A holokausztot követően munkaszolgálatból, deportálásból Magyarországra visszatérő vallásos zsidók néhány év alatt újra az ábrahámi kérdéssel szembesültek: a szülőföldhöz ragaszkodjanak jobban, vagy az Örökkévalónak tetsző élethez? A szülőföldhöz rettenetes emlékek: a megbélyegzés, kirekesztés, gettósítás és deportálás emlékei fűződtek, ugyanakkor az egyre keményedő ateista diktatúra nem sok kiutat hagyott. Egy visszaemlékezésből ismerjük a stratégiát: “De mire hazajöttem, ő már megígérte, hogy elmegy Pápáról Szombathelyre, mert nagyobb hitközség volt, meg azt is látta, hogy a kommunizmus alatt ő nem tud vallási életet élni, tehát úgy közelebb volt Ausztriához, hogy aztán disszidálni tudjon. (...) Elment Szombathelyre, onnan disszidált.” Sokan gondolkoztak a pápai Grünvald József rabbihoz hasonlóan, Szombathelyre mentek, ahonnan közel volt a határ, és a helyi ortodox közösségben találhattak segítőket. „Wosner Gyula sokaknak segített a szökésben, nagyszerű személyes kapcsolatai voltak, és biztos anyagilag sem járt rosszul.” Nem mindenkinek sikerült, ezért a szombathelyi börtönben jelentős számú vallásos zsidót tartottak fogva, akiket illegális határátlépés (vagy annak kísérlete) miatt tartóztattak le. A szombathelyi rabbi, Horowitz József amennyit tudott, segített nekik: kóser élelmezéssel, lelki táplálékkal. A rabbi betegsége idején, 1949 novemberében börtönben lévő hívei szép levélben kívántak neki gyors felépülést.
(TZs)
