MILEV

Browse Items (1574 total)

Sort by:

Alkalmi imakönyv

A 18. századi kéziratos luxus-imakönyvek készítésénél két, egymással párhuzamos trend figyelhető meg. Az egyik irányzat a nyomtatott könyvek formai megjelenését követi: a nyomtatott betűket és a rézmetszeteket utánozza, ezért kizárólag tintával, fehér pergamenen fekete vonalakkal dolgozik. A másik irányzat ugyanakkor a középkori kéziratos hagyomány által megőrzött sokszínű képeket és díszített betűket alkalmazza továbbra is. Az elmosódott címlapja miatt nehezen azonosítható pici imakönyv alkalmi imákat tartalmaz: az étkezés utáni áldásokat, az úti és a tengeri utazáshoz előírt imát vagy az újhold megszentelését. A kéziratos imakönyv kétféle betűtípust használ: az imák szövegét a szakrális szövegek írásához is használt szögletes betűket, az rövidebb utasításokat, magyarázó sorokat pedig a spanyol területeken használt kurzív héberre emlékeztető betűkkel, jiddisül. Mivel ez utóbbi betűkkel készültek a női imakönyvek magyarázatai mellett a nőknek kiadott jiddis könyvek is, ennek a betűnek e neve "vabertaytsh" (tulajdonképpen: női német) lett.

az imakönyv oldalai / all pages of the book

Illusztrációk / Illustrations:
piros, fekete, zöld, barna színekkel / red, black, green, brown colors
Címlap: Jobbra Mózes a két kőtáblával, balra Áron a füstölővel.
Title page: Moses with the two tablets on the right, Aaron with censer on the left
3a: Koronát tartó kétfejű sas / Two-headed eagle holds a crown
4a: Étkező család / family dining
5a: Tógás férfi menórát gyújt / A man in toga light the Menorah
5b: Hámán az akasztófán / Haman on the gallows
7b: Jövőbeni Jeruzsálem / Jerusalem of the future
11a: Kék kockába rajzolt aranybetűs iniciálé / Gold initial in a blue cube
12a: kék kockába rajzolt aranybetűs iniciálé / Gold initial in a blue cube
12b: Sas / Eagle
14b: Szárnyas angyal / Angel with wings
19b: Kiddus levana (Újhold megszentelése) / Kiddush Levana (Sanctification of the new moon)
22a: Virágos kosár / Basket of flowers
22b: Útonjárók / Wayfarer
23b: Két hajó / Two ships
25a: Ima a sátorban / Prayer in the tabernacle
26a: Egy kosár virág / Basket of flower
27b: Koporsóvivők zsidó kalappal / Carrying a casket by people with Jew-hats
Siviti tábla Shiviti plaque

A zsinagógákban az előimádkozó pult előtt a keleti irányt jelöli és a imára való öszpontosítást segíti a siviti tábla. Nevét a rajta szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapta: „Siviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsolt 16:8). A pergamen lapra írt siviti táblán a nagyobb betűkkel írt zsoltár–idézet mellett számos egyéb, mára olvashatatlanná kopott szöveg nyomai is látszanak. Látszik, hogy az egész táblán több blokkban elhelyezett szövegek voltak, s a két nagyobb szöveg–hasáb között a menóra alakban írt zsoltár is felsejlik. A sivviti tábla a zsidó szakrális célra használt szöveg–tárgyak jellegzetes kopási folyamatát mutatja: a pergamenről szinte teljesen lekopott a tinta, a pergamen pedig zsugorodott. A mezuzát, a tfillint és a tóratekercset azért kell rendszeresen ellenőriztetni, mert ezek a sérülések a tárgyat nem kóserrá, paszullá teszik. A siviti táblát a több értékes tárgyat ajándékozó Eisenstaedter Ödön ajándékozta a múzeumnak 1929–ben. A tárgy eredeti leltári száma az idők során elmosódott, a rendelkezésünkre álló forrásokból nem kideríthető.
Emléklap - halotti Jahrzeit memorial

A zsidó hagyományban a halottakra a halálozási évforduló napján (judendeutsch elnevezéssel: jahrzeit) szokás megemlékezni. A megfelelő dátumok rögzítése, és a családi emlékezet számára való megőrzése miatt szokássá vált a halálozási napok feljegyzése. A hajdan díszes jahrzeit tábla pergamenre készült, s a betűk annyira lekoptak róla, hogy már szinte csak a hajdan tintával fedett részek relatív tisztasága alapján állapítható meg a szöveg. A központi motívum az osztrák császári koronával díszített baldachin alatt térdeplő Dávid király alakja, mellette a hárfa. A baldachin az elhalt családtagok neveiből és halálozási dátumaikból áll, a kivehető dátumok: 1844, 1854. A kép keretét két bibliai történet parafrázisa adja, a külső sorban Dávid király, a belsőben pedig József történetére utaló mondatokkal. A tárgy ismeretlen módon, 1911–ben került a gyűjteménybe. Régi leltári száma a 28–as volt, és a tárgy hátoldalán jelezték, hogy a gyűjtemény első pergamen darabja.
Móhelkönyv

A közösségben történt halálesetek is rögzítő hevrakönyvek mellett másik elterjedt jegyzőkönyvfajta a móhelkönyv, mely a körülmetélésék feljegyzésére szolgál. A móhelkönyvek tartalmazzák az újszülött fiúnak és apjának héber nevét, valamint a körülmetélés idejét. Ezek mellett előfordul, hogy a körülmetélésre vonatkozó szabályokat, a szertartás során elmondandó imákat stb. is beleírják a móhelkönyvbe. A csévi móhelkönyvben a héber nevek és jiddis megfelelőit is felsorolják. Erre azért volt szükség, mert a hagyományos zsidó névadási gyakorlatban az újszülött gyermek nem kaphatja élő szülője vagy nagyszülője nevét, a névmegfelelések viszont nem mindenki előtt voltak ismertek. A pirossal írt jiddis névváltozatok mellett feketével felsorolták azokat a héber neveket, melyeket azonosnak tekintettek. Az eltérő kiejtésből adódó névváltozatok mellett a héber nevek német (jiddis) fordításai is felsorolják. Például a Hirs névnek (jelentése németül/jiddisül: szarvas) a héber Cvi (jelentése héberül: szarvas), illetve a Naftali név felel meg. Ez utóbbi Izrael egyik törzsének neve, melynek jelképe a szarvas.

Illusztrációk/ Illustrations:
Címlap: Színes függöny keretezi a szöveget, koronával a tetején.
Title page: The text is framed in a multi-colored curtain. A crown on top.
2a: Éliás széke két oszlop között / Eliyah's chair between two columns.
Megillat Eszter

A rituális szövegek – köztük a Purim ünnepén felolvasott Eszter tekercs – hagyományosan pergamenre, kézzel írt betűkkel készülnek. A kevés 19. századi kivétel egyike Mordeháj Szófer papírra, rézlemezről nyomtatott, gazdagon illusztrált megillája. Mordeháj szófer sztam, azaz tóra, tfilin és mezuza író szófer volt, aki szakrális pergamenek írásával kereste kenyerét, de számos rézmetszete és illusztrált kézirata is fennmaradt. A papírra nyomtatott megillája rituális célra nem használható, inkább a haszkalapárti, polgárosult zsidó rétegek vásárolhatták.
Ez a tekercs három, összeragasztott papírlapból áll, melyre három nyomólemezről készült a szöveg és az illusztráció. A szöveg 11, különböző szélességű oszlopban jelenik meg. A tekercs elején gazdagon illusztrált keretben a megillaolvasásra mondandó áldás szövege látható. Mordeháj Szófer két helyen is megnevezte magát: az első, díszes betűkkel írt szó közepén apró, mikrografikus betűkkel, a tekercs végén pedig egy koronás palásttal díszített ovális mezőben: készítette Mordeháj Szófer sztam, Jozl Szófer sztam fia, a kis időszámítás szerint 594-ben (1834), Nyitrán.
Tfilinzacskó

A mezuzához hasonlóan a tfilin is olyan tárgy, mely a szent szövegek idézeteit tartalmazza, és az Örökkévaló parancsolataira emlékeztet. A tfilint a hétköznap reggeli imához helyezik fejükre és kezükre a felnőtt zsidó férfiak. A szófer által írt pergamendarabokat marhabőrből készített kocka alakú tokokba helyezik, melyekhez hosszú szíjak csatlakoznak. A tokok és a szíjak fejre és kézre illesztését szigorú előírások szabályozzák. A tfilinek védelmére gyakran papírból vagy akár fémből készült tokokat készítenek, melyek használaton kívül védik a rituális imakellékeket.
A tfilin tárolására, szállítására hagyományosan hímzett tfilin-zacskókat készítettek, de természetesen ebből is készültek egyszerűbb darabok is. A huszadik század elején, Jeruzsálemben készült pamutvászon tfilin-zacskón a tfilin felhelyezésekor elmondandó áldások és a tfilin szabályai olvashatóak. Valamennyi szöveg és dísz azokkal a nyomóklisékkel készült, melyeket az imakönyvek, térképek vagy akár képeslapok nyomtatásánál használtak, és a szövegek elhelyezése is az imakönyvek gyakorlatára emlékeztet.

A tfilinzacskó másik felén a jeruzsálemi nyomda további kliséiből készült összeállítás látható. A kompozíció közepén a menóra zsoltár, mellette kétoldalt pedig 4-4 szentföldi látnivalót ábrázoló ovális kis medaillon látható. A menóra alatt olvashatjuk a készítő nyomdász, Avraham Mose Luncz nevét. Luncz a cári Oroszországból tizenöt évesen, 1869-ben költözött Jeruzsálembe, ahol tudósként, szerkesztőként lett ismert. Munkássága azokra az évekre esik, amikor az első alija keretében több mint 50000 új bevándorló érkezett az addig gyéren lakott sivatagi területre. Új városokat építettek, Eliezer ben Jehuda kidolgozta a modern héber nyelv alapjait, és létrehozták az új ország első intézményeit. A tfilinzacskóra nyomtatott képek között már új településeket is láthatunk, a Rothschild báró adományából 1882-ben alapított Rison LeCiont és Zikhron Jákovot, valamint a Haifai kikötőt. A többi kis képen a hagyományos zsidó zarándokhelyek: Dávid király sírja, Dávid tornya, a Siratófal, Cfat, Absalom síremléke, a Machpela barland és Ráhel sírja láthatóak.

Tags Israel
Megilla - Oklevél

A nagyméretű pergamen lap eredetileg egy Megilat Eszterhez (a bibliai Eszter könyve) tartozott. Írója gyakorlott szófer lehetett, hiszen sikerült úgy illesztenie a szöveget, hogy valamennyi kolumna a a hamelekh (a király) szóval kezdődik. A tekercs feltehetően kikerült a zsidó közösség használatából, hiszen a zsidó hagyomány szerint használhatatlanná válása után genizába kellett volna helyezni – esetünkben pedig nem ez történt. A feldarabolt tekercs egy darabjának visszáján latin nyelvű oklevelet találunk: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1650. január 26-án Segesváron kelt adománylevelét Fodor de Bodok Balázs részére. Az eredeti dokumentum a Gyulafehérvári Liber Regius XXVI. kötetében, a 315 a-b oldalon olvasható, latin kurzív írással. E másolat az eredeti dokumentum átírása, mely egy jóval korábbi oklevélstílust imitál; középkori formában próbálja a nemességadományozás tényét leírni. Az eredetileg csak szövegesen rögzített címerleírást itt feltehetően megfestették, az ábrát azonban később kivágták az oklevélből.
Tóravért

A Mózes öt könyvének héber szövegét, azaz a Tórát tartalmazó pergamentekercset a világ minden zsidó közösségében két farúdra tekercselik. A zsinagógai istentisztelet során minden héten felolvasnak egy-egy hosszabb-rövidebb szakaszt, a hetiszakaszt. A tóra pergamenje ennek megfelelően folyamatosan egyik rúdról a másikra kerül át. Szimhat Tórakor, a Tóra örömünnepén, az éves felolvasási ciklus fordulóján a tekercset rituálisan visszatekerik.
Az európai askenáz közösségekben feltekert tekercset rögzítés után díszes tóraköpenybe bújtatják, majd ezen helyezik el a többi, jellemzően nemesfémből készült Tóradíszeket. Ezek használata, készítése nem előírás, pusztán a díszítő szándék és a tóratekercs megbecsülésének szimbólumai, s kialakulásuk az elmúlt néhány száz évre tehető. Időben legkésőbb, csak a tizenhatodik század vége felé alakultak ki a tóravértek vagy pajzsok. Kialakulásuk talán annak köszönhető, hogy a tóravérteken elhelyezett kis nyílásokba helyezett táblácskákon jelezték, hogy melyik hetiszakaszig van betekercselve a pergamen. A táblácskák ma már inkább csak díszek, és általában az aktuális ünnep neve olvasható rajtuk. A tóravértek formája, gyakran még ikonográfiai elemei is követi a többségi társadalomban megszokott formákat: a nemesi címerekre emlékeztető, baldachinos tóravért jellegzetes osztrák-magyar típus.
Az aranyozott ezüst tárgy hermelinfarkas mintájú, kettős kőtábla alakú címerpajzs, mely felett kétoldalt elkötött baldachin van. A baldachinon tizenhárom ágú nyitott korona, melynek pántját ékkövek díszítik. A pajzs közepén a tízparancsolat kettős kőtáblái a hajdani Szentély berendezésére utaló oltáron állnak, melynek díszítése angyalfejekből és növényekből áll. A kőtáblák felett csapolás nyoma jelez egy hiányzó koronát, mely szimbolikusan a tóra hatalmát lenne hivatott kifejezni.
A kőtáblák két oldalán jobbról Mózes, balról Áron féldomborművű alakja látszik a szokásos attribútumaikkal: Mózes a kőtáblákkal, jobb kezével érintve a táblákat és a szarvakkal, Áron pedig a főpapi mellvérttel és a füstölővel. A második parancsolat szigorú értelmezése miatt a judaizmus kultúrtörténetében az emberábrázolás tilalma enyhébben vagy szigorúbban, de folyamatosan jelen van. A tizennyolcadik századtól számos könyvcímlapon és tóravérten láthatjuk Mózes és Áron páros alakjait. Az itt kiállítottal majdnem teljesen azonos tóravértje volt a korabeli Magyarország legnagyobb zsidó közösségének, a pozsonyinak. Rabbijuk, a korszak egyik legtekintélyesebb rabbija, a Hatam Szóferként is ismert Schreiber Mózes volt. Ő egy 1810-ben kelt rabbinikus döntvényében úgy érvelt, hogy Mózes és Áron alakja megjelenhet tóravérten, mert ábrázolásuk annyira közismert, hogy senki sem tekintheti őket bálványimádás tárgyainak. Ugyanakkor megemlítette, hogy a saját otthonában lévő tárgyakon lévő figurális ábrázolások esetében úgy járt el, amint az mestereitől látta: a figurák orrából, vagy füléből egy kis darabot lecsípett, hogy ne legyenek „teljes ábrázolások”, s használatuk így már kétségen felül megengedett.
A Tóravértet a Dohány utcai zsinagógában használták, s az 1930-as években, letétként került a gyűjteménybe.
Tóramutató

A tóratekercset, a betűket a felolvasás során kézzel érinteni illetlenség. A középkorban még egy textildarabbal terítették le a pergament, amit sormutatóként is használtak; tóramutatók használatára a 16. századtól vannak adatok. Legelterjedtebb a kinyújtott mutatóujjú jobb kéz alak, melyet fémből, fából vagy csontból, napjainkban akár üvegből és műanyagokból is készítenek. A tárgy hagyományos elnevezése a héber kéz szó, azaz yad.
Európában a feudális tiltó rendelkezések miatt a zsidók általában ki voltak zárva a nemesfémekkel való munkából, így a zsidó szertartási tárgyakat is jellemzően nem zsidó mesterek készítették. Az óbudai közösség kivétel volt: itt speciális engedélyek birtokában működhetett néhány zsidó ötvös is, például Adler Fülöp, aki a feliratokkal díszített tóramutatót készítette. A Zichy grófok birtokán megtelepedett óbudai zsidó közösség az ország – Pozsony után – második legnagyobb és legjelentősebb közössége volt. A zsidó közösségen belüli társadalmi életét a különféle jótékonysági vagy tanuló egyletek határozták meg. Ezekben részt venni, munkájukat anyagilag is segíteni elengedhetetlen volt a közösségen belüli érvényesüléshez. A zsinagógai istentiszteletek során használt tóradíszek és egyéb szertartási tárgyak is magánszemélyek vagy az egyesületek ajándékai voltak. Az ajándékozók neveit és az ajándékozás dátumát feltüntették a tárgyakon, így ezek történeti, családtörténeti, archontológiai kutatásokra is használhatóak.
A négyzetes szárú, három lapos kockával tagolt tóramutatót teljesen beborítják a feliratok. A három kockán olvasható felirat szerint a mutatót az óbudai „hevra menuha nehona” azaz léleküdv egylet vezetői készíttették 1837-ben.
A mutató szárának négy oldalán a vezetők nevei is olvashatóak, melyek alapján a korabeli zsidó névadási gyakorlat ismeretében családjaik származási helyére is következtethetünk. Beer Boskovitz – vagy családja – minden bizonnyal a morvaországi Boskovice közösségéből, míg Koppel Vacener és Wolf Zsámbék más, kisebb magyarországi közösségekből érkezhetett.
A tárgyat először 1935-ben mutatták be a nagyközönségnek, az Iparművészeti Múzeum „Régi Buda és Pest iparművészete” című kiállításán. A tóramutató az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből letétként került a múzeumba 1945 után.
Felirata a 3 gyűrűn:
נעשה ע''י האלופים
אבער עט אונטר גבאים
מחברה ד מנוחה נכונה
בשנת תקצז לפק
Készült a Chevra Menucho Nöchauno egylet vezetői fő és algabbái által az 597-ik (1837) évben a kis időszámítás szerint.
Oldalain:
1. ר' אברהם גאלדשטיין - ר' מרדכי כש
r. Avraham Goldstein -r. Mordeháj K.S.
2. ר' קאפמאן העלשיא - ר' קאפל וואצען
r. Kauufman Helsvia -r. Kapel Vácner
3. ר' הרש בער בעסקוויץ - ר' יוסף מורדכי גרינהוט
r. Hers Beer Boskowitz -r. Joszef Mordecháj Grünhut
4 .ר' שמשון הרש ביטרצ - ר' יוואלף שאמבעק
r. Sámson Hess Beitre -r. Wolf Zsámbék
Rimonpár

A tóratekercs legrégebben kialakult díszei a tekercset tartó fa rudak végére helyezett rimonok. A rimon héberül gránátalmát jelent, ami ősi szimbóluma a termékenységnek, gazdagságnak, s átvitt értelemben a tórának is. Írott források már a 11. századtól utalnak rimonokra, de tárgyi emlékünk csak jóval későbbről van. A világon ma ismert második legkorábbi a Zsidó Múzeum gyűjteményében lévő, 1602-ből származó feliratot viselő rimonpár. A vörösrézből készült rimonpár a tárgy eredeti elnevezésének megfelelően gömb alakú. Hengeres szárán két vésett levélindás gömb van, testén vésett gránátalmás díszítés aranyozás nyomaival. A tárgy jellegzetes terméke az oszmán–török rézművességnek, s feltehetően a szefárd zsidó kultúrkör terméke. A gömbök felső részén vésett donátorfelirat:
צבי הרש ב' דוד
יצו ש''ס''ב
„Cvi Hirs, Dávid fia, 362 (1602) a kis időszámítás szerint.” A Cvi Hirs jellegzetes askenáz név, melyben a héber Cvi (azaz szarvas) nevet német megfelelőjével (Hirsch) kombinálták. A tárgy feltehetően olyan területen volt használatban, ahol a két nagy zsidó kultúrkör, szefárd és az askenáz érintkezett, illetve ahol mindkettővel kapcsolatban álltak. Askenáz eredetileg a német területeket jelentette a rabbinikus irodalomban, később a német eredetű jiddis nyelvet beszélő európai közösségeket nevezték askenáziaknak. A szefárdoknak a spanyol területeken letelepedett zsidókat nevezték, majd miután 1492-ben az ibériai félszigetről kiűzték a zsidókat, leszármazottaikat is szefárdoknak nevezik. A rimonpár szárán látható felirata szerint a tárgya a
דק''ק ספרדים פעסט= „szefárd hitközség, Pest” tulajdonában volt. Ez a felirat jóval későbbi, mint a másik, már említett felirat, a város névírási gyakorlatának ismeretében legkorábban a 18. század végén kerülhetett a tárgyra. Ekkor, a 18-19. század fordulóján jelentek meg a kialakuló pesti zsidó kolóniában szefárd bevándorlók, akik egy ideig külön imaházban, saját rítusaik szerint imádkoztak. A huszadik század elejére a szefárd közösség beolvadt az askenáz többségbe. A rimonpárat Oser [ejtsd: ózer] Albert, a pesti szefárd közösség vezetője ajándékozta a Zsidó Múzeumnak 1917–ben.

The oldest ornaments of the Torah scroll are the finials placed on top of the two wooden staves that hold the parchment. In Hebrew they are called rimon, or rimonim in the plural, which means ‘pomegranate’, and which is an ancient symbol of fertility, wealth, and figuratively also of the Torah. There are written sources attesting to the use of rimonim from the eleventh century onwards, but we have relics from only significantly later. The present object, a rimon pair from 1602 with inscriptions, is the second oldest Torah finial known today in the world.

Fitting to the meaning of the original Hebrew name of the object, the top of this copper, embossed and engraved rimon pair has a round form. Its stalk is a roll decorated with two smaller balls with engraved garlands, and its body is decorated with the motive of the pomegranate, with traces of gold-plating. It is a characteristic product of Ottoman-Turkish copper-smiths, and thus probably an artifact of the Sephardi Jewish tradition. On the top of the pomegranate there is an inscription naming the donator: “Tsvi Hirsh, the son of David, 362 according to the short era” (which is equivalent to 1602 CE). ‘Tsvi Hirsh’ is a typical Ashkenazi name, combining the Hebrew ‘Tsvi’ (that is, ‘deer’) with ‘Hirsch’, its German equivalent. The object was thus probably used in a place where the two major Jewish traditions, the Sephardi and Ashkenazi met, or where the local community was in contact with both.

Ashkenaz originally referred to German territories in Rabbinic literature, and later on the term Ashkenazi came to be used for European communities originating from Germany, who initially spoke Yiddish. Sepharad, on the other hand, meant the Iberian peninsula in Rabbinic literature, and Jews who settled in Spanish territories came to be called Sephardi Jews. After the expulsion of the Jews from the Iberian peninsula in 1492, their descendants are also called Sephardi.

According to the inscription on the stalk of the rimon, it belonged to the “Sephardi community in Pest”. This inscription can be dated to a significantly later date than the previous one. The spelling of the name of the city Pest changed with time, and based on the spelling of the inscription, it could not have been engraved on the item before the end of the eighteenth century. It was then, at the turn of the eighteenth and nineteenth centuries that Sephardi immigrants appeared in the Jewish community of Pest. For a time, they had their own prayer house and followed their own prayer rites. But by the beginning of the twentieth century, the Sephardi community assimilated to the Ashkenazi majority.

This rimon pair was presented to the Jewish Museum by Albert Ozer, the leader of the Sephardi community of Pest in 1917.