Browse Items (4201 total)
-
Felteszik a karszalagot a Halálfejes Légió egyik önkéntesének karjára
Előfordulása más archívumban: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, ltsz:62.5177 -
Fényes Mór fényképe
pesti hittantanár, szakfelügyelő -
Fénykép
A második világháború és a gettó időszaka után a Magyar Zsidó Múzeum 1947-ben újra megnyitotta kapuit a korábbi kiállítás szinte változatlan újrarendezésével. A boltíves átjáró bal oldalán egymás fölött két, szinte teljesen egyforma siviti tábla lóg: az alsó ép példány fölött ugyanannak sérült, csonka változata is látható.
A siviti táblákra Mordeháj ben Eliezer megyeri kántor a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: Énekek Éneke, Rúth könyve, Siralmak könyve, Prédikátor könyve, Eszter könyve teljes szövegét írta fel apró betűkkel. A második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseit sokféle módon próbálták áthidalni a zsidó művészet képviselői. Legjellemzőbbek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva formákba rendezi az írnok. A mikrográfia a szent szövegek lapszéli magyarázó jegyzeteiből alakult önálló műfajjá, és a 18. századtól jelentek meg zsinagógai vagy otthoni díszként.
A siviti táblát a Múlt és Jövő című zsidó irodalmi és kulturális folyóirat gyöngyösi születésű alapító főszerkesztője, Patai József közvetítésével a gyöngyösi hitközség juttatta el a múzeumba 1914–ben.
-
Fénykép a zsidó óvodából
A felszabadulás után lassan újrainduló zsidó kulturális életnek a kommunista párt politikája vetett véget. A szovjet típusú rendszer eleve gyanakvással kezelt mindenféle kisebbséget, de Izrael Állam 1948-as megalakulását követően különösen ellenségesen szemlélte a zsidó nemzeti ideológiát, a cionizmust. Ebben a helyzetben érzékeny kérdéssé vált a héber nyelv tanulása, mely a vallásban betöltött hagyományos szerepe mellett Izrael Állam hivatalos nyelve is lett, így felkeltette az államvédelmi hatóságok gyanúját. 1953-ban anticionista koncepciós pert készítettek elő, és letartóztatták a magyar zsidó ifjúsági mozgalmak vezetőit. Vizsgálati fogságba helyezték Fischer Piroska óvónőt is, akinek az volt a bűne, hogy a zsidó gyerekeknek héber írás-olvasást, valamint bibliai történeteket tanított. Az 1980-as évekre e téren is puhult a rendszer, a magyar holokauszt negyvenedik évfordulójára rendezett megemlékezés-sorozat részeként már propagandisztikus célú fényképalbumot készítettek a magyar zsidók életéről. Az egyik képen az ortodox zsidó óvodában Piroska néni tanítja a gyerekeknek a héber betűket. Előttük az asztalon a Tel Aviv-ban, a Sinai kiadónál megjelent Kol Jehuda héber abc és olvasókönyv fekszik. -
Fényképalbum a Hősök zsinagógája épületéről.
Vágó László építész fényképalbuma Eppler Sándornak dedikálva
0. Borító
1. Dohány utcai zsinagóga és a Múzeum a Körút felől
2. A Hősök templomának árkádsora (Wesselényi u.)
3. A Hősök temploma a Wesselényi utcai árkádsor felől
4. A Hősök temploma a Wesselényi u. felől
5. A Hősök temploma a múzeum tetejéről fényképezve
6. Hősök temploma - udvari rész
7. Hősök temploma - kert felől
8. Hősök temploma a múzeum elotti térről
9. Dohány u. zsinagóga - belső kép
10. Hősök temploma - kertből
11. Hősök temploma - lépcső és bejárat
12. Hősök temploma bejárata a Dohány utcai zsinagóga felől
13. Múzeum árkádsora
14. Hősök temploma a múzeum árkádsorából
15. Hősök temploma mögötti kerti bejárat
16. Hősök Tóraszekrénye
17. Hősök Tóraszekrénye
18. Wesselényi utcai árkádsor - belülről
19. Hősök bejárata az árkádsor alól fényképezve
20. "Hősi halottaink emlékének" felirat a Hősökben
21. Hősök ablaka - belülről
22. Felirat a Hősökben
23. Dohány utcai zsinagóga - belső a karzatról
24. Dohány utcai zsinagóga - Tóraszekrény az oldalkarzatról -
Fényképalbum a Kozma utcai mártíremlékmű terveiről
Hermányi I., Sebők E. és Vajda Zsigmond tervei -
Fényképalbum a Lágymányosi zsinagóga avatásáról - tartalom
1. a zsinagóga külső képe
2. A templom előcsarnoka
3. Benoschofskz Imre
4. Az avatási ünnepség közönsége
5. Az ünnepség közönsége
6. Közönség
7. A templom oltára
8. Az alapkő
9. Közönség
10. Kiss Arnold
11. Dr. Benoschofsky Imre főrabbi kalapácsütése
12. Cserkészekek felvonulása
13. Tórák
14. Jelentés
15. Lamotte alpolgármester kinyitja a templom kapuját
16. Az avatáshoz felvonulás a Tórákkal
17. Az okmány elhelyezése az alapkőbe
18. Dr. Benoschofsky Imre főrabbi avató beszéde
19. Biró Géza Chevra elnök
20. Tyroler József vállalkozó jelentést tesz az épités befejezésérol
21. Az énekkar imája
22. Az alapkőletételnél az énekkar a "Hiszekegyet" énekli
23. Az alapkőletétel közönsége
24. Az alapkő elhelyezése
25. Kiss Arnold
26. Kiss Arnold
27. Dr. Kriszhaber Adolf hitközségi elnök
28. Dr. Kertész Manó alöljáró
29. Dr. Stein Emil
30. Szántó Jeno az Országos Iroda alelnöke
31. Dr. Berényi Sándor a menház elnöke
32. Dr. Fődi Károly (a kép hiányzik)
33. Cserkészek vezetőinek kalapácsütése
34. Tórák
35. Vető Sándor épitási biz. elnök átnyújtja a templom kulcsot az elnöknek
36. Dr. Kriszhaber Adolf elnök beszédet intéz Lamotte alpolgármesterhez
37. Lamotte
38. Dr. Vidor Pál rabbi avató beszéde
39. Dr. Kriszhaber Adolf elnök beszéde
40. Dr. Csobádi Samu elnök beszéde
41. Dr. Szilárd Bertalan elöljáró beszéde
42. Lamotte alpolgármester beszéde
43. A közönség a "Hymnust" énekli
44. A templomközönsége
-
Fényképalbum a Magyar Zsidó Múzeum megnyitásának 40. éves évfordulójára
A képek:
A Magyar Zsidó Múzeum épülete
A Magyar Zsidó Múzeum épületének árkádsora
Theodor Herzl emléktáblája a Magyar Zsidó Múzeum épületében
A Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállításának termei
Zsinagógaművszeti terem a Zsidó Múzeumban
Herzl születési anyakönyvi bejegyzése a pesti rabbiság anyakönyvében
Nordau születési anyakönyvi bejegyzése a pesti rabbiság anyakönyvében
Theodor Herzl levele Ágai Adolfnak
Max Nordau magyar nyelvű levele
3. századi római sírlő menóra motívummal
1278-ból származó budai sírkő
Árpád kori héber verdejeles pénzérmék
Mendel prefektusnak tulajdonított díszkard
Óbudai móhelszék
Herendi szédertálak
Tóraszekrény Köpcsényből
Tóraszekrény függöny a Dohány utcai zsinagógából
Az ócsai zsinagóga rekonstruált tóraszekrénye a múzeumban
Hanukai menórák kiállítási vitrinben
Óbudai tórakorona
18. századi női imakönyv
Ezüst könyvkötés
Itáliai ketuba
Strykowski: Zsidó esküvő
Örkényi Strasser István: Imádkozó fiú
Róna József: Zsuzsanna és a vének
Szenes Hanna síremléke a Kozma utcai temetőben
-
Fényképalbum az Izr. Siketnémák Országos Intézete 50. éves fennállásának emlékére,
Bethlen téri épület
Kaszab Aladár, udv. tanácsos, elnök
Fochs Antal, az intézet alapitója, megh. 1874
Deutsch Sámuel elnök, megh. 1916. okt. 5.
dr. Ehrenfeld Rezsőné elnöknő, megh. 1927
Neuwelt Ármin elnök megh. 1888. jan. 15.
dr. Deutsch Ernő, alelnök
Az intézet vezérlő bizottsága tagjainak aláirása
Grünberger Lipót igazgató, megh. 1910. okt. 30.
Tolnai J. Béla igazgató
Az intézet tanári testülete 1927-ben
Az intézet volt növendékei a növendékek aláirásai
A volt növendékek jubileumi bizottsága -
Fényképalbum: a Pesti Izraelita Hitközség intézményei, 1948
Kórházi templom, külső
Kórházi templom, belső
Abonyi utcai templom (gimnázium)
Árvaházi templom
Kórház épülete, külső kép
Kórház, pavillon
Kórház, fűtőterem
Kórház, fűtőház, külső
Kórház, kert felől
Kórház, 7-es pavillon
Kórház, külső
Kórház, 2-es pavillon
Kórház, előcsarnok
Kórház, szülészet épülete
Kórház, külső
Kórház, laboránsok
Kórház, laboránsok
Kórház, konyha
Kórház, konyha
Kórház, bejárat
Kórház, kert felőli főbejárat
Kórház, kert
Kórház, kert
Kórház, kert
Páva utcai gyermekotthon
Páva utcai gyermekotthon
Colombus utcai gyermekotthon
Colombus utcai gyermekotthon
Bethlen tér
Mexikói út
Sip utcai székház
Árvaház
Maceszüzem, külső
Maceszüzem, belső
Dózsa György úti kultúrház
Dózsa György úti kultúrház - belső
Fürst Sándor utcai kultúrház
Páva utcai kultúrház
Goldmark-terem
Abonyi utcai fiúgimnázium
Abonyi utcai leánygimnázium
Abonyi utca leánygimnázium, főbejárat
Wesselényi utcai iskola
Fürst Sándor utcai iskola
Mexikói úti iskola
Fürst Sándor utcai bérház
Csáki utcai bérház
Podmaniczky utcai bérház
Ó utcai bérház
Lázár utcai bérház
Rottenbiller utcai bérház
Mártírok útjai bérház
Mecset úti bérház
Izabella utcai bérház
Nagytemplom utcai bérház
Dob utcai bérház
Sziv utcai bérház
Sashalmi bérház
Pápai bérház
Pápai bérház
Pápai bérház