1861-ben jelent meg Kohányi Sámuel első magyar–német–héber olvasókönyve az izraelita népiskolák számára. A könyv a magyar nyelvű olvasmányok előtt néhány oldalon a modern világhoz kapcsolódó szavak, kifejezések megértését segítő ábrákat is közöl. Az 1860-as években a zsidók elsődlegesen használt nyelve még a német volt, de a Magyarító Egylet körül csoportosuló fiatal értelmiségiek komoly erőfeszítéseket tettek a magyar nyelv terjesztése érdekében – nem csekély eredménnyel. Mivel a könyv még jóval a héber nyelvújítás előtt jelent meg, a héber kifejezések sok esetben hiányoznak. A könyv szerzője, Kohányi Sámuel saját élettörténetén keresztül tapasztalhatta meg a tankönyvek és a többnyelvű szómagyarázat jelentőségét. Sem magyarul sem németül nem tudó árvagyerekként 1837-ben Pestre költözött, gimnáziumi és zenedei bizonyítványt, majd 1844-ben kisdedóvó oklevelet szerzett. A hitközség óvodájának vezetése után a hitközségi fiúiskola, majd az országos kisdedóvó-képző tanára lett. A Wodianer Fülöp nyomdájában nyomtatott könyv egy példányát Bárd Vilmos ajándékozta a múzeumnak 1941-ben.