Téglalap alakú rézlap, domborított. Kétoldalt pálmafák, középen két oroszlán között egy nyolc ágú gyertyatartó domborított képe. A két oldalán 1-1 "sin" betű. Fent felirat: "Hánérot hálalu kodes hem"
Sárgaréz. Négy hajlított lábon áll. Nyolc mécsestartó alatt vályú. Támlájának alsó része két fekvő S betű, felette kivágott íves ablakrészletben három stilizált virág. Oldala két csúcsívben végződő keret. Jobb oldalán hely a kilencedik tartónak.
Alkalmi jellegű, hulladék alumíniumból készült. Teljesen sima vonalú, egyszerű kivitelezésű, mécsesei ugyancsak hulladék anyagból sorban forrasztottak, házilagos készítésű. Egyik mécsese letörött.
Az Egyenlőség 1915 áprilisában arról írt, hogy „lendületes háborús induló jelent meg”, amelynek Donáth a szerzője, és amelyet közel-keleti kutatóútján fellelt keleti motívumokra épített. Ez a „török díszinduló” később nagy pályát futott be, V. Muhammed szultán uralkodása alatt hivatalos katonai indulónak fogadták el.