Selyem, nyomott.
Fehér, barna díszítéssel és kék héber betűkkel. Széles kerete levél mintás, madarakkal, oroszlánnal és stilizált állatokkal díszített. A keret felső jobb sarkában hétágú menóra, bal sarkában kiddus serleg. Alul jobbra szőlőfürt és kalács, balra két fonott kalács. Középen a kenyérre való áldás szövege:
בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, הַמּוֹצִיא לֶחֶם מִן הָאָרֶץ.
"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Ura, ki kenyeret ad a földből!"
A Magyar Zsidó Múzeum kiadásában készített kalácstakaró
1861-ben jelent meg Kohányi Sámuel első magyar–német–héber olvasókönyve az izraelita népiskolák számára. A könyv a magyar nyelvű olvasmányok előtt néhány oldalon a modern világhoz kapcsolódó szavak, kifejezések megértését segítő ábrákat is közöl. Az 1860-as években a zsidók elsődlegesen használt nyelve még a német volt, de a Magyarító Egylet körül csoportosuló fiatal értelmiségiek komoly erőfeszítéseket tettek a magyar nyelv terjesztése érdekében – nem csekély eredménnyel. Mivel a könyv még jóval a héber nyelvújítás előtt jelent meg, a héber kifejezések sok esetben hiányoznak. A könyv szerzője, Kohányi Sámuel saját élettörténetén keresztül tapasztalhatta meg a tankönyvek és a többnyelvű szómagyarázat jelentőségét. Sem magyarul sem németül nem tudó árvagyerekként 1837-ben Pestre költözött, gimnáziumi és zenedei bizonyítványt, majd 1844-ben kisdedóvó oklevelet szerzett. A hitközség óvodájának vezetése után a hitközségi fiúiskola, majd az országos kisdedóvó-képző tanára lett. A Wodianer Fülöp nyomdájában nyomtatott könyv egy példányát Bárd Vilmos ajándékozta a múzeumnak 1941-ben.
Kiskönyv melyet Kohn Arnold sírköves adott ki a nála vásárlók számára.
Helyet kapott a kis füzetben két oldal az elhunyt sírkő helyének és halálozási dátumának feljegyzésére.