Ezüstözött réz. Négy alacsony leveles díszű lábon áll, padkáján nyolc harang idomú mécsessel. Támlája közepén két álló oroszlán által tartott hétágú nagy gyertyatartó. Leveles, virágos és kagylós díszű szélén két oldalt fent -balra a kilencedik mécses, jobbra az olajkorsó - középen nagy korona.
Egy régi nürnbergi menórának a varsói Norblin cég által készített galvánó másolata.
Az oklevél borítója barna bőrbe kötött, rajta díszes fémveretek,keretét piros - fehér tűzzománc - csillagok alkotják. A közepén Löwy Mór piros - fehér tűzzománc monogramja áll. A belső védőlapokat bordó szövet borítja. Az oklevél kézzel írott, mellette színes tusrajz áll. Egy angyal tart kezében fáklyát és babérkoszorút, lábánál harsonát fújó férfialak, mögötte globusz áll, kezében pálmaágat tart. Alattuk szalagon az alapítás és az oklevél kiállításának dátuma áll. Az írás rajzolata ugyanaz mint az árvaház többi oklevelén. A következő oldalakon a díszoklevél szövege és a Pesti Hitközség Fiárvaház bizottságának aláírásai.
Porcelán tál a Siratófal ábrázolásával . Kerek. Fenekén és peremén a jeruzsálemi nyugati fal képe. Néhány alak a fal felé fordulva imádkozik, balra egy kaftános, piros fezes alak szembe néz. Alul középen héber felirat:
כותל המערבי
"Nyugati fal"