MILEV

Browse Items (12956 total)

  • Nagygyula.jpg

    szakaszvezető
  • Nagygyula3.jpg

    szakaszvezető
  • Nieredmannmor.jpg

    nagybecskereki főrabbi; született: 1890
  • Munkacsibernat.jpg
  • Munkacsiartur.jpg
  • Moskovitspal.jpg

    paksi , budapesti, bécsi rabbi;
    Stein Emilnek megírt képeslap
  • Montefioremozes.jpg

    Sir Moses Montefiore
    1784 (Lijorna, Itália) – 1885 (Ramsgate, Anglia)
    Bankár, sikeres üzletember, a Legfelsőbb Bíróság bírája Nagy Britanniában. Közel állt az udvarhoz, nemesi címet kapott a királynőtől. 1836-tól a brit zsidó közösség elnöke volt. Magas státuszát kihasználva próbált segítséget nyújtani az üldözött zsidóknak. 1840-ben a damaszkuszi és a rodoszi zsidókkal szembeni vérvád ügyében lépett fel, és sikerült elérnie a vérvádat érvénytelenítő szultáni okirat kiadását. Hétszer járt Erec Jiszraelben, utoljára 90 éves korában, 1875-ben. Célja a zsidó letelepedés helyzetének javítása, a mezőgazdasági fejlesztés elősegítése volt. Kézművesiskolákat, szegényházakat, kórházakat létesített. Megalapította Jeruzsálemben az első zsidó negyedet (Miskenot Saanaim) az Óváros falain kívül, s felépítette a híres szélmalmot. A Jaffa mellett vásárolt gyümölcsös volt az első zsidó mezőgazdasági üzem. Segítette a héber nyomdászatot Jeruzsálemben.
  • Molnarferenckassa.jpg

    kassai hitközség elnöke
  • Molnarferenc.jpg

    Molnár Ferenc Corvin-koszorús magyar író
  • Mandlbernat.jpg
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2