MILEV

Browse Items (43 total)

  • 78_penz.jpg

    Az Árpád–kori Magyarországon a királyság pénzügyeiben jelentős szerepet kaptak a zsidó kamaraispánok, ami miatt az egyház több alkalommal is nemtetszésének adott hangot. Teka, Henuk, Altmann, Fredmanus zsidó kamaraispánok feladatai közé tartozott a pénzverde felügyelete, aminek emléke, hogy az általuk kibocsátott pénzérmeken héber verdejelek, feltehetően a nevük kezdőbetűi szerepelnek. Az 1930–as évek zsidóellenes légkörében felértékelődött az Árpád–kori kedvező helyzet, ezért a múzeumban hangsúlyosan szerepeltették a héber verdejeles pénzérméket. Több adományozótól több sorozat pénzérme is szerepelt a gyűjteményben, melyek mára már nem fellelhetőek. A múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján megjelent albumban az érmék egy fényképen szerepelnek. Az érmék balról jobbra: I. Béla király dénárjának előlapja. A veret közepén a héber pé betű, körülötte „Belae rex” felirat. V. István király obulusának hátlapja. Két egymásra visszanéző madár között a héber alef betű. IV. Béla dénárjának előlapja. Háromlevelű virágokból szerkesztett körben héber mem betű.
  • kard.jpg

    A kard a 19. század közepe óta foglalkoztatta zsidó múlt feltárásával foglalkozókat. Elsőként Löw Lipót ismertette a Ben Chananja című folyóiratában, majd Kohn Sámuel hívta fel rá a figyelmet a millenniumi kiállítás kapcsán. Az 1932–ben újranyitott Zsidó Múzeum gyűjtési terveiben is szerepelt; a múzeum vezetősége többször kérte az Andrássy gyűjtemény akkori tulajdonosát, Andrássy Gézát, hogy tegye lehetővé számukra a kard megszerzését. Andrássy 1933–ban jó minőségű fényképeket készíttetett a múzeum számára. 1951–ben, az arisztokrata gyűjtemények államosítását követően a Joint anyagi támogatásával a múzeum végül megvásárolta a kardot. A kard iránti érdeklődés oka a pengéjén található két héber zsoltáridézet: a 113. zsoltár 2. verse és 140. zsoltár 8. versének első fele. A felirat miatt a régebbi kutatások hangsúlyozták, hogy a kard készültekor a magyar zsidók kardot viselhettek, ami meglepő a középkori megszorító rendelkezések szerint élő európai zsidó közösségek életében. Lehetséges az is, hogy a kard egy magyar főúr díszkardja volt, s a héber felirat a humanizmus és a reformáció következtében az Ószövetség nyelve iránti érdeklődésnek köszönhető.
  • 55_korona.jpg

    A nagykanizsai hitközség tórakoronája szerepelt az 1884–ben megrendezett Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon, ahol Magyarországon először mutattak be nem-zsidó közegben zsidó szertartási tárgyakat. A kiállításról alapos katalógus készült, a tárgyleírásokat a korszak vezető múzeumi szakemberei készítették. A tórakoronáról szóló leírásban a korona abroncsán körbefutó héber betűs feliratot „Talmudból vett, s kivert körirat”–ként írták le. A korona felirata a valóságban: „E tórakoronát az adakozók pénzéből Icig és Lázár gábájok (tisztségviselők) készíttették a kis időszámítás szerint 556-ban.” (1796) A felirat Talmud idézetként való leírásában elképzelhető, hogy még a középkori antijudaista beidegződések köszönnek vissza, holott a kiállítás szellemisége ezzel ellentétes. A zsidó szertartási tárgyak szerepeltetése a magyar nemzeti identitás legfontosabb, ikonikus tárgyait bemutató kiállításon, a tiszeszlári vérvádpert követő időszakban akár politikai állásfoglalásként is értelmezhető.
    A tórakorona későbbi tudományos leírása, ötvösjegyének meghatározása Brestyánszky Ilona nevéhez fűződik. Fényképe az ő tudományos hagyatékával került a levéltár gyűjteményébe.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2