MILEV

Browse Items (12908 total)

  • 64.405.jpg

    Ezüst. Hosszú, sima hengeres szárán két virágos, leveles, kagylós koszorú. Felső része áttört műves, előbb hat poncolt nagy levél idomból áll, majd 6 virágból, e fölött az alsóbb levéldíszhez hasonló idom. Tetején lapított korona, melyről plusz egy idom hiányzik. Ugyancsak hiányzik valamennyi két sorban elhelyezett csengő.
  • Rimaszombat2.jpg
  • Rimaszombat.jpg

    képeslap, 1909- ben megírva Herzog Manónak
  • Rimaszecs.jpg
  • Riggo.jpg

    Jaffa angol főkapitánya
    Tags
  • 14.144.jpg
  • 15386582696701665326370.jpg

    2010. október 19-én özv. László Györgyné (született 1923-ban leánykori neve Friss Edit) néhány, a deportálásból származó tárgyat hozott a Múzeumunkba azzal a céllal, hogy megőrizzük.

    Az ajándékozó 1944 október 15-én után költözött az akkori gettó területén található Dohány u. 39-be, akkor másfél éves kislányával és édesanyjával. Férje Szabolcsban bújkált. 1944 november elején, 21 évesen bevonult a KISOK -pályára, ahol arra való hivatkozással, hogy pici gyermeke van, elengedték.

    December első napjaiban a nyilasok a Dohány u. 39 összes lakóját, köztük László Györgynét i, a környékbeli ház lakóival együtt leterelték, Budapestről Kópházára erőltetett menetben gyalog hajtották, majd Kópházán sáncásásnál dolgoztatták. Innen Lichtenwütth-be deportálták közel 3000 sorstársával együtt. Körülbelül csak 300-an élték túl a megpróbáltatásokat. Lichtenwütthben a közeli repülőgépgyárban dolgoztak. 26 kilósan szabadult fel.

    Hazaérve érte a hír, hogy kislánya a gettóban éhenhalt, édesanyja túlélte a borzalmakat. Kislánya a Kerepesi tömegsírban nyugszik, 1945 februárjában temették el sok kis sorstársával együtt.

    Az emberi szappant a koncentrációs táborból hozta melyet ott használt. Később második férje ezt egy kitüntetés dobozban helyezte el, mint egy nagy becsben tartandó tárgyat.
  • 2002.173-174.jpg
  • Rieszamalia.jpg

    Neumann Árminnak, a pápai hitközség jegyzőjének özvegye
  • Ries Ignác.JPG
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2