
Diaszpóra (és) művészet kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban
Diaszpóra – a zsidó önazonosság egyik kulcsszava. Tetszik, nem tetszik, de annak, aki zsidó, minden szavában, tettében valahogy benne van a diaszpórához való viszonya, a zsidó létnek az egyik lényege a migráció. Hogy ne lenne tehát benne, nagyon is mélyen, a művészetben, azon belül a képzőművészetben? Ezért, ahogy az egyik kurátor, Szegő György fogalmazott: „[a tárlat] a vizualitás szellemi funkciói felöl kíván az elmúlt százötven év közép-európai folyamatai között tájékozódni.” Mint az idézetből látható, a kiállítás nem egyszerűen zsidó művészek műveit tárta a közönség elé, hanem a kiállított installációk, művek segítségével a diaszpóráról akart valamit állítani, kísérletet téve arra, hogy annak bonyolultságát, rétegzettségét átélhető, érzelmi azonosulást kínáló formában mutassa be. A hatalmas szellemi vállalkozásban felsorolhatatlanul sok, már halott és kortárs művész és mű vett részt. (A kiállítást megnyitotta Szabó István Oscar díjas filmrendező)
A kiállításon felvonultattuk az utóbbi 100 év minden olyan művészét, akinek valamilyen kötődése volt a zsidó kultúrához és ezt alkotásaiban is kifejezte.
Kurátorok: Szegő György, Thury Levente
Tags 30év -
Objektművészet Izraelben című kiállítás megnyitója
A Dr. Hegyi Lóránt vezette bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien gyűjteményéből egy utazó kiállítás érkezett a budapesti Zsidó Múzeumba, ahol fiatal izraeli objektművészek műveiből rendeztünk tárlatot. Itt is felmutathatjuk híd szerepünket. mely különböző régiók zsidó művészei között teremt kapcsolatot.
Kurátor: Faludy JuditTags 30év -
Purimi bál az Andrássy Palotában
2003. március 16-án az Andrássy Palotában (VII. Andrássy u. 62.) a Mazsike rendezett purimi bált. A bálon fellépett Gerendás Péter, Bíró Eszter és Csonka András színművész, valamint a Klezmerész zenekar.Tags 30év -
Alefbész-happening a Budapesti Zsidó Múzeum előtti Emlékfánál
1997. május 25-én a Budapesti Zsidó Múzeum előtti Emlékfánál Alefbész-happeninget szervezetek 22 képzőművész részvételével. A rendezvény szereplői a zsidó abc betűire készítették el rögtönzött alkotásaikat. A meghívottak: Balla Margit, Chesslay György, Dévény Mónika, Fehér László, Galambos Tamás, Gergely Nóra, Kovács Johanna, Magén István, Révész László, Roskó Gábor, Swierkiewicz Róbert, Szegő György, Szenes Zsuzsa, Szerényi Gábor, Szirtes János, Szotyori László, Szünyei György, Thury Levente, Tooth Gábor Andor, Tuzson-Berczely Péter, Úri Kozmosz és Várady Róbert voltak. Az elkészült művekből este árverést rendeztek a Ruttkai Éva Színházban (Üllői u. 45. 3. em.) a Mazsike javára.