MILEV

Browse Items (12973 total)

  • A nyomtatvány a korabeli Magyarországról szóló ismeretek összefoglalását kísérelte meg. Megyénként írja le a természeti és gazdasági jellegzetességeket, a területen található hegyeket, folyókat, terményeket, a megyében lévő városokat, mezővárosokat. Megadja a megyében lakó nemzetiségeket, a házak és a lakosok számát. Ezt követően ismerteti a terület nevezetességeit, a zsidó és a magyar szempontból fontosakat is. Olvashatunk a pozsonyi és a bonyhádi jesivákról, a budai egyetemi nyomdáról – ahol ezt a táblát is nyomtatták! – valamint az óbudai zsinagógáról és mikvéről. Esztergomnál megemlíti, hogy ott született István király, Székesfehérvárnál hogy évszázadokon keresztül a koronázó város volt.
    A tábla jobb szélén a magyar történelem összefoglalása olvasható, a rómaiak korától I. Ferencig. A táblán követett közigazgatási beosztás alapján feltételezhető, hogy a pesti Király utcában élő Brill ismerhette Lipszky János 1808-ban latinul megjelent országleírását, s ennek adaptációjaként készítette el saját művét. Levéltárunk példányát Brill fia küldte az Ezredéves Kiállítás rendezőinek 1896-ban, akik ki ugyan nem állították, de a pesti hitközség levéltárában megőrizték.
  • B. Joachim portréja a Magyar Izraelita Felekezeti Alkalmazottak Egyesülete tagjainak M. Friedmann 25. jubileumára készített albumában.
  • Brezovai rabbi, 1790-1863
  • Amíg a nők otthon szültek, fontos feladatot kaptak a szakképzett segítők, a bábák. A bábaság volt az első államilag felügyelt, oktatott és fizetett, elismert női foglalkozás. Az 1770-es évektől létező, egyetemek tanfolyamain történő bábaképzésben való részvételt II. József 1787-es rendelete tette lehetővé zsidó nők számára. Az 19. század végére az összes bábák negyede zsidó volt. A zsidó asszonyok általában ragaszkodtak a zsidó bábához, mert így elkerülhették a bábakeresztséget, azaz a gyermek erőszakos elkeresztelését. A bábák gyakran közreműködtek a körülmetéléseknél is, biztosítva a szakszerű egészségügyi felügyeletet.
    Tags
  • Bendemann festménye alapján készült metszet
  • Azon a nyáron, amikor az első elemit végezte.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2