MILEV

Browse Items (12908 total)

  • Muzeum0417.jpg

    Az óbudai „Léleküdv Egylet” tárgyairól készült fénykép. A felső részen az egylet jegyzőkönyvei láthatóak, mellettük gyűjtőpersely és egy 1810-ben készített rimonpár áll. A felső polcról függő tárgyak tóramutatók és két tóravért. A tóraékszerek közül a tóravértnek, vagy tórapajzsnak nevezett tárgy jelent meg legkésőbb, a használatára vonatkozó legkorábbi adataink a 16. század végétől vannak. Ezek kezdetben a tóratekercsek sorrendjét jelölő kis táblák voltak, vagy annak jelzésére szolgáltak, hogy a tóratekercs melyik hetiszakaszig van feltekerve. A 19. századra általánosan elterjedt gyakorlat szerint a tóravértek cserélhető kis táblái az ünnepeket jelzik: sábát, ros hásáná, jom kipur, szukot, peszách, sávuot, ros chodes.
    A polcon álló rimonpár és a bal oldali tóravért a pozsonyi Fridericus Becker alkotása. A 18-19. század fordulóján Magyarországon még éltek a feudális céhes hagyományok, melyek a zsidókat kizárták a céhes iparűzésből. A korabeli Magyarország két legjelentősebb zsidó közösségében, Óbudán és Pozsony-Várteleken földesúri engedéllyel mégiscsak működhettek zsidó ötvösök is, közülük kiemelkedőek a pozsonyi Becker dinasztia tagjai, akiknek számos zsidó szertartási tárgya ismert.
  • Reschofsky Dezső2.jpg

    Reschofsky Dezső fényképe a Munkácsi család fotóalbumából
  • Reschofsky Dezső1.jpg

    Reschofsky Dezső fényképe a Munkácsi család fotóalbumából
  • Reschofsky Róza és özv. Reschofsky Tivadarné.jpg

    Reschofsky Ilona és özv. Reschofsky Tivadarné hét másik nő társaságában lefényképezve a Munkácsi család fotóalbumából.
  • Luhovice 1930.jpg

    Idős pár fényképe a Munkácsi család fotóalbumából. A kép Luhacovicében készült.
  • Reschovsky Tivadarné Munk Tini.jpg

    Reschofsky Tivadarné Munk Tini fényképe a Munkácsi család fotóalbumából.
  • Munk Juliska és Reschovsky Ilonka.jpg

    Munk Juliska és Reschofsky Ilonka közös képe a Munkácsi család fotóalbumából.
  • Munk Hermina és Löwy Vilmos.jpg

    Munk Hermina és Löwy Vilmos ötvenedik házassági évfordulójának emlékére készült fénykép a Munkácsi család fotóalbumából.
  • ismeretlen férfi.jpg

    Ismeretlen férfi fényképe a Munkácsi család fotóalbumából
  • 2_1_12.JPG

    Kézzel festett. Cakkozott pereme lilán festett, rajta fehér levelekből álló koszorú fut körül. Fenekének szélén lila keretben fehér ovális medalionokban fekete betűs héber felirat a széder mozzanataival:
    קדש -ורחץ-כרפס-יחץ-מגיד-רחצה-מוציא-מצה-מרור
    -כורך-שלחן-עורך-צפון ברך -הלל-נירצה
    Alatta a tál világoskék. A tál feneke cakkozott, feketére festett nagy három rózsaszín virágból és levelekből álló csokorral. Drótozott, ragasztott.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2