Browse Exhibits (23 total)

• 

  Herend zsidó öröksége

  Időszaki kiállítás 2018. október 29 - 2019. április 29 között 

  A Herendi Porcelánmanufaktúra a magyar zsidóság polgárosodásának egyik fontos színtere volt. Az 1826-ban Stingl Vince által alapított kerámiagyárat Fischer Mór virágoztatta fel és tette világszerte ismertté. Fischer Mór a zsidó származásából fakadó hátrányokat igazi kézműves porcelán-remekekkel feledtette. A magyar arisztokraták készleteinek pótlásával szerzett hírnevet, később különböző külföldi iparkiállításokon nemcsak szakmai elismeréseket nyert el, hanem királyi családok, uralkodók megrendeléseit is. Művészeti törekvései jutalmául 1867-ben nemesi rangot kapott.

  Termékeivel nemcsak az arisztokraták fényűző asztalait díszítette, hanem a zsidó közösség vallásos szertartásainak kellékeit is porcelánba zárta. Erre tárgyi bizonyítékként szolgálnak a magyar múzeumokban őrzött szédertálak, melyek díszítése igen változatos. A széder este tárgyai mellett több pohár, serleg is készült héber felirattal Herenden. A Manufaktúra 19. századi pénztárkönyvei szerint a kaposvári, székesfehérvári, kismartoni főrabbi, valamint Dr. Samson Raphael Hirsch német rabbi és Dr. Nathan Marcus Adler londoni főrabbi is egy-egy O’Sullivan mintás serleggel gazdagodott az 1860-as években.

  Munkásságát fiai közül a Kolozsvárott letelepedett Vilmos folytatta, aki porcelánfestödéjében számos judaika tárgyat festett. Műhelyéből kikerült termékek többségét az ún. Cubash mintával díszítette. Ő alapította a kolozsvári neológ hitközséget, feleségével sokat jótékonykodott.

  Farkasházy Fischer Mór örökségét máig őrzi a Manufaktúra, hiszen a judaika kollekció részeként már mezuzákat és trenderliket is készítenek Herenden.

• 

  Itt lakott Rosenthal

  Kiállításunk a pesti zsidónegyed történetét mutatja be. A város hosszú ideig nem tűrt meg zsidókat a falai között. Ezt a beköltözési tilalmat II. József császár 1783–as rendelete törte meg. Ekkor már tizennégy zsidó család lakott Pest közvetlen szomszédságában, az Orczy bárók hatalmas bérházában. Számuk gyorsan emelkedett. Legtöbben a korszak legnagyobb zsidó közösségéből, Óbudáról költöztek át, de sokan érkeztek a Habsburg birodalom más területeiről, Morvaországból és Galíciából is. A jövevények a pesti vásárokhoz közel fekvő, akkoriban még főleg kertekből és majorságokból álló Terézvárosban telepedtek le. A bevándorlók szinte mind fiatalok voltak, nyitottak és dinamikusak. Terményfelvásárlással, kereskedéssel nem csak a maguk számítását találták meg a gyorsan fejlődő városban, hanem hozzájárultak egy új metropolisz megszületéséhez is. Családot alapítottak, létrehozták a zsidó közösségi intézményeket és felépítették templomaikat.

  Mindennapjaikról annyit tudunk, amennyit az elmúlt generációk megőriztek és továbbörökítettek számunkra. Naplókat, hivatalos és szerelmesleveleket olvashatunk, megnézhetjük az összeírásokban, hogy kik lakták a zsidónegyed házait. A levéltárban még megtalálhatjuk a kérelmeket, engedélyeket, elutasításokat, adóíveket és az itt élők küzdelmes mindennapjainak megannyi poros dokumentumát. A nagymama fiókjából még előkerülhetnek féltve őrzött fényképek, levelek, a dédi flódnireceptje, és a megalázó sárga csillag 1944–ből.

  Ezek a tárgyak és dokumentumok a múltból a jelenbe vezető vékony, szakadozott szálak. Néhányat tudatosan őriztek meg az utókornak, néhány csak véletlenül maradt meg. De ha összefonjuk őket, létrejön a múlt színes szövedéke. Kirajzolódik egy kavargó mintázat: Kohnék és Rosenthalék, Kőváriék és Rózsavölgyiék élete, öröme és bánata, születése és halála. És megismerhetjük az utcákat, ahol éltek, bejárhatjuk mindennapjaik színtereit. Ugyanazokon a kapukon mehetünk be és ugyanazokon az ablakokon nézhetünk ki a Király utca ma is nyüzsgő forgatagára, mint ők. 

  Kiállításunkban tíz digitális térképlapon, tíz idősávban idézzük fel, hogy mit jelent, mit jelentett zsidónak lenni a pesti zsidónegyedben 1785-től napjainkig. Megmutatjuk, milyen volt akkoriban a környék, hogy néztek ki a nyilvánosság terei, és hogyan éltek a zsidók egy gyorsan fejlődő város közepén. A tágabb kontextust jelentő képek alatt bepillanthatunk néhány kiválasztott ház életébe is: kik laktak ott, mivel foglalkoztak, milyen tárgyakat és dokumentumokat hagytak ránk.

  Hogy megfejthessük: hol lakott, hogyan élt közöttünk Rosenthal.

• Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár / Hungarian Jewish Museum and Archives

  Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
  A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
  A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide mindazt, amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették. A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
  A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják. Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről
  szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
  Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
  Minden egyes tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

   

  The Hungarian Jewish Museum opened a hundred years ago, in January 1916, in a private apartment in Hold utca. The collection, which had been started on the initiative of Jewish intellectuals, already consisted of nearly 1500 objects, first and foremost Jewish ceremonial objects and relics of the history of Hungarian Jewry. 
  At that time, the collection and display of material objects as mementoes of Jewish culture was a new phenomenon. Up to that time, Jewish museums had been established only in Vienna (1895), Frankfurt, Hamburg (1898), Prague (1906) and St Petersburg (1914). However, Jewish religious objects had been on show earlier in Budapest: in 1884 the Applied Arts Museum was the first in the world to select Judaica for a large, national exhibition, The Historic Gold and Silver Exhibition. Twelve years later, at the National Millennial Exhibition, celebrating a thousand years of the settlement of the Magyars in Hungary, some of these objects were again displayed.
  The Hungarian Jewish Museum became a new institute for the preservation of Jewish memory: communities, families and private individuals brought everything they felt was worthy of preservation and important for the presentation of the community. The institute played an increasingly serious role in the cultural life of Hungarian Jewry, although in the course of political developments, it was always forced to stay on the margins. The anti-Jewish ideology of the thirties and the anti-religion and anti-minorities ideology in the period after the liberation made it difficult to present the world-class collection more widely and hindered acquaintance with the serious scientific findings it represented. Despite all this, the collection continued to grow. It was a faithful reflection of what was felt worthwhile to preserve and with what emphasis and what was important to present the changing self-image of the community and the social role it played. The collection was as diverse as the society behind it: there were objects that symbolized the extensive assimilation of Hungarian Jews or on the contrary, its dissimilation. There are objects that attest to the pride of Jewish families and others saved from destruction. There are others that the museum bought or collected through many and repeated attempts to appraise and save them. Thus the process of growth, the circumstances through which an object arrived in the collection, can be just as important as the stories the objects themselves tell.
  In the ‘60s a new inventory of the collection was made. All information was omitted that could identify the communities, families or individuals that originally used the objects and donated them or that could lead to an interpretation of social phenomena through the objects on show. As a result of research in the period after the change of system, it was possible to reconstruct some of the histories of the objects and through them again recall those who made donations and the memories of erstwhile Jewish communities.
  Each and every object has its own individual and special story, but looking at them and interpreting them as a whole, we can get to know almost every layer of the history and culture of the Jews in Hungary. Our ancestors left us all this as a legacy, as values to be preserved and handed on, so that while studying them we can also strengthen and reinterpret our own situation.​
• 

  Múzeumi látványraktár

  A kiállításokban nem szereplő judaika tárgyak a második emelet utolsó termében, a látványraktári vitrinben megtekinthetőek, adataik itt, polconkénti bontásban tanulmányozhatóak. 

• 

  Nevek - Memento

  Mementó – az emlékezés gesztusa

  Rajk László auschwitzi frottázsai a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében

  Az itt látható kiállítás találkozásokról és gesztusokról szól. Az első találkozás Rajk László 2004-es auschwitzi magyar kiállításához kapcsolódik, amelynek látványtervét ő dolgozta ki. 

  A kiállítás készítése közben hívták fel a múzeum munkatársai Rajk figyelmét azokra a nevekre, amelyeket foglyok karcoltak az auschwitz-birkenaui tábor területén lévő téglafalakba. Az Auschwitz 1-es tábor 7-es blokkjának oldalfalán és egy másik blokk padlásának kéménypillérein főleg Kelet-Magyarországról deportált férfiak neveivel találkozhatunk, míg Birkenauban – a konyha külső falán – magyar női nevekkel.

  Ezt a drámai (élet)jelhagyást kívánta megőrizni Rajk, aki a láger Siratófalának nevezte a téglákba karcolt fogolyneveket, az elfeledett és soha el nem gyászolt egyéni sorsok emlékhelyét. Finom, saját emlékezeti gesztusával, frottázstechnikával, egyenként satírozta át a neveket, majd különböző eljárásokkal „hívta újra elő” őket. Az auschwitzi sorozat így Hiányzó sors néven az életműben már létező, Hiányzó című sorozatának tagja lett. 

  Az általa gyakorolt művészi gesztus, mely látszólag egy nagyobb munka árnyékában történt, szervesen kapcsolódik Rajk László életművéhez és az emlékezésről vallott gondolataihoz. Amellett, hogy az ismeretlen családnevek látványa összefonódhatott benne saját nevének drámai – senkiéhez sem hasonlítható – történetével, az egyes családnevek önálló szerepeltetése azzal a gondolatával is egybecseng, hogy a holokauszt áldozataira nem tárgyak sokaságával, hanem egy-egy tárgy kiemelésével kell emlékezni: így válik az emlékezés súlyossá, jelentőségteljessé és átélhetővé.

  A második találkozás és gesztus története 2020-ra nyúlik vissza, amikor Rajk Judit a Múzeumnak adományozott három grafikát az említett sorozatból – mert úgy gondolta, az életművet lassan vissza kell juttatni abba a szövethálóba, amelyből az kibomlott. 

  E fontos gyűjteményezési pillanat alkalmából – a három frottázzsal párbeszédet teremtve – a múzeumi és levéltári gyűjteményből 12 olyan tárgyat választottunk, amelyek különböző szempontokból árulkodnak a zsidóság és a név kapcsolatáról. A specifikus zsidó témák mellett a 12 tárgy történetén keresztül természetesen a Rajk-életmű fontos elemei is megjelennek: a névváltoztatás vagy az áldozatok neveit őrző emlékezet.

  A levéltári tárgyakkal, dokumentumokkal együtt a három Rajk László-mű így reményeink szerint már egy koherens láncolat tagjaként, „ismerős környezetbe” érkezik meg, amikor a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményének részévé válik.

  Amilyen finoman, tisztelettel és emberséggel közelített Rajk László az őt megtaláló és az általa megtalált témákhoz, amilyen leheletfinoman kapcsolódnak össze munkái és találkozásai, olyan nyomatékosan választottuk a kiállítás címéül a hangsúlyos és sziklaszilárdan hangzó Mementó szót.

  A kiállítást az ő emlékének ajánljuk. 

• 

  OMIKE

• 

  OMZSA Haggada

  Az 1942-ben kiadott OMZSA Haggada nyomdai kliséi a MiLev gyűjteményét gyarapítják. A Haggada adatait, forrásait felhasználva adunk rövid ismertetőt a Pészahról és a haggadákról.

• 

  Sírkövek a török kori budai zsidónegyedből

  Kiállításunk a gyűjteményünkben megőrzött középkori és a török hódoltság korából származó sírköveket mutatja be. A kövek a budai várnegyed 19-20 századi építkezései során kerültek elő. Ekkoriban élénkült meg a zsidóság története iránti érdeklődés, a köveket ezért nem a zsidó temetőkbe szállították át, hanem régészeti leletekként  múzeumok gyűjtötték össze. Ez a gyakorlat a későbbiekben is folytatódott, ennek köszönhetjük a különleges óbudai, vagy a 20. század elején felszámolt régi pesti zsidó temetőből a múzeumba küldött sírkövet. A kövek alá temetettek emlékezetén túl ezért ezek a sírkövek közösségünk történetének, budapesti jelenlétének is emlékkövei.

  The exhibition presents tombstones from the Middle Ages and the Turkish period preserved in our collection. The stones were found during the construction works in the Buda Castle district in the 19th and 20th centuries. This was the period when interest in Jewish history was revived, and the stones were not transferred to Jewish cemeteries but collected by museums as archaeological finds. This practice continued later on, leading to the acquisition of the unique tombstones from Óbuda, or the one sent to the museum from the old Jewish cemetery in Pest, which was liquidated at the beginning of the 20th century. In addition to the memory of the people buried under the tombstones, these stones are therefore also a memorial to the history of our community and its presence in Budapest.

• 

  Tamid

  Kiállításunk a judaizmus alapjait, a zsidó hétköznapokat, ünnepeket és életfordulókat mutatja be. Ezek egy része közismert, hiszen eredetük a Bibliában olvasható történetekhez vezethető vissza. A Tízparancsolat és az időbeosztás heti ritmusa az emberiség közös kincsévé lettek. A zsidó szokások a változó körülmények és az ókori örökség folyamatos újraértelmezése során alakulnak, de az idő beosztása, az élet ritmusa továbbra is a napok ősi rendjét követi.

  Az elmúlt évszázadokban a zsidó szöveges örökség értelmezéséhez és továbbadásához gazdag tárgykultúra alakult. Kiállításunkban a gyűjteményünkben megőrzött szertartási tárgyakból, könyvekből, bútorokból láthatnak válogatást. A termeken végighaladva a hétköznapok és a szombat, az ünnepek és a zsidó életszakaszok kultúráját ismerhetik meg.

  A látogatás során olvassák össze az ablakok jelentését az alattuk kiállított tárgyakkal. Olvassák hozzá a szövegeket: a muzeológus hangját és a rabbi hangját, melyek együttesen értelmezik a zsidó tárgyi örökséget.

   

   

• 

  Tamid

  מַה שֶּׁהָיָה הוּא שֶׁיִּהְיֶה וּמַה שֶּׁנַּעֲשָׂה הוּא שֶׁיֵּעָשֶׂה וְאֵין כָּל חָדָשׁ תַּחַת הַשָּׁמֶשׁ

  (קהלת א:ט)

  Only that shall happen which has happened, only that occur which has occurred; there is nothing new beneath the sun! (Ecclesiastes 1:9)

   

  ______________________________________________________

   

  “There is no other example in history of a community which has been chased round the globe quite as much, which has survived its own death as a nation by two thousand years, and which, in between autos-da-fé and gas chambers, kept praying at the proper season for rain to fall in a country on which they have never set eyes, and drinking toasts to “Next year in Jerusalem” during the same astronomical stretch of time, with the same untiring trust in the super-natural.” Arthur Koestler