Browse Items · MILEV

Álláshirdetés cenzori tisztségre

A héber könyvek kinyomtatását a tizennyolcadik századi magyarországi törvények az Egyetemi Nyomdára korlátozták, s hogy tartalmukat ellenőrizni tudják, héberül tudó keresztény revizort (cenzort) alkalmaztak. 1830–ban, Alber Nepomuk János cenzor halála után a Zsidó Könyveket Vizsgáló Hivatal tudományos hirdetésben keresett revizort, mely a Hazai s külföldi tudósítások 21. számában jelent meg. Az Egyetemi Nyomda cenzori tisztségét nem sokkal később már Kohlmann Károly Johann töltötte be, aki eredetileg a zsidó Mintafőtanoda tanára volt, de 1816–ban kikeresztelkedett, s 1832–ben már az Egyetemi Nyomda cenzoraként szerepelt.

Pesti hitközség jegyzőkönyvei, 1828

Az 1820-as évekre a pesti zsidó közösség már kiépítette szervezetét, mely a sokféle joghátrányban élő közösség életét szabályozta és igazgatta. A zsidó község életére vonatkozó döntéseket az elöljáróság hozta, melyben a korszak legtekintélyesebb – azaz legtanultabb és/vagy leggazdagabb - tagjai foglaltak helyet. Hetente üléseztek, és döntéseik eredményét jegyzőkönyvekben rögzítették. A jegyzőkönyveket eleinte még héber betűkkel írták, majd fokozatosan áttértek a gótbetűs német, majd a latin betűs magyar szövegezésre. Az 1828-ban kezdett jegyzőkönyvet két példányban vezették, melyek szóról szóra megegyeznek egymással, eltérés csupán írásmódjukban van: az egyik kötetet héber betűkkel, a másikat már gót betűkkel, mindkettőt németül, a német helyesírás korabeli szabályait betartva. Feltehetően ebben az időpontban a még csak héberül, illetve a már németül is író-olvasó elöljárók nagyjából kiegyenlítetten voltak jelen az elöljáróságban, ezért volt szükség a párhuzamos jegyzőkönyvezésre. A kötetek címlapja még héber, melyen a pirossal kiemelt betűk számértéke adja a dátumot. A címet a korszak biedermeier divatjának megfelelő, de a népművészet virágaira is emlékeztető rózsaág keretezi.

Adomány nyilvántartó könyv

A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedáká. Az emancipáció előtti korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a zsidó közösségek szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagjainak ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese volt: a vagyonosabbak adományokkal támogatták a szegényeket és a segítő egyleteket, a rászorultak pedig ezek segítségével kerülhettek jobb helyzetbe. A tizennyolcadik században már létező, 1809-ben zsinagógát is építő irsai zsidó közösségben 1823-ból maradt fenn az első adomány nyilvántartó könyv. A nagy alakú füzet címlapján szív alakú papírrátétben olvashatjuk a dokumentum címét, a rátét alatt pedig megfestett papírdarabokból összeállított kétfejű sas alakja látszik. A kötet első oldalán a Szentély két oszlopára, Jákinra és Boázra emlékeztető oszlopokból hal-farkú, sas-csőrű, kígyószerű lények nőnek ki, köztük pedig kerek gránátalma motívum. A kötetben közel egy évtizedig vezették az adományokkal kapcsolatos feljegyzéseket, a következő kötet 1832.ben indul.

Héber írásminta lap

A modernizálódó, nagyvárosi zsidó életet élő közösségben megváltozott a kézírás jelentősége is. A fejlettebb kereskedelmi kapcsolatok is jóval komolyabb adminisztrációt igényeltek, de a biedermeier polgári élet is új jelenségeket hívott életre: a naplók, emlékkönyvek, egymás közötti levelezés mind megkövetelték az esztétikus, rendezett írást. A modern zsidó oktatás ezért komoly hangsúlyt fektetett a szépírás oktatására, ami a későbbiekben megélhetési forrásul is szolgálhatott: 1848-ban a Pesten élő 3274 családfő közül 11 kereste kenyerét szépírással. A nem szakrális célú szövegeket héber kurzív betűkkel, általában németül, a német helyesírás szabályainak megfelelően írták.
A 19. század közepéről származó iskolai írásminta lapon különféle tollakkal, különféle betűtípusokkal írt szövegrészleteket láthatunk.

Emléklap - halotti Jahrzeit memorial

A zsidó hagyományban a halottakra a halálozási évforduló napján (judendeutsch elnevezéssel: jahrzeit) szokás megemlékezni. A megfelelő dátumok rögzítése, és a családi emlékezet számára való megőrzése miatt szokássá vált a halálozási napok feljegyzése. A hajdan díszes jahrzeit tábla pergamenre készült, s a betűk annyira lekoptak róla, hogy már szinte csak a hajdan tintával fedett részek relatív tisztasága alapján állapítható meg a szöveg. A központi motívum az osztrák császári koronával díszített baldachin alatt térdeplő Dávid király alakja, mellette a hárfa. A baldachin az elhalt családtagok neveiből és halálozási dátumaikból áll, a kivehető dátumok: 1844, 1854. A kép keretét két bibliai történet parafrázisa adja, a külső sorban Dávid király, a belsőben pedig József történetére utaló mondatokkal. A tárgy ismeretlen módon, 1911–ben került a gyűjteménybe. Régi leltári száma a 28–as volt, és a tárgy hátoldalán jelezték, hogy a gyűjtemény első pergamen darabja.

Siviti tábla Shiviti plaque

A zsinagógákban az előimádkozó pult előtt a keleti irányt jelöli és a imára való öszpontosítást segíti a siviti tábla. Nevét a rajta szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapta: „Siviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsolt 16:8). A pergamen lapra írt siviti táblán a nagyobb betűkkel írt zsoltár–idézet mellett számos egyéb, mára olvashatatlanná kopott szöveg nyomai is látszanak. Látszik, hogy az egész táblán több blokkban elhelyezett szövegek voltak, s a két nagyobb szöveg–hasáb között a menóra alakban írt zsoltár is felsejlik. A sivviti tábla a zsidó szakrális célra használt szöveg–tárgyak jellegzetes kopási folyamatát mutatja: a pergamenről szinte teljesen lekopott a tinta, a pergamen pedig zsugorodott. A mezuzát, a tfillint és a tóratekercset azért kell rendszeresen ellenőriztetni, mert ezek a sérülések a tárgyat nem kóserrá, paszullá teszik. A siviti táblát a több értékes tárgyat ajándékozó Eisenstaedter Ödön ajándékozta a múzeumnak 1929–ben. A tárgy eredeti leltári száma az idők során elmosódott, a rendelkezésünkre álló forrásokból nem kideríthető.

Pecsétnyomó

Pécsen – a magyar városok többségéhez hasonlóan –zsidók csak a 18. század legvégén, egyéni engedélyek birtokában telepedhettek le. A hitközség szimbolikus megalapításának azt a dátumot tekintették (1827), amikor a város zsidó temető céljára átengedett egy területet. Az első nyilvános imaházat 1841-ben rendezték be, s a következő évben Löw Izrael személyében már rabbija is volt a közösségnek. Ekkor készült a német-héber kétnyelvű sárgaréz pecsétnyomó. Körirata: Sigil(lum) der Israelitengemeinde in Fünfkirchen, míg a két ágaskodó oroszlán által tartott koronás címerpajzson héberül:kahal edat jesurun fünkfkirchen, a kis időszámítás szerint 602 (1842).

Imakönyv - Mahzor

A tizenkilencedik század első felében Anton Schmid sokáig egyedüliként volt jogosult héber könyvek nyomtatására Bécsben . Schmid keresztény nyomdász volt, aki keleti nyelveket tanult Bécsben, majd a héber nyomdászatot Lembergben tanulmányozta. Nyomdájában elsősorban a klasszikus szövegeket, Bibliát, Talmudot, kommentárokat és imakönyveket nyomtattak, kiváló minőségben. Egy 1800-as császári rendelet megtiltotta a héber könyvek importját az Osztrák császárság területére, így Schmid versenytársak nélkül maradt. 1794-ben megjelent imakönyvének címlapján latin betűs német szöveg utal a tényre, hogy Schmid császári királyi privilegizált héber nyomdász. Nyomdája ellátta a sokszínű Habsburg zsidóság minden közösségét. 1794-ben megjelent ünnepi imakönyv-sorozata (mahzór) a lengyel és a morva rítus szerinti imarendet követi. Címlapja a híres amszterdami hágádá címlapjának elrendezését követi: a gazdagon redőzött drapéria alatt Mózes és Áron alakja látható, felettük kis medaillonokban bibliai jelenetek illusztrációival. A kötéstáblán későbbi fém táblácska van, melynek szövege: „Isten dicsőítésére, imáink beteljesülésére! Dr. Rosenthal Jenő és neje Günsberger Irma 1904.szeptember 1-én.”

colligátum: 3. és 4. kötet egybekötve

Browse Items (12956 total)

Dr. Krausz Ignác fényképe

Kunitzer Mózes fényképe