Diaszpóra – a zsidó önazonosság egyik kulcsszava. Tetszik, nem tetszik, de annak, aki zsidó, minden szavában, tettében valahogy benne van a diaszpórához való viszonya, a zsidó létnek az egyik lényege a migráció. Hogy ne lenne tehát benne, nagyon is mélyen, a művészetben, azon belül a képzőművészetben? Ezért, ahogy az egyik kurátor, Szegő György fogalmazott: „[a tárlat] a vizualitás szellemi funkciói felöl kíván az elmúlt százötven év közép-európai folyamatai között tájékozódni.” Mint az idézetből látható, a kiállítás nem egyszerűen zsidó művészek műveit tárta a közönség elé, hanem a kiállított installációk, művek segítségével a diaszpóráról akart valamit állítani, kísérletet téve arra, hogy annak bonyolultságát, rétegzettségét átélhető, érzelmi azonosulást kínáló formában mutassa be. A hatalmas szellemi vállalkozásban felsorolhatatlanul sok, már halott és kortárs művész és mű vett részt. (A kiállítást megnyitotta Szabó István Oscar díjas filmrendező)
A kiállításon felvonultattuk az utóbbi 100 év minden olyan művészét, akinek valamilyen kötődése volt a zsidó kultúrához és ezt alkotásaiban is kifejezte.
