A Svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte oda a 2002. évi irodalmi Nobel-díjat. A hagyományoknak megfelelően a kitüntetést Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adtak át. A Svéd királyi Akadémia indoklását a Népszabadság 2002. október 11-én címlapján közölte. A grémium a kitüntetés indoklásában kiemelte Kertész 1975-ben megjelent önéletrajzi ihletésű első regényét, a Sorstalanságot. Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, a kiszolgáltatott és tragikus sorsra ítélt egyén elemzését adta. „Ha egy új regényre gondolok, mindig Auschwitzra gondolok” - idézte az írót honlapján a svéd Királyi Akadémia. Művei több mint egy tucat nyelven - cseh, francia, holland, német, norvég, portugál, spanyol és svéd - jelentek meg. Kertész Imre 1983-ban Füst Milán-díjat, 1989-ben József Attila-díjat és Déry Tibor-jutalmat, 1990-ben Örley-díjat és az Év Könyve-jutalmat, 1992-ben Soros-életműdíjat, 1996-ban Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1999-ben a Magyar Zsidó Kultúráért címben részesült. 1995-ben Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásár nagydíját kapta, elsősorban a Sorstalanság című művéért. 1997-ben a német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000 májusában Herder-díjjal, majd novemberben a Die Welt című német országos hetilap irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben tagja lett a német Becsületrendnek, ez a művészeknek adható legmagasabb németországi kitüntetés. Kertész Imrét eddigi életművéért - két nappal a Nobel-díj kihirdetése előtt - Hans Sahl-díjjal tüntették ki Németországban, amelyet a nácik elől menekülni kényszerülő író és újságíró, Hans Sahl emlékére adományoznak. A Nobel-díjjal 2002-ben 10 millió svéd koronának (mintegy 1 millió USA-dollárnak) megfelelő összeg járt. A Kertész Imre műveit gondozó Magvető Kiadó közleményben gratulált ahhoz, hogy a magyar író kapta az irodalmi Nobel-díjat. A kiadó hangsúlyozta, hogy Kertész Imre olyan neveket utasított maga mögé, mint Philip Roth vagy John Updike. A Mazsihisz és a magyarországi zsidóság nevében Tordai Péter elnök gratulált az írónak. Az elsők között gratulált a Párizsban élő 93 éves Fejtő Ferenc, aki Kertész Imrét igazi nagy írónak nevezte, olyan magyar írónak, akit Németországban, az Egyesült Államokban és még Franciaországban is szinte jobban ismernek és értékelnek, mint saját hazájában. Kertészt a hazai hivatalos körök sokáig mellőzték, műve örök szemrehányás a magyarságnak, azért hogy nem nézett mindmáig szembe a múltjával. A Népszabadság 2002. október 11-i számában Radnóti Sándor és Konrád György köszöntötte az írót, Göncz Árpád, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Szili Katalin, Görgey Gábor, Balassa Péter, Réz Pál és Sebes György a Népszavában, Kozma György, Dalos György, Spiró György, Szilágyi Ákos a 168 Óra című politikai magazin 2002. október 17-én megjelent számában tisztelgett az író előtt. A „Magyar Hírlap” október 11-i számában Tamás Gáspár Miklós „Kertész Imre magyar író Nobel-díjas”, és Görgey Gábor „Imre, hanyas vagy? 1929-es?” című írása jelent meg a 7. oldalon. A lapok bőséggel számoltak be a díj külföldi fogadtatásáról. 2. Kertész Imre Nobel-díjának itthoni fogadtatása azonban kellemetlen mellékzöngékkel volt terhes a jobboldal részéről. Hírek szerint az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia például Esterházy Pétert jelölte Nobel-díjra, Kertész Imre németországi kiadójának javaslatára nyerte el a kitüntetést. Voltak olyan vélemények, hogy a díjat odaítélő bizottság politikai döntést hozott. Voltak olyan honfitársak, akik a Nobel-bizottságnál tiltakoztak Kertész kitüntetése ellen. Mások fiatalkori plágium vádjával illették. Sokak számára azonban az volt a legkínosabb, hogy Kertész kitüntetése ismét a holocaust társadalmi feldolgozatlanságára irányította a figyelmet. Babarczy Eszter a Népszabadság 2002. október 19-én „Nobel-dilemma - itt az alkalom” című cikkében részletesen elemzi az üröm természetét az örömben, Pelle János „A bűntudat ritusai” című írása a Népszabadság 2002. október 30-i számában, Ungvári Tamás „A kivégzőosztag újratölt” című írása a Népszabadság 2002. október 31-i számában jelent meg. Pelle János „Nobel-díj és holocaust recepció” (ÉS 2002. november 8.) című cikkének pontatlanságait Radnóti Sándor „A Nobel-díj mint bunkósbot”, Litván György pedig „Jászi és Lukács” címmel glosszázta meg az ÉS 2002. november 15-i számának „Visszhang” oldalán. Földes Anna „A mi Kertész Imrénk” című írása a „Magyar Hírlap” 2002. november 2-i számában jelent meg (10. p.) J. Győri László „Magyar lobogók” című cikkében az „Éjjeli menedék” című jobboldali műsor 2002. november 24-én sugárzott, Kertész Imre Nobel-díjával foglalkozó összeállítását elemezte az ÉS 2002. november 29-i számában (8. p.), kiemelve Szentmihályi Szabó Péter és Döbrentei Kornél gyalázkodó szereplését. A Népszavában Fekete György „Sorsérzések – A holocaustban megjelenő Gonosz tettenérése mindinkább ellehetetlenül” című írása 2002. december 7-én jelent meg. A Népszabadság 2002. december 11-i számában Kőbányai János „Kertész Imre és Jób” című írására Földes Anna reagált „Kirekesztés – másként” című írásában, amely a „Magyar Hírlap” 2003. január 4-i számában jelent meg. Földes Anna jegyzetére a „Magyar Hírlap” 2003. január 11-i számában Kőbányai János „Egy „vírushordozó” feljegyzései” című írásával, Fischer István filmrendező „Aki a gázkamrába rekesztette magát”, valamint Faragó Vilmos „A stockholmi beszéd” című írásaikkal reagáltak. Az ÉS 2002. december 13-i számában Kálmán C. György ismertette a Kertész Imréről „Az értelmezés szükségessége” címmel megjelent tanulmánykötetet „Kertész Imre közöttünk” címmel (29. p.) Ugyanebben a számban jelent meg Ungváry Rudolf esszéje „Az önfelmentés körei” címmel (3. p.) A Népszabadság 2002. december 21-i száma közölte Vági Zoltán – Kádár Gábor tanulmányát „Amnézia” címmel (21-23. p.) Spiró György a Népszabadság 2002. karácsonyi mellékletében „A Szellem” címmel írt esszét arról az 1962-1972 közötti időszakról, amikor Kertész Imre és kortárs író kollégái főbb műveiket alkották (24. p.). Az ÉS 2003. január 10-i számában Varga Domokos György „A feladvány” címmel közölt vitairatára ugyanebben a számban Petőcz András válaszolt „A talány” címmel (10-14. p.). Boros János „Auschwitzról beszélni” című írása az ÉS 2003. január 24-i számában jelent meg , Földes Anna „Nemcsak Kertészről van szó” című esszéje az ÉS 2003. január 31-i számában olvasható. Sándor Iván „Mi a magyar /író/ most? – A Nobel-díj szindróma” című írását az ÉS 2003. február 21-i száma közölte. Vörös Kati történész az Élet és irodalom 2003. március 28-i számában közölt tanulmányt „A meg nem született párbeszéd” címmel. Ebben a Sorstalanság kapcsán kirobbant vita összefoglalása mellett Szabó István „A napfény íze” című művének vegyes fogadtatására is emlékeztet.
