Browse Items (12956 total)
-
Tóra korona fényképe
A nagykanizsai hitközség tórakoronája szerepelt az 1884–ben megrendezett Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon, ahol Magyarországon először mutattak be nem-zsidó közegben zsidó szertartási tárgyakat. A kiállításról alapos katalógus készült, a tárgyleírásokat a korszak vezető múzeumi szakemberei készítették. A tórakoronáról szóló leírásban a korona abroncsán körbefutó héber betűs feliratot „Talmudból vett, s kivert körirat”–ként írták le. A korona felirata a valóságban: „E tórakoronát az adakozók pénzéből Icig és Lázár gábájok (tisztségviselők) készíttették a kis időszámítás szerint 556-ban.” (1796) A felirat Talmud idézetként való leírásában elképzelhető, hogy még a középkori antijudaista beidegződések köszönnek vissza, holott a kiállítás szellemisége ezzel ellentétes. A zsidó szertartási tárgyak szerepeltetése a magyar nemzeti identitás legfontosabb, ikonikus tárgyait bemutató kiállításon, a tiszeszlári vérvádpert követő időszakban akár politikai állásfoglalásként is értelmezhető.
A tórakorona későbbi tudományos leírása, ötvösjegyének meghatározása Brestyánszky Ilona nevéhez fűződik. Fényképe az ő tudományos hagyatékával került a levéltár gyűjteményébe.
-
Oklevél fotokópiája
Koppel soproni zsidó elismeri, hogy Sopron város neki fizette ki a József németújhelyi zsidónak járó 110 magyar aranyforintot. Az összeg felvételét a polgármester és a zsidóbíró pecsétjével, valamint az ő saját aláírásával bizonyítja. Az oklevél húsz sor német szövegét hétsoros héber összegzés követi. A héber szöveg alatt Jakov Mordehaj Koppel saját kezű aláírása. Magyarországi oklevéltani jellegzetesség, hogy a zsidók és keresztények közötti kölcsönügyletekről szóló okleveleket mindkét fél megpecsételte. Erre Könyves Kálmán király (1095–1116) dekrétumainak második könyvének második fejezete kötelezte a feleket. A Zsidó Múzeumot is alapító Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Magyarország millenniumára (1896) elhatározta a magyarországi zsidók történetére vonatkozó oklevelek összegyűjtését és publikálását. Az első kötet – melyben ezt az oklevelet is közölték – végül 1903–ban jelent. meg. 1903 és 1980 között további 17 kötet látott napvilágot. Az oklevél – mely megjelent a Magyar Zsidó Oklevéltár első kötetében – fotokópiája Grünvald Fülöpnek a Magyar Zsidó Oklevéltárhoz (Monumenta Hungariae Judaica) készült jegyzetei között maradt fenn. -
Újévi jókívánságok
A zsidó hagyomány szerint ros hásáná, a zsidó újév napján Isten ítéletet hoz az elkövetkezendő évről, ezért a zsidó közösségekben ros hásáná alkalmából szokás jó évet kívánni egymásnak szóban, levélben, képeslapon is.
A Jeruzsálemben kiadott jókívánság-oklevél a világ teremtésétől számított 5661 évre kíván minden jót. Ebben az időszakban a Török Birodalomhoz tartozó Szentföld nehezen megművelhető területein csak kevesen éltek, akik a diaszpora adományaiból tartották fenn magukat. Az osztrák-magyar-cseh-morva közös hitközség nyomtatványa a korszak Jeruzsálemben kiadott nyomtatványainak kliséivel készült. Közepén az imakönyvekben, tóraszekrény-függönyökön is gyakran ábrázolt, a hajdani Szentély oszlopaira emlékeztető oszlopokat látjuk, négy sarkában, és az oszlopok alatt lévő is medaillonokban pedig a négy szent város: Jeruzsálem, Hebron, Tiberias és Cfat zarándok-látnivalóinak képét. Ezek a kis képecskék, melyek a Siratófalat, Dávid király sírját, Ráhel sírját, a Machpéla barlangot vagy Avsalom sírját ábrázolják, megjelentek önállóan is a korszak újdonságának számító képeslapokon, de imakönyvek címlapján, vagy akár textilre nyomtatva is.
-
Megilla - Oklevél
A nagyméretű pergamen lap eredetileg egy Megilat Eszterhez (a bibliai Eszter könyve) tartozott. Írója gyakorlott szófer lehetett, hiszen sikerült úgy illesztenie a szöveget, hogy valamennyi kolumna a a hamelekh (a király) szóval kezdődik. A tekercs feltehetően kikerült a zsidó közösség használatából, hiszen a zsidó hagyomány szerint használhatatlanná válása után genizába kellett volna helyezni – esetünkben pedig nem ez történt. A feldarabolt tekercs egy darabjának visszáján latin nyelvű oklevelet találunk: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1650. január 26-án Segesváron kelt adománylevelét Fodor de Bodok Balázs részére. Az eredeti dokumentum a Gyulafehérvári Liber Regius XXVI. kötetében, a 315 a-b oldalon olvasható, latin kurzív írással. E másolat az eredeti dokumentum átírása, mely egy jóval korábbi oklevélstílust imitál; középkori formában próbálja a nemességadományozás tényét leírni. Az eredetileg csak szövegesen rögzített címerleírást itt feltehetően megfestették, az ábrát azonban később kivágták az oklevélből. -
-
Utasítás a zsinagógában használható viseletről
Az első világháborút követő társadalmi változások eredményeként megváltozott a nők társadalmi helyzete, melyet a korszak divatja is tükrözött. Divatba jött a rövidebb szoknya, a fiús, rövid haj és a kényelmesebb szabásvonal. A zsidó társasági életet, családi eseményeket megörökítő fényképek tanúsága szerint a női viselet a zsidó közösségben is követte a trendeket. Az test vonalát követő, gyakran ujjatlan ruhák nem feleltek meg a konzervatívabb, vallásos közösségben elvárt, visszafogottságot és szemérmességet kívánó normáknak. A Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség 1925-ben kiadott utasításában megtiltotta a kivágott és ujjatlan ruhák viselését a zsinagógai istentiszteleteken. A keménylapos, kifüggeszthető utasítás két nyelven jelent meg, jelezve, hogy 1925-ben a pesti ortodoxia egy része még könnyebben megértette a héber betűkkel írt német nyelvet, mint a magyart. Számukra az utasítás még szigorúbb: míg a magyar szöveg az „ujjak nélküli” ruhát nem
engedélyezi, addig a zsidó–német szövegben rövid ujjú ruha szerepel tilalmasként.Tags parasa -
Kard fényképe
A kard a 19. század közepe óta foglalkoztatta zsidó múlt feltárásával foglalkozókat. Elsőként Löw Lipót ismertette a Ben Chananja című folyóiratában, majd Kohn Sámuel hívta fel rá a figyelmet a millenniumi kiállítás kapcsán. Az 1932–ben újranyitott Zsidó Múzeum gyűjtési terveiben is szerepelt; a múzeum vezetősége többször kérte az Andrássy gyűjtemény akkori tulajdonosát, Andrássy Gézát, hogy tegye lehetővé számukra a kard megszerzését. Andrássy 1933–ban jó minőségű fényképeket készíttetett a múzeum számára. 1951–ben, az arisztokrata gyűjtemények államosítását követően a Joint anyagi támogatásával a múzeum végül megvásárolta a kardot. A kard iránti érdeklődés oka a pengéjén található két héber zsoltáridézet: a 113. zsoltár 2. verse és 140. zsoltár 8. versének első fele. A felirat miatt a régebbi kutatások hangsúlyozták, hogy a kard készültekor a magyar zsidók kardot viselhettek, ami meglepő a középkori megszorító rendelkezések szerint élő európai zsidó közösségek életében. Lehetséges az is, hogy a kard egy magyar főúr díszkardja volt, s a héber felirat a humanizmus és a reformáció következtében az Ószövetség nyelve iránti érdeklődésnek köszönhető. -
Hágádá dicsérő oklevele
A judaizmus reformirányzatát képviselő Ézsajás Vallásos Társaság az 1930–as években működött Budapesten. Szellemi irányítója Naményi Ernő, a zsidó művészet első kutatóinak egyike, a zsidó múzeum későbbi elnöke volt. Naményi nagyon fontosnak tartotta, hogy a vallásos szertartások során használt tárgyak esztétikailag is tökéletesek legyenek, ezért számos művészt ösztönzött modern judaikák tervezésére és elkészítésére. Leginkább a tipográfia művészetét hangsúlyozta, kiemelve a szakrális szövegek méltó megjelenítésének fontosságát. „Európa legszebb haggadájának” elkészítését már 1934–ben elhatározta, s hosszas tervezés, egyeztetés után készült el a könyv a gyomai Kner nyomdában. Kolofonja bizonyítja, hogy Naményi számára minden részlete fontossággal bír, a papír, a kötés, a betűk megtervezése, valamint a fametszetes illusztrációk egyaránt. Fáradozásait siker koronázta, a Haggadát 1936–ban a Magyar Bibliofil Társaság az év öt legszebb könyve közé választotta. Levéltárunkban az ’A’ jelű, első példány szerepel, Naményi Ernő ajándékaként. -
OMZSA Haggada nyomókliséje
Az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció 1939–ben alakult meg azzal a céllal, hogy a zsidótörvények miatt segélyezésre szoruló tömegek ellátásához a megfelelő anyagi alapot előteremtse. A Haggadát 1942–ben jelentették meg, „hogy az egyiptomi rabszolgaságból való csodás kiszabadulás példájával hasson a jelen nemzedékre.” A bevezető szöveget az OMZSA vezetője, Ribáry Géza írta, a héber szöveget Kohn Zoltán rabbi fordította és magyarázta. A szertartás során énekelt részeket Szabolcsi Bence kottamellékletével közölték. A haggada hagyományos tartalmát Munkácsi Ernőnek, a Zsidó Múzeum elnökének az illusztrált haggadákról szóló művészettörténeti tanulmánya egészíti ki. A Haggada feketével és pirossal nyomtatott díszítése ókori egyiptomi minták felhasználásával, Göndör Bertalan tervei szerint készült. A héber szövegek nyomtatásához a Jeruzsálemben 1930–ban megjelent Nahum Lipschitz – féle haggada kiadás betűtípusát választották. -
Könyv cenzorengedéllyel
Menase Kadishzohn pjotrkovi rabbi tóramagyarázata 1902-ben jelent meg Varsóban. A levéltár állományában lévő példány címlapján lévő feljegyzések és pecsétek alapján feltételezhető, hogy 1944-ben magyarországi kiadását is tervezték, amihez a háborús helyzet miatt nyomtatási engedélyre volt szükség. "Ezen héber szentírás magyarázatot tartalmazó művet átvizsgáltam. Kinyomtatása ellen semmiféle kifogást nem emelek." írta a címlap tetejére Puskás Béla kapucinus szerzetes 1944. január 10-én. Másnap, január 11-én a Magyar Királyi Ügyészség átvette az ügyet, majd a könyv sokszorosítását engedélyezték. A bejegyzésekre a háborús helyzetben mindenféle nyomtatott termék előállítása során alkalmazott szigorú cenzúra miatt volt szükség. A héber szövegek ellenőrzését a korábbi korszakok gyakorlatához hasonlóan keresztény egyházi személyekre bízták. A könyv 1944-es magyar kiadásának nincs nyoma, feltételezhetően nem maradt rá idő, hiszen az engedélyezés után nem sokkal a magyar hatóságok minden addiginál súlyosabb zsidóellenes intézkedéseivel gettóba zárták majd deportálták a magyar zsidóságot.